Nekünk Magyarország a kapu Európa felé – Batbayar Zeneemyadar mongol nagykövet a Mandinernek

Névai Gábor interjúja

Mi keresnivalónk van Mongóliában? A Székelyföldön „csángóként” kalandozó Batbayar Zeneemyadar, Mongólia magyarországi nagykövete szerint lényegében minden: a vízgazdálkodástól az állattenyésztés modernizálásán át a turizmusig, csaknem végtelenül széles a tér az általuk megbízható barátokként számon tartott magyarok számára. A diplomata azt is elmesélte, hogy mikor nem ízlett neki a pálinka, milyenek a magyar mongolok, és adóparadicsommá váló hazája hol helyezkedik el a távol-keleti sakktáblán, valamint a sok ezer éves nomád bölcsesség mit tart a fejlődés valódi értelméről.

A nagykövet végül dalra fakadt és rövid karácsonyi videóüzenetben köszöntötte olvasóinkat – lásd interjúnk végét!

Dr. Batbayar Zeneemyadar 1974-ben született Mongólia nyugati részén, Góbi-Altaj megyében. Ulánbátorban végezte iskoláit. 1992-1993-ben a Mongol Állami Egyetem jogi karán tanult. Hatévnyi magyarországi tanulmányok után 1999-ben végzett az ELTE jogi karán. 1999 és 2005 között a Nomin nevű magáncégben jogi tanácsadóként dolgozott. 2003-2005 között Ulánbátor legnagyobb áruházát irányította vezérigazgatóként. 2005 és 2012 között Mongólia Vízügyi Hivatalának alelnöke, 2012 és 2014 között a pénzügyminiszter tanácsadója, 2012-2016 között az egyik parlament párt titkára, 2016 óta Mongólia magyarországi nagykövete.

***

Hol tanult meg ennyire választékosan magyarul?

A kilencvenes éves közepén az ELTE jogi karára jártam, ahol egy hallgatónak –  inkább előbb, mint utóbb – mindent értenie kell, mert egy jogász nem hibázhat szövegértési problémák miatt. Persze az első római jog-órámon azért inkább még csak mosolyogtam, de aztán fokról fokra haladtam. Az egyetem elvégzése után hazamentem Mongóliába és tizenhét évnyi „szünet” következett Magyarország és köztem. Nagykövetként visszatérve tartottam is attól, hogy a nyelvtudásom megkopott, de a régi tanáraim érdeme, hogy mégsem vallok szégyent (nevet).

amikor angolul beszélek, akkor magyarul gondolkodom, és onnan fordítok.

Mi a legnehezebb a magyar nyelvben?

„Kofa-szinten” megtanulni magyarul nem olyan nehéz, viszonylag könnyen el lehet jutni odáig. A gondok ott kezdődnek, ha valaki felsőfokú szinten szeretne olvasni vagy beszélni. Regényeket tudok olvasni, de régi kedvencemmel, Arany Jánossal még mindig nehezen boldogulok (nevet), mert nagyon nehéz számomra a nyelvezete. A szavak régen gyakran mást jelentettek, mint ma, és a magyar nyelvet nem lehet rutinból beszélni, hanem gondolni kell a szavak többértelműségére is. Például pár éve néztem egy magyar politikusi vitát, ahol az egyik fél egyszer csak azt mondta, hogy „kikérem magamnak” és elsétált a helyszínről. Én azt hittem, hogy csak valamit rendelni vagy kérni akart, de akkor miért ment el? Egy magyar barátom persze végül elmagyarázta, hogy mi is történt valójában. Ilyen nehéz és szép a magyar nyelv!

Magyarul énekel a mongol nagykövet

A magyarok hogyan reagálnak a magas szintű nyelvtudására?

Pár éve Székelyföldön jártam, ahol magam vezettem az autót. Brassóban ismerősöknél hagytam egy időre a családtagjaimat és útközben megálltam egy Csík-menti falusi kocsmánál egy üdítőre. Igazából arra voltam kíváncsi, hogy az ott élő emberek milyen nyelvjárást beszélnek, mert az ilyesmi izgalmas számomra. Gyorsan kiderült, hogy ugyanazokat az ételeket és italokat rendelhettem, mint Budapesten és három atyafi is odajött kíváncsiskodni, hogy én meg vajon honnan jöhettem. Kértem, hogy találják ki. De ez nem nagyon ment nekik,

aztán még találgattak egy darabig, végül az egyiknek felcsillant a szeme, „na, most megvan, maga csángó!” Furán hangzik, de nem tréfált, azt mondta, ahogyan én beszélek magyarul, az őt a csángó magyarokra emlékezteti. 

