Így tüntetnek a vírustagadók Némethonban

2020. november 09. 10:42

Antifasiszták és vírustagadók, NDK-nosztalgiázók és császárpártiak – a második járványhullám kellős közepén több tízezer ember tüntetett saját ügyeiért avagy egymás ellen Lipcse belvárosában szombat délután. Helyszíni tudósításunk a felbolydult szász nagyváros keletnémet kavalkádjáról!

2020. november 09. 10:42
null
Greczula Levente László

Húzd fel a maszkod, te fasz!” – ordítja a lipcsei utcán egy tetőtől talpig feketébe öltözött fiatalember egy arra haladó férfinak, akin valóban nincs maszk. A férfi motyog valamit az orra alatt, de nem veszi fel a maszkot, miközben eltűnik az Augustusplatz felé vezető főutat teljes szélességében eltorlaszoló úgynevezett antifasiszta tüntetők sorfala mögött.

A Leipziger Volkszeitung szerzője szerint a szombat sötét nap Lipcse történetében – ez volt ugyanis az a nap, amikor Berlin és Stuttgart után a vásárvárosban is tüntetést tartottak a querdenkerek.

Dübörög a politikai techno

A borús, esős október után szép, napos november köszöntött a szász nagyvárosra. A villamosmegálló felé ballagva le is veszem a pulcsit a dzseki alól, olyan meleg van. A villamos néhány utasán nincsen maszk, a hátizsákjukon querdenker-kitűző – ők biztosan a demonstrációra igyekeznek.

A Querdenken 711 nevű mozgalom Stuttgartból indult a tavasszal

– a 711 itt nem a szombati dátumra, hanem a délnémet nagyváros előhívószámára utal –, a tagjai pedig a szövetségi és a tartományi kormányok által meghozott járványügyi intézkedések ellen tüntetnek. A mozgalom neve arra utal, hogy a tagok „másként” gondolkodnak, magát a szóösszetételt egy kicsit nehéz lenne magyarra fordítani. A querdenkerek több tüntetését is feloszlatták korábban különböző német nagyvárosokban, mert a felvonulók kategorikusan nem tartották be a távolságtartásra és maszkviselésre vonatkozó szabályokat, a fősodrú német médiában pedig körülbelül a patás ördöggel kezelik őket egy szinten, miután a mozgalom körül „természetesen” hamar megjelentek a radikális jobboldali szcénához kötődő szervezetek és személyiségek is.

„Szocialista/kommunista társadalom- és békepolitikát!”

A villamoson utazók mindenesetre nem tűnnek vérszomjas neonáciknak. A lipcsei önkormányzat minden erejével igyekezett megakadályozni, hogy a querdenkerek demonstrációt tarthassanak a nagyvárosban, de egy bírósági döntés végül lehetővé tette a rendezvények megtartását a lipcsei belvárosban – szombatra ugyanis huszonhét (!) különböző, koronavírus-témában zajló tüntetést jelentettek be a vásárvárosba. Ennek megfelelően az ország minden területéről vezényeltek ide készenléti rendőröket, hogy a különböző tüntetések résztvevői közötti, elkerülhetetlennek látszó összeütközéseket valahogy megpróbálják megfékezni.

A villamos terelt útvonalon közlekedik, el sem megy a querdenker-tüntetés helyszínéig, az Augustusplatzig. A közeli Wilhelm-Leuschner-Platzon – ami az 1989-es keletnémet szabadságmozgalom történetének egyik kiemelkedő fontosságú helyszíne, némi eufemizmussal úgy is hívják, hogy A Békés Forradalom tere – már teljes gőzzel megy a buli: a vasútállomás lejárata mellé leparkolt kisbuszból dübörög a „politikai techno”, vagyis

elektronikus zenére valaki arról énekel, hogy a nácikat pofán kell verni.

