Drámai fordulópont: most már a Kelet szankcionálja a Nyugatot

„Hadlavá holtát terömtevé Istentűl, gye feledevé” – hangzik legkorábbi magyar nyelvemlékünk legmélyebb értelmű, egyben leggyönyörűbb sora.

A „find out” fázisát éli meg most éppen Donald Trump és az amerikai kereskedelempolitika. Fitogtatták, fitogtatták az Amerikai Egyesült Államok kétségtelenül meglévő erejét, a gyengék (Ursula von der Leyen) fején átgyalogoltak – aztán ellenerővel találkoztak. És most nem tudják, mi legyen.

Ilyen eddig nem volt: eddig mi mondtuk azt, hogy „rossz ország, köpöd ki, nem kapsz Nvidiát” (Google-t, olajfúrótornyot, Mercedest). Most ezt mi kapjuk: csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium hétről tizenkettőre emelte a csak kormányzati engedéllyel exportálható ritkaföldfémek számát. Tizenhét van belőlük, még egy lépésnyi f*ck aroundra van lehetőség a totális find out előtt.

„A ritkaföldfémekhez kapcsolódó ingóságoknak kettős felhasználású karakterük van úgy civil, mint katonai megoldásokra. Exportkorlátozásokat bevezetni rájuk nemzetközi gyakorlat” – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján a kínai minisztérium szóvivője,

és csak azért nem röhögött mondat közben harsányan, mert a kínai kádervilág igen száraz, munkaidőben röhögni nem szabad.

„Nemzetközi gyakorlat”, persze. Az a nemzetközi gyakorlat, hogy ezt a Nyugat csinálja. Az, hogy a Nyugattal csinálják, a nagy világhatalmi átrendeződések által lehetővé tett politikai innováció.

Jól fejti meg az első kézből tájékozódó miniszterelnök, hogy a trumpi vámpolitika épp a világ multipolárissá válására hivatott reagálni: ha Amerika nyakára nőnek a többiek, akkor ideje visszaállítani Amerika szolgálatába mindent, ami Amerikáé – működőtőkét, felvevőpiacot. Az őrült beszédben van rendszer, és a végén még lehet is belőle Amerika számára valami.

A ritka földfémek feletti kínai fennhatóság stratégiai kockázatairól régóta beszélnek nyugati geopolitikai elemzők; annak veszélye, hogy bármi egyedi és megismételhetetlen erőforrás kínai ellenőrzés alatt legyen, valójában a Tajvan-probléma szíve közepe is. De Kína a ritkaföldfém-kártyát nem valamiféle saját offenzív cél elérése érdekében játszotta ki egy neki tetsző időpontban, hanem egy amerikaiak által indított kereskedelmi háborúban vetette be. Kínai ritka földfémek nélkül pedig megnézheti a zöld átállását mindenki, akinek van olyanja. A szóban forgó anyagok felhasználási köre olyan széles, hogy még Donald Trump szerény zöld céljai elérésében is problémát jelent, ha nincsenek.

Az amerikai-kínai kereskedelmi villongások legújabb köre megmutatja: már nem csak a Nyugatnál van stukker, és a Keleté sem kicsi. Az Oroszország elleni szankciók ellenszankciói megfosztották a világ szankcionálgató részét egy nem jelentéktelen, de globális léptékben kicsi piactól, az ott termelt élelmiszertől, műtrágyától, energiától. Fáj ez, egyes cégeknek különösen, de meg nem gyilkol senkit.

Amerika hibája – Donald Trump a szövetségesünk, de igen, ez hiba – intő jel Európa számára is: ebből a gazdasági lecsúszásból nem fogjuk tudni kiszankcionálni magunkat. Amerikának a külkereskedelmi deficitjét, Európának a versenyképességi és innovációs válságát most úgy kell megoldania, hogy magát teszi jobbá a mostaninál. A régi nóta, hogy majd másokat teszünk gyengébbekké, most nem működik. A szankciós fegyver többé nem a különbejáratú fegyverünk. Jobb, ha felkészülünk: nélküle kell megvívnunk ezt a csatát. Aki hallja holtát, ne feledje.

Nyitókép: TIMOTHY A. CLARY / AFP