Szerintem ön többet tud a csángókról, mint sok anyaországi magyar.

Később Pesten utánanéztem a témának, sőt, a következő csángó bálra el is mentem a korábbi brit nagykövettel,  Iain Lindsay-jel. Ő skót népviseletben, én mongolban. Itt végre megismerkedtem a csángókkal, akiket a magyar kultúra értékes elemeinek tartok. Valójában Erdélyben, ott a székelyek között értettem meg, hogy a magyar nyelvben nekem nem kiejtési hibáim vannak, hanem kiejtési különbségeim. A nagy vagy régi nyelvekben léteznek tájszólások. Hiába mondják a magyarok magukról, hogy kis nép, ez nem igaz. Milyen nagy különbség van egy csángó magyar és felvidéki palóc beszédében! A mongolban is sok tájszólás lelhető fel. Én például Mongólia nyugati végeiről származom, ahol másként ejtünk egyes hangokat, mint az ország többi részében, nem is beszélve a Kínához tartozó Belső-Mongóliáról.  

A nagyon sűrű kilencvenes években élt nálunk, aztán visszatért a konszolidáltabb tízes években. Mi a leginkább szembetűnő különbség rajtunk bő húsz év múltán?

19 éves ifjúként jöttem akkor, ma meg már „erős” negyvenes vagyok, nyilván mások az igényeim, és más lettem én is, de pár dolog így is feltűnő. Akkortájt elég jól megismertem Budapestet, tudtam az utcák neveit is. Ma már ez nehezebben megy, de az ilyesmit leszámítva otthonosan érzem magam. Egy hétköznapi, mégis fontos dolgot emelek ki: a pálinkát. Diákként nem szerettük, és kerültük is, mi mongolok, mert azt hittük akkor, hogy ez egy rossz minőségű ital. Inkább csak söröztünk, mert a bor sem volt akkor annyira divatban Magyarországon. Visszatérve meghökkentem, hogy mennyire világszínvonalú lett a magyar pálinka és a bor, illetve mekkorát fejlődött a gasztronómia. Sőt, úgy mondanám inkább, hogy kezd visszatalálni a gyökereihez. Mostanában éppen az önök bortörvényét, szabályozásait tanulmányozom. Nálunk, ugye a pálinka helyett a kancatejből erjesztett nagyon egészséges kumisz és a tehéntejből erjesztett „tejpálinka-szerű”, de annál gyengébb ital az, amelynek hasonló kultúrája létezik. Ezekből lehetne akár „mongolikum” a neves hungarikumok nyomán. A másik szembetűnő változás, hogy egyetemistaként nemigen láttam Magyarországon honfoglaló korabeli viseletet, de akár az egyszerű népviselet sem volt népszerű.

és nemcsak rendezvényeken. Tetszik nekem, ahogyan a magyarok közül egyre többen tisztelik a hagyományaikat. Anélkül jövőt is nehéz építeni. 

Mongol táj

A mongol a világ egyik utolsó nomád népe. A leginkább konzervatív is, egyben?

Azt valljuk, hogy a legjobb életmód a régi, eredeti, amely legközelebb van a természethez és ettől harmonikus. Az ember csak így lehet boldog ugyanis.

Alighanem más a viszonyuk az örökös „fejlődéshez” és az egyéb társadalom-mérnöki elképzelésekhez.

Nem azt gondoljuk, hogy a fejlődés lineáris történet lenne.

És ezt sokszor csak a régi dolgokban lehet felfedezni. A „régi” nem rosszat jelent. Sőt!

A fejlődés tehát nem feltétlenül a „haladás”, hanem a „legjobb” megkeresése?

Szemléletes példa erre, ahogyan Amerikában és Európában jó ideje hódítanak a „megfelelő” és „helyes” étrendek divatjai és a túlsúly elleni diétacsomagok. Ezeket látva mindig eszembe jut, dehát ezeket mi már a nomád kultúrában több ezer éve feltaláltuk! Ami pedig a tágabb dimenziókat illeti: nagyon örülök annak, hogy a magyarok most már nemcsak egy irányba néznek, hanem kezdik újra felfedezni a keletet is. Az egyensúly megtalálása fontos dolog.

