Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Az új típusú koronavírus dél-afrikai variánsa könnyebben, erősebben kapcsolódik az emberi sejtekhez.

Salim Abdool Karim, a Dél-afrikai Köztársaság vezető epidemiológusa szerint újabb bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a vírus dél-afrikai variánsa könnyebben kapcsolódik az emberi sejtekhez, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ez a variáns sokkal fertőzőbb. Karim erről egy tudóscsoport által az 501Y.V2 néven ismert variánson végzett kutatás eredményeinek ismertetésekor beszélt. Az említett vírusmutációt dél-afrikai szakértők azonosították, még az előző év végén. A variáns miatt a múlt hónapban újabb napi rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma, több mint 21 ezerrel.
Brit tudósok és politikusok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a jelenleg alkalmazott, illetve fejlesztés alatt álló vakcinák kevésbé bizonyulhatnak hatékonynak a dél-afrikai variánssal szemben. Karim szerint erre egyelőre nincs megnyugtató válasz, azonban tudósok világszerte dolgoznak a megoldáson.

(MTI)
Címlapképünk illusztráció. Forrás: Christoph Burgstedt CBR / Science Photo Library via AFP