Miért erőltetik, ha szakértők szerint sincs rendben a jogállamisági mechanizmus?

Legutóbb 2018-ban érte komoly szakmai kritika a jogállamisági mechanizmust

Érdekes cikk látott napvilágot december 2-án az RMX News nevű, kifejezetten közép-európai eseményekkel foglalkozó hírportálon. Ebben egy lengyel európai parlamenti képviselő hozott nyilvánosságra egy 2018-as, "belsős" jogi szakértői anyagot, amelyben a készítők a jogállamisági mechanizmusról szóló rendelet akkori verzióját kritizálják. 

Az uniós szakértői anyag két fontos érvet hoz fel a rendelet korábbi verziójával szemben: egyrészt, hogy az túlságosan is általánosító, megfoghatatlan, s a jogállamiság megsértése nem hozható közvetlen összefüggésbe az uniós pénzügyi érdeksérelmekkel.

Másrészt pedig – az előzőkből kiindulva – az uniós joganyag már ismer jogállamisági mechanizmust: a híres-hírhedt hetes cikkely szerinti jogállamisági eljárást. 

A szakértői észrevételek szerint

bevezetését e korábbi formában ennek megfelelően nem javasolják.

A problémakörről a Precedens is írt, jóllehet elemzésében csak a tervezet mostani verziójára szorítkozott. Ezt összevetve a 2018-as verzióval, és a most kiszivárgott szakértői anyaggal valóban úgy tűnik, hogy a jogállamisági mechanizmus fogalmazói törekedtek arra, hogy megfeleljenek a szakértői kritikában feltüntetett szempontoknak.

A szakértői kritikák érdemben ma is felhozhatók

Törekedtek rá, de nem eléggé – pontosabban fogalmazva arra törekedtek, hogy a lehető legközvetlenebb logikai kapcsolatot kreálják meg a jogállamiság fogalma és a költségvetési szankciók alkalmazhatósága között, miközben kellően tág értelmezési kereteket engednek magának a jogállamiság fogalmának is. 

Ahogy ugyanis arról a Mandiner hetilapban is írtunk, a jogállamisági mechanizmus által hivatkozott jogállami értékek és elvek által megtestesített fogalom határai jelenlegi, átfésült és „racionalizált” formában is a jogalkalmazó tetszése szerint tágíthatók.

Jóllehet technikainak tűnő szempontokat sorol fel a jogállamiság sérülése kapcsán, még ezek is igen tág értelmezésnek adhatnak teret.

Például szerepel közöttük az igazságszolgáltatás függetlenségének a veszélyeztetése, ami elvi szinten nyilvánvalóan elengedhetetlen. 

Felmerül azonban a kérdés, hogy gyakorlati szempontból ez hogyan mérhető egy egységes uniós standarddal, amikor egyes tagállamokban, például Magyarországon a törvényhozásnak van alárendelve az ügyészség, viszont olyan példa is akad, mint Németország, ahol a szövetségi legfőbb ügyész felettese a szövetségi igazságügyi miniszter, vagyis egy kormánytag.

Ráadásul a jogállamiságnak a fenti, szűkebbnek mondott értelmezése is megváltozhat, ha mindezt a tervezet fogalommeghatározásaival együtt értelmezzük: ha így teszünk, az uniós alapszerződések jóval tágabb értelmezési tartományában keressük a jogállamiság jelentését. 

Ebben a kontextusban a mechanizmust aktiváló jogállamiság fogalma már kiterjedt, elvi szintű, példálózó felsorolás (például alapvető jogok védelme, diszkrimináció tilalma, törvény előtti egyenlőség) mentén körvonalazódik, amely ráadásul a következő mondattal zárul: „a jogállamiságot az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében rögzített egyéb uniós értékek és elvek figyelembevételével kell érteni”. 

Ezen a ponton pedig ismét szembesülünk azzal az alapvető és sokszor tárgyalt problémával, hogy a jogállamiság egységes fogalmáról nemhogy politikai szinten, de még a jogtudomány képviselőinek sem sikerült megállapodni. Így a jogállamiság teljesülésének pontos, univerzális mérhetősége is illúzió lehet csupán.

Aki politikai szempontok szerint akarja értelmezni és alkalmazni a mechanizmust, az megteheti…

Éppen ezt kritizálta a 2018-as szakértői észrevétel is. „A jogállamisági jogsértést annak az Unió pénzügyi érdekeire gyakorolt tényleges vagy potenciális hatásainak tükrében kell megítélni (s nem pusztán az általánosságban azonosított [jogállamisági] anomália természetének, vonzáskörének és terjedelmének függvényében)” – áll a kritikában.

Az észrevétel megszívlelésének jeléül a szövegalkotók módosítottak a hangsúlyokon, amelyet a frissített tervezet is tükröz: „A meghozott intézkedéseknek arányosnak kell lenniük. Ezeket az intézkedéseket arra figyelemmel kell meghozni, hogy a jogállamiság elvének megsértése milyen tényleges vagy potenciális hatást gyakorolt az uniós költségvetés pénzügyi irányítására vagy pénzügyi érdekére. A megfelelő súllyal kell figyelembe venni a jogállamiság elve megsértésének jellegét, időtartamát, súlyosságát.”