A kilencvenes években viszonylag sok mongol érkezett Magyarországra, akik főként a ruhaiparban dolgoztak. Mi lett velük?

Harminc évvel ezelőtt körülbelül két és fél ezer mongol élt Magyarországon. 90%-uk varrodai dolgozó volt. Akkoriban ugyanis még működtek nagy gyárak Mongóliában, amelyek szakmunkásokat küldhettek az akkor még szintén létező magyar ruhaipari üzemekbe. Kétszer-háromszor többet kereshettek itt, mint otthon. Mongóliában jelentős szegénységet hagyott maga után a szocializmus: kamaszkoromból emlékszem például arra, hogy egy-két évig jegyrendszer volt, és egy család csak kétszer fél kiló kenyeret kaphatott naponta. Húsért pedig sorba kellett állni. A rendszerváltás idején a tugrik értéke megfeleződött és a szovjet rendszer összeomlása utáni romok alól eltartott pár évig a kiszabadulás. Hatalmas szomszédunkkal, Kínával évtizedekig nem is volt kapcsolatunk. Súlyos helyzetbe kerültünk tehát, így természetes, hogy többen külföldön próbáltak szerencsét.

biztos látták, hogy dolgozni jönnek ide.

Mi jellemző a ma Magyarországon élő mongolokra?

Az elmúlt másfél évtizedben túlnyomó többségük hazatért, nem egy panziótulajdonost, varroda-vezetőt, sikeres üzletasszonyt tudnék mondani közülük. Csak azok maradtak, akik itt alapítottak családot, illetve itt lettek sikeres vállalkozók. Ha körbenéz Budapesten, az itt élő mongolokat szinte mind a középosztályban találhatja meg: akad köztük könyvelő, ruhaüzlet-tulajdonos, de áruházi dolgozó, profi autókormány-bőrözt is, német autógyár szerelője, szóval szépen beilleszkedtek az társadalomba, nem terhet, hanem adóbefizetést, kulturális értékeket hoztak. Az ő gyerekeik már tökéletesen beszélnek magyarul, jó iskolákba jártak, igazi „magyar mongolok” lettek, mindkét ország joggal büszke lehet rájuk. Az itt élő mongolokkal sosem volt beilleszkedési probléma, talán azért, mert megadják a tiszteletet a befogadó országnak. Olyan persze akad, főleg az idősek között, aki elszigetelődik, mert nem tanul meg rendesen magyarul. Ha elmúlik a koronavírus-járvány, a terveink szerint lesznek nagy rendezvényeink és nyelvtanfolyamaink is.

Dinamikusan nő a mongol egyetemisták száma is…

1997-ben még csak negyvenen voltunk Magyarországon, ma már – köszönhetően a két állam kiváló együttműködésének – az itt élő 3500 mongolnak majdnem egyharmada egyetemi hallgató! Tehát ha sarkítanék, azt mondanám, hogy a kilencvenes évekbeli „átlag”-magyarországi mongol varrodai szakmunkás volt, a mai pedig – ha fiatal, akkor mindenképpen – egyetemi polgár. Évente 200 új egyetemista érkezik Magyarországra, köztük doktoranduszok is. Jobban örülnék, ha még többen közülük itt magyar nyelven tanulnának és nemcsak angolul. De bizonyos esetekben már kötelező a magyar nyelvtanulás, ezt kiküzdöttük. A mi politikánk egyszerű: menjenek a fiatalok dolgozni és tanulni, különösen olyan baráti államokba, mint Magyarország. Keressenek pénzt is, ha lehet,

Ulánbátor

Egy időben meglehetősen leültek a kapcsolataink. Miért?

2006-ban a Gyurcsány-kormány bezárta az ulánbátori nagykövetséget. Tény, hogy akkor alacsony volt a két ország külkereskedelmi forgalma, ám a tisztelet nem csökkent azokban az időkben sem, ezért voltunk roppant szomorúak a döntés miatt.

Nem akkor ajánlotta fel Mongólia miniszterelnöke, hogy a mongolok fizetik a fenntartás költségeit, csak maradjunk?

De. 

2014-ben aztán hazánk újranyitotta a nagykövetséget. Elsősorban miért örültek ennek?

