Alin Gelmarean elmondta: a kisebbségi szerkesztőség élére szóló kinevezése hatvan napra szól, és ő semmiképpen nem kíván beleszólni a magyar adás műsorpolitikájába. Úgy vélte: kinevezését csupán formai, és szervezési kérdések indokolják. A TVR vezetőtanácsának öt tagja ugyanakkor „magyar veszélyt” is lát Alin Gelmareannak a kinevezésében, törvénytelennek tartja az elnök-vezérigazgató összes kinevezését, és a leváltását követelve panasszal fordult parlamenthez. A többi között azt kifogásolják, hogy a szakember felesége, Vig Emese, (a kolozsvári kisebbségi szerkesztőség korábbi vezetője) által forgatott Magyarok Romániában című dokumentumfilm-sorozat sokak szerint magyar szemszögből mutatta be az erdélyi magyarság száz évét, és román történészek bírálatát vonta magára. A vezetőtanács tagjai valószínűsítették, hogy „politikai ízű” háttéralku született a kinevezések kapcsán a vezérigazgató és az RMDSZ között, az efféle alkuk pedig az erdélyi románok jogtiprásához, az egységes román nemzetállam destabilizálásához vezethetnek.
A TVR vezetése éles támadások középpontjába került az elmúlt napokban amiatt, hogy a közszolgálati tévé szilveszteri műsorában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseket is kigúnyolták, és mindez olyan személyiségek szerepeltetésével történt, akik közismert arcai a közösségi portálokon terjedő járványellenes kampánynak.
(MTI)