Néhány feketébe öltözött fiatal ugrál rá, többen sörözve élvezik a napsütést. Hozzám lép egy nő, a kínai kormány szervkereskedelme ellen gyűjt aláírásokat; miközben egy magányos férfira leszek figyelmes, aki több táblával felszerelkezve áll az út szélén. A férfi „szocialista/kommunista társadalom- és békepolitikáért” tüntet, szerinte a Német Demokratikus Köztársaság volt az egyetlen olyan német állam, amely valóban a békére törekedett. Egy fiatal antifasiszta hozzá lép, lekever neki egy fülest, a férfiról leesik a maszkja, de mire körülnézhetne, honnan érkezett a váratlan támadás, a fiatalember már rég egy rendőrautó mellett ugrál elvbarátaival. „ACAB! ACAB!” – ordítják, az egyikük elhajít egy sörösüveget, de a készenléti rendőrök résen vannak, egyből ki is veszik a tömegből a dobálózó tüntetőt.

Elindulok az Augustusplatz irányába, ám a közeli parkban újabb rendezvényre leszek figyelmes. A résztvevők fekete-fehér-vörös kötött sapkái már messziről eláruálják, hogy itt alighanem egy másik német államról tartanak ma megemlékezést. A színpad felé menet mogorva biztonsági őr állja az utamat, kicsit kétkedve fogadja a sajtóigazolványt, de végül átenged. A kivetítő szerint hamarosan kezdődik a rendezvény, de a parkban

egyelőre nem tobzódnak azok, akik a Második Birodalom mellett alighanem a Vaskancellárt is szívesen feltámasztanák,

ezért egy gyors terepszemlét követően most már véglegesen a querdenkerek felé veszem az irányt.

Az antifasiszták egyből körülveszik a császárpárti tüntetésre érkező férfit

Másként gondolkodók

A járványügyi intézkedések ellen tüntetők lényegében teljesen megtöltik az egyetem előtti hatalmas teret, több mint húszezren vannak. Különösebb nehézségek nélkül eljutok a legelső sorba – igaz, eközben majdnem katasztrófát okozok, hiszen majdnem felrúgom az egyik résztvevő sörösüvegét, de szerencsére végül nem történik baleset –, közben a transzparenseket figyelem.

Az összkép kissé zavaros: vannak politikai tartalmúak, vannak a német alaptörvény bizonyos cikkeire vonatkozók, és persze olyanok is, amik a koronavírus létezését és a maszkviselés szükségességét vitatják.

Az emberek egymás hegyén-hátán hallgatják az egyébként nem túl magas színvonalú beszédeket,

amiket a rendőrség bejelentései szakítanak néha félbe. A hatóságok még egy helikoptert is küldtek a tüntetés megfigyelésére: a forgószárnyas az Augustusplatz fölött duruzsol, fentről biztosan jobban látszik, hogy a résztvevők nem tartanak másfél méteres távolságot egymástól.

A querdenkerek tüntetése egy időre meg is szakad, a szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy működjenek együtt a rendőrökkel, és igyekezzenek távolságot tartani egymástól – „nekünk aztán kurvára mindegy, mikorra csináljátok meg, de addig nem folytatjuk” –, a szünetet kihasználva megpróbálok bejutni a színpad elé, a sajtómunkásoknak fenntartott helyre. A backstage bejáratától elküldenek, mondván, hogy az akkreditáció a színpad előtti részen zajlik, ahonnan viszont visszaküldenek a backstage bejáratához, mondván, hogy ott regisztráljak. Kihagyom; úgy döntök, megnézem, elkezdték-e már verni egymást az antifasiszták és a császárpártiak a parkban, miközben

a querdenker-tüntetés színpadára lépő művésznő spirituális békehimnusz éneklésére hívja a megjelenteket.

A parkban valóban feszültebb a hangulat: a készenléti rendőrök körbezárták a színpad közvetlen környékét, ahol a szónok éppen arról beszél, hogy 1989-ben nem történt békés forradalom Németországban, és hogy csak egy olyan állam van, ami nemzetközi jogi szempontból jogosult lenne a német nemzet egyesítésére – ez pedig a Német Császárság.