Nekünk Magyarország a kapu Európa felé. Nem vitás, hogy jó erős kapura van szükségünk, ahogyan önöknek is a kínai és a távol-keleti orosz piachoz való hozzáféréshez.

A nagy földrajzi távolság ellenére a két ország mit tud adni egymásnak? 

Egyikünknek sem sikerült igazán jól a XX. század. Többet vesztettünk, mint amennyit nyertünk. Ez igaz ránk is, holott 1921-ben kivívtuk a függetlenségünket és a század második felében is – bizonyos tekintetben – fejlődést hozott a szovjet érdekszférába tartozás is. Vasút, úthálózat, urbanizáció, egészségügy, az írástudatlanság felszámolása, ezek mind akkor mentek végbe.

Az 1973-ban felépített állatvakcina-gyár kiemelkedik ezek közül, amely nagy lendületet adott a mezőgazdaságunknak. Ezt a gyárat fogják most a magyarok 7.2 milliárd forint értékű beruházás keretében két olyan gépsorral kibővíteni, amelynek köszönhetően évente 25 millió adag álltavakcinát fogunk gyártani, ráadásul ezek két betegségre jók, és évente 10 millió állatot leszünk képesek beoltani vele. 2022-ben kész lesz a gyár, a magyarok így kulcspozícióban lesznek az agráriumunk fejlesztésében. Ezután a WHO is engedélyezni fogja az állatexportunkat, amely hatalmas előrelépés lesz. A magyarok régen építettek egy óriási húsfeldolgozó üzemet is nálunk. A végére hagytam a legfontosabbat: a világhírű magyar vízügyi szakemberek sikeres mongóliai projektjeit: többek között ők térképezték fel az ország vízkészleteit is. Bár ezek gyakran orosz nyelvű dokumentációk, érdekes, hogy szinte kizárólag „Istvánok” meg „Bélák” neveit látom bennük. Most a magyarok újra beszállnak a vízgazdálkodásba: budapesti szakemberek mérik fel az ulánbátori városi vízellátórendszert, és annak modernizálási lehetőségét. Ha kedvezően alakul az együttműködés, teret nyithat annak, hogy később az egész mongóliai vízvezeték- és szennyvízvezeték-rendszer működtetésében megjelenjen a magyar szakértelem. Ezek több millió dolláros értékű beruházások.

Ott voltunk tehát korábban is az állattenyésztés modernizálásában, a húsfeldolgozás és a vízgazdálkodás terén…

Ez okos, stratégiai gondolkodás és politika a magyarok részéről. Úgy látom, hogy most ezt viszik tovább. Tudják, hogy Mongóliában 70 millió állatot tenyésztünk. A tyúkokat és a sertéseket nem is számítom bele. Hatalmas ásványkincsek vannak, amelyeket azonban csak akkor lehet kibányászni, ha fejlődik a vízgazdálkodásunk:

Tény, hogy Mongóliának régen az önök szomszédai is segítettek. A románok például a nagy mongol cirkuszt építették fel. Nagyon szép volt egyébként, a cseheknek pedig egy nagyobb cipőgyárat is köszönhetünk.

Mit exportálhatunk még Mongóliába?

Nagyon körülményes palackozott pálinkát Kínába küldeni. De ha mindezt Mongóliában gyártanák a magyarok, máris beljebb lennénk minden értelemben. Ehhez persze a gyümölcsszállítást is meg kell oldani. No és ott van a kolbász, a májkrém és sok más minőségi magyar élelmiszer is. Nekünk hatalmas mennyiségben vannak állataink, Önöknek pedig technológiájuk. Direktben Kínával sokszor nehezebb Önöknek, mintha mi is hozzátennénk a saját értékünket és versenyelőnyünket. És mi szívesebben működnénk együtt Önökkel, mintsem a multi óriáscégekkel.

Miért velünk és nem a multikkal?

Így lesz kölcsönös a nyereség.

