Az amerikai legfelsőbb bíróság indoklás nélkül elutasította kedden Donald Trump elnök jogászainak keresetét, amelyben a pennsylvaniai elnökválasztási eredmények hitelesítésének leállítását kérték. Ez az első eset a 2020-as amerikai elnökválasztással kapcsolatban, hogy valamely állambeli eredmény felülvizsgálatára vagy az eredmény hitelesítésének késleltetésére indított keresetet elvittek egészen a szövetségi legfelsőbb bíróságig, pedig Trump kampánycsapata és megbízott jogászai számtalan hasonló keresetet nyújtottak be szerte az Egyesült Államokban.
Pennsylvania csatatér államnak számít, ahol soha nem lehet biztosra venni előre, hogy a republikánus vagy a demokrata párti jelölt győz-e. A kereset előtte már megjárta a pennsylvaniai bíróságokat, Tom Wolf demokrata párti kormányzó pedig már hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét. A beadványt a különböző szinteken egy republikánus párti washingtoni képviselő és egy képviselőjelölt jegyezte. Azt kérték, hogy a bíróság érvénytelenítse az államban leadott 2,5 millió levélszavazatot, vagy pedig az egész választási eredményt érvénytelenítse, és az állam republikánus többségű törvényhozása állapítsa meg, ki győzött ott.