Kik a felelősek a mostani helyzetért? Például Christian Drosten (k) virológus és Jens Spahn (b) szövetségi egészségügyi miniszter – vélik a tüntetők

A rendőrsorfal túloldalán őrjöngenek az antifasiszták: „Fogd be a pofád!” – ordítják a színpad felé, néha pedig a középső ujjukat mutogatják a szónoknak. Kezd olyan benyomásom lennni, hogy a színpadon beszélő férfi valójában nem is az előtte összegyűlt maroknyi reichsbürgerhez intézi a szavait, hanem az antifasisztákhoz, akik változatos rigmusokkal igyekeznek kifejezni, hogy a szólásszabadságnak is van határa (ezt pedig nyilván az ő tisztük megállapítani).

„Németország szar, ti vagytok rá a bizonyíték!”,

Ki a nacionalizmussal a fejekből!”, „A náciknak nincs joguk a propagandához!” – skandálják a fiatalok. Az antifasisztáknak viszont nem tetszik a médiafigyelem, az egyikük indulatosan mutogat is nekem, hogy tegyem el a fényképezőgépet. Megvonom a vállamat, a parknak ezen a részén már úgyis olyan penetráns a fűszag, hogy lassan én is beállok, így inkább átsétálok a szemközti oldalra.

A querdenker-tüntetésről közben átjön ide egy férfi, ő az antifasiszták sorain átvágva igyekszik bejutni a reichsbürgerekhez a színpad elé – a feketébe öltözött fiataloknak persze több sem kell, egyből megrohamozzák. A rendőröknek kell közbelépniük, bekísérik a férfit a többi császárpárti közé, miközben a színpadon egy nő kappanhangon

arról énekel, hogy ez az a nap, amikor felkelünk, letépjük a maszkunkat, hogy láthassuk gyermekeink mosolyát.

Az antifasisztáknak nem tetszik ez a szöveg, és egyébként is mindenkit zaklatni kezdenek, akit maszk nélkül látnak sétálni, holott a városnak ezen a részén egyébként nem kötelező a maszkviselés az utcán.

Energia és mikrochipek

Visszaballagok az Augustusplatzra, a színpadon ezúttal egy rapper lelkesíti a lipcseieket: emeljék fel a hangjukat, és közösen hozzák el a változást – mintha csak egy AfD-plakátot olvasna az ember.

A hangulat a legmesszemenőbbekig békés, a tüntetés résztvevői továbbra is inkább tűnnek frusztrált kispolgároknak, mint vérszomjas neonáciknak. A szervezők következő fellépő gyanánt egy egykori világbajnok focistát és feleségét szólítják a színpadra, akik performanszuk keretében öt perc után arról kezdenek beszélni, hogy milyen spirituális módszerekkel energetizálhatjuk lelkünket ebben a nehéz időszakban. Úgy döntök, az ezoterikus lecke helyett inkább megnézek egy másik ellentüntetést, ami a querdenker-demonstrációtól egy köpésre zajlik. A kissé feszültnek tűnő bajor készenléti rendőrök sajtóigazolvánnyal sem akarnak odaengedni, ezért meg kell kerülnöm a háztömböt. A pódiumon éppen az oltáskritikusokat parodizáló előadás zajlik,

az előadó azt mutatja meg az egybegyűlteknek, hogy hogyan hatástalaníthatják a beléjük ültetett mikrochipeket.

Az egyik demonstráló elmagyarázza nekem, hogy szerinte a birodalmi zászlónak semmi keresnivalója egy szabadságról szóló tüntetésen.

Az ellentüntetés kezd érdektelenségbe fulladni – némelyik környékbeli döneres előtt már nagyobb a tömeg, mint a színpadnál –, amikor a rendezők drámai hangon közlik, hogy azt az információt kapták, hogy az előbbi reichsbürger-tüntetés felől egy csapat náci közelít feléjük. Nem sokkal később a közelben parkoló rendőrautók közül néhány szirénázva el is hagyja a helyszínt. A nyomukba eredek, miközben az utcákon egyre csak nyúlnak az árnyékok.

