A posztmodernizmus és a tradicionalizmus összecsapása zajlik Európában

A washingtoni Institute of World Politics történészprofesszora szerint a 2020-as esztendő egyik legfontosabb kérdésköre, vagyis az uniós költségvetéséről és a helyreállítási alapról szóló vita a posztmodernizmus és a tradicionalizmus közötti ellentétekre vezethető vissza. A brüsszeli politikai vezetés továbbra is arra törekszik, hogy rákényszerítse társadalomszervezési modelljét Lengyelországra és Magyarországra.

Ez a bevándorlás és a szexualitás ügye kapcsán rajzolódik ki leginkább, hiszen

A brüsszeli elit rasszistának, homofóbnak tartja a közép-európai kormányokat, mivel nem kívánják feladni, hogy jogot formáljanak a saját határaik feletti ellenőrzésre, és a házasságot férfi és nő közötti kapcsolatként definiálják. A lengyelek és a magyarok azoknak az ideológiáknak a következményeivel szemben védekeznek, amelyek előidézték Nyugat-Európa válságát.

Miközben a két ország saját kultúrájának és nemzeti szuverenitásának megőrzésére törekszik, sokat tesz a rászorulók megsegítése érdekében is.

Ennek jegyében Lengyelország például mintegy egymillió ukrán háborús menekültnek, valamint gazdasági bevándorlónak ad otthont, továbbá szír keresztényeket is befogadott. Emellett mindkét ország – kormányzati programjai és vallási kezdeményezései révén – fontos munkát végez a közel-keleti menekülttáborokban, a probléma gyökerénél nyújtva ezzel segítséget. 

Az Unió nem ismeri fel, hogy ez a leghatékonyabb megoldás, és ehelyett a multikulturalizmus zászlaja alatt támogatják a tömeges bevándorlást. Hosszú távon ezzel erősítenék meg adóbevételüket, oldanák meg a munkaerőhiányt és fordítanák vissza a kontinens demográfiai hanyatlását. Ami pedig az LMBT ügyeket érinti, Brüsszel szerint Lengyelországnak és Magyarországnak is át kellene venni azt a Nyugat-Európában elterjedt megközelítést, amely a hagyományos családmodell helyett a melegházasságot és örökbefogadást védi, valamint kötelező iskolai érzékenyítést írna elő.

Ha a „renitens” országok engednének, azzal lehetőséget teremtenének további ideológiailag motivált központosító törekvéseknek, amelyek végső soron Brüsszel és Berlin diktatórikus hatalmát eredményeznék. A szerző úgy véli, ennek fényében kell vizsgálni a legutóbbi költségvetési vitát is, ugyanis

a lengyelek és a magyarok azért vétózták meg a tervezetet, mert az európai bürokraták a korlátlan bevándorláshoz és a „szexuális forradalomhoz” kötötték volna a megállapodást.

A két ország a vita során nem hátrált meg, ezért a mainstream liberális politikusok a média asszisztálásával támadást intéztek ellenük. 

A történészprofesszor végezetül megállapítja, hogy Lengyelország és Magyarország 2004-es csatlakozásakor a két országot a szuverén nemzetállamok szabadpiaci uniójának ígérete vonzotta. Az EU azonban azóta olyan „szuperállammá” vált, amely a saját hatalmát a szabadság, a hagyományok, a család és a hazaszeretet ellen használja fel.

Szemlézte Gergi-Horgos Mátyás
 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.