Ráadásul hosszú távú partnerségekben gondolkodunk. Nemcsak a profit fontos az életben. A mi gazdaságunk motorja jelenleg még a szén-, és rézbányászat, de Új-Zéland példája lebeg a szemünk előtt, ahol 4 millió ember él magas színvonalon a 26 millió birkára támaszkodó agrárium hátterével. Érdekes egyébként, hogy a szocialista időkben Önök és mi is agrárország voltunk, és mindketten rosszul, óvatlanul privatizáltunk a rendszerváltozáskor. A magánosításkor zuhantak az állattartás számai, mostanában kezdünk csak visszaépülni. Szeretnénk a magyaroknál a ridegtartás helyi feltételeit tanulmányozni. De tervezzük a burgonyatermelés fejlesztését is, fizikailag ugyanis bőségesen van terünk arra, hogy ellássuk akár egész Kínát krumplival. Ehhez pedig víz kell, tudás, technológia és így a magyarok is jöhetnének. Szükségünk van még hűtő-fűtő élelmiszer-raktárakra is. Várjuk a befektetőket.

Ilyen hatalmas nyersanyagkincseken ülve miért nem gazdag ország még Mongólia? 

Nagy üzleti erők mozognak ezekben az ügyekben. 2011-ben az egész világon nálunk növekedett a leggyorsabban (17%-kal!) a GDP. Ha ez így maradt volna, akkor lassan Dél-Koreához közelítenénk. De most Mongólia kicsit Mine-gólia (szójáték: a „mine” bányászatot jelent angolul – a szerk.), és mi is naívak voltunk, azt hittük, egyszerű lesz. Nem az. Az úthálózat jelentősen megújult – az ország mérete 1.5 millió négyzetkilométer – és haladtunk, de jól elkölteni a pénzt szinte nehezebb, mint szegénynek lenni. Az útépítésekbe fektetett állami vagyon még nem térült meg, továbbá az ásványi anyagok, elsősorban a szén és réz piaci ára bezuhant. Az aranyé nem változik, de az önmagában nem elegendő. Tehát megbízható és fenntartható gazdaságfejlesztésre van szükség. Sokszínű gazdaságot akarunk, többféle iránnyal. A kasmírtól, a gyapjúfeldolgozáson, tehát a mezőgazdaságon át a turizmusig. A bányászatnak nem feltétlenül kell az elsőnek lennie. Ha Új-Zélandra tekintünk, különösen nem. Mindezek mellett most sok nagy cég költözik új helyre, miért ne lehetne néhánynak az új központja nálunk? 

Dzsingisz szobra

Mitől lehet vonzóbb Mongólia, mint más országok?

Például attól, hogy adóparadicsom lettünk a „négy 10” jegyében. Ez azt jelenti, hogy a személyi jövedelemadó, a társasági adó, az ÁFA, a jövedéki adó – mind 10%! Ráadásul a cégek esetében a félmilliárd forintnak megfelelő tugrik alatti éves forgalom esetén 9%-ot visszatérít az állam. Nekik végeredményben csak 1% így az adó. A kedvező hazai adórendszeren felül továbbá kétezer, Mongóliában gyártott terméket tudunk vámmentesen exportálni Amerikába, Európába és Japánba. Speciális kedvezményeink vannak India, Dél-Korea és Kína felé is, tehát

Miközben Mongólia a világ egyik legszebb országa, kevesen tudják róla, mert alig megy turista oda. 

Pedig nálunk a sivatagtól a fenyőerdőkön át a kristálytiszta tavakig és hegyekig minden megtalálható. Mégis, évente mindössze 3-400 ezer ember látogat hozzánk, amely körülbelül 1%-a a magyar adatoknak. Holott tizenhétszer nagyobb a terület, tehát van hová fejlődnünk, meg kellene ötszöröznünk a turizmust, amely már meglátszana a 3.5 milliós népességű országunkon. (További 4.5 millió mongol él a világ különböző pontjain – a szerk.) Ehhez több repülőjárat, sűrűbb idegenforgalmi infrastruktúra szükséges, és ebben is részt vehetnének a magyarok. Úgy fest, hogy ők jobban értenek ehhez, mint mi.

Hatalmas szomszédai között hogyan találja meg Mongólia a helyét?

Ahogyan a magyarok a keleti nyitást folytatják, úgy jellemző nálunk a „harmadik szomszéd” doktrína. Ennek lényege, hogy ne csak a szomszédainkkal legyen kapcsolatunk, hanem az Európai Unió és az Egyesült Államok mellett találjunk további szövetségeseket, és ebben fontos szerep jut olyan baráti államoknak, mint Magyarország. Együtt akarunk nyerni partnereinkkel. Jól látható, ahogyan Európa központja kissé kelet felé tolódik, és ez igaz az üzleti világra is, ami jó nekünk.

Miként tudják kezelni Kínát és Oroszországot?