A magyar fordítás nemigen adja vissza problémánk lényegét, így szemléltetésképp idézzük az eredeti, angol nyelvű megfogalmazást:

„The measures taken shall be proportionate. They shall be determined in light of the actual or potential impact of the breaches of the principles of the rule of law on the sound financial management of the EU budget or the financial interest of the Union. The nature, duration, gravity and scope of the breaches of the principles of the rule of law shall be duly taken into account.”

A “duly” kifejezés a jogi angol nyelvben “megfelelőt” jelent, az ugyanakkor a mindenkori jogalkalmazóra van bízva, hogy adott szituációban mit tekint megfelelőnek.

Elsődleges jogalkalmazónak pedig a jogalkotó általában a bíróságokat, tehát független, jogászokból álló szakértői fórumokat, s nem pedig politikusokat tesz meg.

…márpedig a Bizottság értelmezné és alkalmazná

Csakhogy a jogállamisági mechanizmus leginkább a politikai testületként funkcionáló Európai Bizottság testére lett szabva: a jogállamisági eljárás legelső szakaszaiban a Bizottság értelmez s jár el a tagállamokkal szemben, ha az Európai Tanács ehhez minősített többséggel hozzájárul. 

Ha tehát a Bizottság úgy ítéli meg, hogy alapos oka lehet a jogállamisági mechanizmus aktiválásának, az eljárás megindításának szándékáról értesíti a lobbiszervezetek nyomásával kétes sikerrel dacoló Európai Parlamentet és a Tanácsot.

Ezt követően pedig megindul a kommunikációs pingpongjátszma az uniós csúcsintézmények és az illető tagállam között – ennek nyomán pedig maga az eljárás is. Egy olyan eljárás, amely ahelyett, hogy az uniós polgárok igényeit tükrözné, még távolabb viszi a „nagypolitikát” a „kisember” életviszonyaitól.

És akkor el is érkeztünk a 2018-as szakértői bírálat másik fő érvéhez: nevezetesen, hogy már létezik jogállamisági eljárás (s az sincs épp közel a polgárokhoz). Így a jogállamisági mechanizmus ahelyett, hogy megoldást kínálna a vélt-valós problémákra, újabbakat nyit meg azáltal, hogy szükségtelen párhuzamosságokat teremt.

Már így is létezik jogállamisági mechanizmus, vissza lehet vele élni, vissza is élnek vele

Ha egyébként a Bizottság életszerűbbé, élhetőbbé vagy szakszerűbbé tenné az Európai Unió jogállamisági mechanizmusait, akkor kezdhetné a 7. cikkely szerinti eljárás átalakításával, amiről maga a hazánk ellen indított eljárást megalapozó jelentést készítő Judith Sargentini nyilatkozott úgy, hogy a dokumentum egy „teljes mértékben politikai jellegű eljárás” megindításának eszköze.

Hogy ez mennyire így van, az már az arról szóló szavazás körüli botrány is igazolja, amelynek eredményét Magyarország az Európai Bíróságon megtámadta, s amely tárgyban ma született főtanácsnoki indítvány.

Röviden arról van szó, hogy a hazánkkal szembeni 7. cikkely szerinti eljárást megalapozó Sargentini-jelentést az Európai Parlament plenáris ülése 448 igen, 197 nem és 48 tartózkodás mellett fogadta el. A tárgykör minősített többséget kíván meg, így különleges szavazási szabályok vonatkoznak rá.

A szavazás eredményének kiértékelése során a tartózkodó szavazatok nem minősültek leadott szavazatnak, s e következtetéshez vezető érvelés a főtanácsnoki indítványban is visszaköszön.

„A „tartózkodások” és a „leadott szavazatok” fogalmának együttes értelmezéséből következik, hogy azok rendszerint kölcsönösen kizárják egymást” – áll az indítványban.

Csakhogy – ahogy arra már korábban is utaltunk – az eljárási szabályzat pedig azt mondja ki, hogy „a szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának, illetve elutasításának megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivéve azokat az eseteket, amikor a Szerződések különleges többséget írnak elő”. Ismételten: kivéve azokat az eseteket, amikor a Szerződések különleges többséget írnak elő.

Ha az uniós intézmények, élükön az Európai Bíróság főtanácsnokával úgy értelmezik az eljárási szabályzatot, hogy a tartózkodással „a személy megtagadja a szavazást, és azt kéri, hogy úgy kezeljék, mintha egyáltalán nem szavazott volna”. Magyarán a képviselő távol maradhatott volna, de nem maradt távol, hogy az Európai Parlament határozatképes maradhasson.

Ezzel

gyakorlatilag azt állítják, hogy az egyébként határozatképes testület – a Sargentini-szavazás arányaiból kiindulva – 2 igen 1 nem és 691 tartózkodás mellett, kétharmados többséggel is megszavazhatta volna a jelentést.

Összegezve a fentieket, a jogállamiság körül kirobbant vita, ha másra nem is jó, arra mindenképpen, hogy rávilágítson arra, hogy a Brüsszel által ideálisnak vélt esetben “ki” és “hogyan” aktiválhat ilyen mechanizmust. A „miértet” nem szükséges részletezni (megteszik helyettünk a politikusok), az alternatívákat - de legalábbis egy egységes értelmezési keretre vonatkozó állásfoglalást - viszont ideje lenne prezentálni.

Fotó: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Dobozi Gergely

Miért erőltetik, ha szakértők szerint sincs rendben a jogállamisági mechanizmus?