Nem sokkal később a lipcsei önkormányzat úgy dönt:

betiltják a querdenkerek augustusplatzi tüntetését, mert nem lehet betartatni a járványügyben hozott szabályokat.

Így mire a park széléhez érek, éppen belebotlok a querdenkerek egy maroknyi csoportjába, akik egy „Állítsuk meg a korona-elmebajt!” feliratú drapériával vonulnak az antifasiszták felé.

Nem mindenki örül az augustusplatzi tüntetés betiltásának

Utóbbiak eközben teljes szélességében lezárták az Augustusplatz felé vezető széles utat, és

„Harcoljunk az antiszemitizmus ellen!” meg „Lipcse vörös marad!” feliratú molinóik mögül nagyon elszántan bámulnak

a vírustagadókra és a lassan felfejlődő készenléti rendőrökre. A querdenkerek csoportja rövidesen eltűnik az Augustusplatz irányába, így az antifasiszták és a készenlétisek magukra maradnak a széles úton.

A Bajorországból, Türingiából és Vesztfáliából idevezényelt készenléti rendőrök sorfalba rendeződnek, a néhány kiküldött tudósító az út túloldalán található rézsű oldalába kapaszkodva próbálja elkapni azt a pillanatot, amikor az antifasiszták végre nekiesnek a rendőröknek.

Hosszú délután vár a lovasrendőrökre

Jönnek a nácik (?)

De ez a pillanat csak nem akar megérkezni. Ráunok a várakozásra, úgy döntök, benézek az antifák hátországába. Úgy ötven méterrel a legharciasabbak mögött már utcabáli a hangulat – a zenét szolgáltató Renault átparkolt ide a vasútállomás mellől, dübörög a „politikai techno”, cigi, sör, miegyéb. A szomszédos sarkon mozgolódást látok, a készenléti rendőrök éppen körbeveszik a parkot, az antifasiszta fiatalok a műveletet látva lelkes ordibálásba kezdenek, zúg a „Ki a nacionalizmussal a fejekből!”. „ACAB!” most nincs, hiszen a Twitteren már terjedni kezdtek a képek arról, hogy a rendőrök focikutyákat kísérgetnek a főpályaudvar környékén, az pedig egyértelmű, hogy maszk ide vagy oda, a dühös Lokomotive-ultrák valószínűleg hamarabb küldik padlóra a mindenre elszánt antifasiszta gimnazistákat, mint a koronavírus.

Visszatérek a frontvonalra, ami közben átkerült a park másik sarkához. Nyugodt status quo, a rendőrök dologtalanul ácsorognak, az antifasiszták egyre fáradtabban tartják drapériáikat, egyikük szerintem kissé ironikusan éppen egy rendőrautónak támaszkodik közben. Előveszem a fényképezőgépet, hogy csináljak róluk pár felvételt, erre többen a fejükre húzzák a drapit, nem szeretnének látszódni. Csörög a telefonom, felveszem,

de végül ennyiben maradunk. Nemsokára ekszkuzálom magam az egyik készenléti rendőrnél, hogy lelépnék – először nem akarja elhinni, hogy az ott egy sajtóigazolvány a nyakamban, de végül kienged.

Az antifasiszták hátországában nincs helye antiszemitizmusnak – mutatja büszkén a fiatalember

Vonattal a főpályaudvar felé veszem az irányt, hátha sikerül öt óra cirkálást követően végre neonácikba botlani. Az állomás előtt azonban nem bőrfejűek hagyományőrző felvonulása zajlik, sőt: a korábban feloszlatott querdenker-demonstráció résztvevői vonulnak zászlóstól-transzparensestől, síppal-dobbal a város egyik legfontosabb közlekedési útvonalának számító körút teljes szélességében. Mint utóbb kiderült: ez egyáltalán nem volt a program része. A mérges tüntetők – a korábban említett fociultrákkal kiegészülve – gyakorlatilag áttörték a készenléti rendőrök sorfalát az Augustusplatznál,

meghátrálásra kényszerítve Szászország, Türingia, Bajorország és Észak-Rajna-Vesztfália válogatott egyenruhásait.

