A tunéziai merénylőt Nizzában válságos állapotban szállították kórházba a támadást követően, miután a tett helyszínén a rendőrség több lövéssel ártalmatlanította. Egy héttel ezelőtt átszállították Párizsba, de az állapota továbbra is válságos, miután koronavírussal is diagnosztizálták, még mindig nem tudták kihallgatni. A nyomozók a telefonjában megtalálták annak a csecsen iszlamistának, Abdoullakh Anzorovnak a fotóját, aki október 16-án azért ölt meg egy történelemtanárt, Samuel Patyt Párizs közelében, mert megmutatta a Mohamed-karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján a tanulóknak, és emiatt célponttá vált az interneten.
A nyomozók azt feltételezik, hogy a tunéziai támadó is a Mohamed-karikatúrák franciaországi publikálását akarta megbosszulni. A támadással kapcsolatban eddig 12 embert vettek őrizetbe, de mindegyiküket szabadon engedtek, nem indult eljárás egyikük ellen sem. Brahím Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül két nappal a támadás előtt érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.
(MTI)