Egyensúly szükséges a két szomszéd között.

De keletre nyitnak vagy nyugatra?

Minden irányban nyitottak vagyunk, a kölcsönös előnyök alapján, ám figyelünk a szomszédok érdekeire is.

Korábban említette a mi szomszédainkat: ha egy videómegosztón megnézünk egy olyan tartalmat, amely magyar őstörténettel vagy akár csak a közelmúlt érzékenyebb témáival foglalkozik, a kommentek között visszatérően olvashatunk olyan tanácsokat, hogy mi magyarok lovagoljunk vissza „mongol pónilovainkon” Ázsiába. Valószínűleg a tankönyveikben is lehetnek ilyen irányú bölcsességek, mert ez rendszeresen felbukkan. Mit gondol az esetleges rokonságról? 

Meggyőződésem, hogy a mongolok és a magyarok is a hunoktól származnak. A székelyek közül sokan vallják a hun eredetet és a honfoglaló magyarok is keletről jöttek. Mind a két esetben megáll a hun származás. A Kárpát-medencében a rómaiak után az avarok éltek, vagyis ettől fogva csak nomádok. Én egyébként a magyarokkal való beszélgetésben nem is használom az angolt, hiszen két testvérnek más nyelven beszélni alapvetően nem illik egymással.

A mongolok híresek arról, hogy a jég hátán is megélnek. Mi a nomád életmód jövője a 21. században?

Az egész világon csak nálunk élnek olyan nagy mennyiségben – 150 ezres nagyságrendben – nomád családok úgy, ahogyan ötezer éve tették. Szeretnénk megőrizni ezt, mert ez az életforma páratlan kincse az emberiségnek. Ennek fenntartásához állatok kellenek. Az ő egészségükhöz járulnak jelentősen hozzá a magyarok a mostani programokkal. 

Nem az forog kockán, hogy mekkora lesz a fizetésünk vagy hová megyünk nyaralni, hanem az, hogy az emberiség tud-e alkalmazkodni azokhoz az elképesztő kihívásokhoz, amelyek a korábbi évtizedek folyamatai miatt az elmúlt években érték. Ha „európaira” fordítom a mongolokra jellemző gondolatokat, akkor azt mondom, hogy konzervatívan kell viselkedni, és folytassuk az elődeink életéből, munkájából azt, ami bevált, építő hagyomány, és ezekhez ragaszkodjunk erősen. Önök, magyarok is hihetetlenül nehéz időket éltek túl, gondoljanak ezért arra, hogy mi segített akkor az elődeiknek a megmaradásban, az újrakezdésben, a továbblépésben. Biztos vagyok abban is, hogy a természettel harmóniában kell élni, nem pedig legyőzni, küzdeni ellene. 

Mongóliában sokáig alig volt koronavírusos beteg. Mi a hatékony védekezés titka?

A fertőzöttek száma most 900 körül jár Mongóliában, közvetlen haláleset nem volt. Egészen novemberig nem is akadt belső, „saját” fertőzésünk, csak behurcolt esetek. Tartunk a harmadik hullámtól vagy a gazdasági következményektől is, de harcolunk. A legfontosabb területek, például a bányászat és az export működnek.

Az ázsiaiak korábban is hordtak maszkot, amit az európaiak régen furcsálltak. Mennyire fontos része ez a védekezésnek?

A járvány első percétől hordunk maszkot, hiszen ezt a kis kényelmetlenséget vállalnunk kell a saját egészségünk és a másik ember védelme érdekében.

Szigorúak a karantén-szabályok is. A hagyományok szerint a nomád vidékeken pedig az emberek lóbőrt helyeznek ki zászlószerűen egy ger (jurta) mellé, jelezve, hogy tilos a bemenet. De szerencsére ez most nagyon ritka. Igyekszünk vigyázni az országra.

A mongolok híresen nagy húsevők. Ön milyen magyar ételeket és italokat szeret?

Magyar étteremben általában borjúpaprikást rendelek galuskával, illetve paprikás csirkét is néha, de a karcagi pörkölt is az örök kedvenceim közé tartozik. Italok közül a pálinkát szeretem, mert a gyümölcs legjobb tulajdonságait hozza ki. Igazi magyar íz!

Végül: mit üzen a Mandiner olvasóinak karácsonykor?

Mongóliai fotók: a szerző felvételei