A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány legelső ismert gócaként elhíresült Vuhanba, érkezésüket követően pedig kéthetes karantént kellett eltölteniük. Peter Ben Embarek, a küldöttség vezetője a Global Times nevű kínai lapnak csütörtök este elmondta: a tervek szerint kórházakat fognak felkeresni Vuhanban, illetve elmennek arra a piacra is, amelyet a járvány egyik legkorábbi gócának tartanak. Bár a piacot, ahol tengeri ételeket és különféle vadhúsokat is árultak, a járvány kitörését követően lezárták, Ben Embarek szerint így is sok minden láthatnak és megtapasztalhatnak ott.
Elmondta: egyebek mellett tanulmányozhatják azokat a helyeket, ahol fertőzéses esetek kapcsolódtak össze, feltárhatják az események körülményeit és lefolyását, valamint felkutathatják a piacon árult állatokról és termékekről szóló feljegyzéseket. A szakértő reményei szerint lehetőséget kaphatnak arra is, hogy a járvány kitörésének idején a piacon dolgozó árusokkal is beszélhessenek. A nemzetközi küldöttség emellett olyan kórházakba is ellátogat majd, ahol a legelső Covid-19-es pácienseket kezelték.