Az utóbbi évtizedekben amerikai feldolgozóipari vállalatok sokasága szervezte ki a termelést Kínába és más külföldi országokba az alacsonyabb bérek és a lazább környezetvédelmi előírások vonzerejének engedve. Ez az elvándorlás azonban kritikus réseket ütött a hazai termelésben, és ennek a rendszernek a gyengesége élesen kiütközött a koronavírus-járvány idején, például az orvosi felszerelések esetében.
Kína 2010-ben átvette a világ legnagyobb feldolgozóipari termelőjének járó címet az Egyesült Államoktól, és 2018-ban a globális termelésnek már a 28 százalékát adta.
Biden elnök új rendelete azonban bosszanthatja az Egyesült Államok olyan szövetségeseit és stratégiai partnereit, mint például Kanada vagy az európai országok, amelyek eleve úgy vélik, hogy a Buy America törvény már így is akadályozta vállalataik részvételét egyes amerikai közbeszerzési pályázatokon. Marc Garneau kanadai külügyminiszter közölte, hogy az amerikai kormány tudomására hozzák, ha a kanadai vállalatoknak kárt okoz az új rendelkezés.
Joe Biden a maga részéről úgy fogalmazott, az Egyesült Államok kész kereskedelmi partnereivel együtt dolgozni a világkereskedelem szabályainak korszerűsítésében, ideértve a közbeszerzéseket is, hogy az adófizetők pénze a gazdasági növekedést és a rugalmas ellátási láncokat támogató befektetésekre ösztönözzön.
(MTI)