Tele van a tökük

Békét, szabadságot, demokráciát!” – skandálják a tüntetők, néhányan integetnek és a hüvelykujjukat emelgetik a menetet kísérő rendőröknek. „Mi mindannyian szuverén egyéniségek vagyunk!” – kiabálja egy másik csoport, talán Monty Python-rajongók lehetnek. A tömeg hatalmas, a Volkszeitung szerint akár negyvenezren is vonulhatnak a körúton, ekkora tüntetések azért legalábbis nem gyakoriak a vásárvárosban. Helyenként felzúg a „Merkel, takarodj!” is – a kereszténydemokrata kancellárnő nem tartozik a legnépszerűbb politikusok közé sem a vörös Lipcsében, sem pedig a tavalyi tartományi választásokon jelentős részben bekékült Szászországban.

Tele van a tököm!” – ordítja egy középkorú férfi egy közlekedési bójába, amit valahonnan az út széléről szedett fel. Kérdésemre elmagyarázza, hogy „ez az egész baromság” sok neki,

szerinte koronavírus nem létezik, és nem hajlandó elfogadni, hogy a három gyerekének maszkot kell hordania az iskolában.

Sok résztvevőhöz hasonlóan ő is a nem túl távoli Hessenből érkezett a lipcsei tüntetésre – egyebekben pedig nagyon kedveli Orbán Viktort, aki szerinte nagyon hazafias – mondta, miután megbeszéltük, hogy magyar vagyok.

„Felkelnek a hallgatók” – üzeni mosolyogva a lány

Az egyre inkább szétszakadozó menetoszlopban lassan fáradni kezdenek a tüntetők. Sokan közülük gyertyát tartanak a kezükben, az úttesten mindenhol a lefolyt viasz nyomai látszanak. Néhányan skandálni kezdik, hogy „Mi vagyunk a nép!” („Wir sind das Volk!”), az egykori keletnémet szabadságmozgalom legismertebb jelszavát, miközben a menet lassan az új városháza elé ér, ami szintén fontos események helyszíne volt 1989-ben. Ez már egészen közel van ahhoz a parkhoz, amelyiknél az antifasiszták táboroznak, de a rendőrök sikeresen el tudják terelni a querdenkereket a belváros irányába, így végül nem kerül sor összeütközésre a két csoport között. A délután azonban nem mindenhol zajlott ilyen békésen: a ver.di szakszervezet szerint több mint harminc médiamunkást támadtak meg a tüntetések során, és a különböző demonstrációk résztvevői rendszeresen inzultálták a kivezényelt rendőröket is.

Talán tényleg nem a szombati volt a legfényesebb nap Lipcse történetében. Az események láttán nagyon is felelőtlennek tűnik a demonstrációkat lehetővé tévő bírósági döntés, hiszen a testület által szabott feltételek (kötelező maszkviselés és legfeljebb tizenhatezer résztvevő) egyértelműen betarthatatlanok voltak, és ennek a döntés előtt is nyilvánvalónak kellett volna lennie. A demonstráció alighanem a rendőrség számára is tanulságos lesz, hiszen az erőteljes jelenlét ellenére sem sikerült megakadályozni, hogy a querdenkerek szabadon vonulhassanak a városban szombat este.

És igen: a vélemény- és politikaformáló osztálynak is lesz min elgondolkodnia. Például azon, hogy a vírustagadók, oltáskritikusok és társaik valójában nem elhanyagolható fenyegetést jelentenek a német közegészségre, és hogy

ezek a csoportok már rég nem titkos internetes fórumokon hergelődő, konteókat terjesztő szélsőjobbos félbolondok gyülekezetei.

Ennek kapcsán csak két dologban lehetünk biztosak: egyrészt abban, hogy a lipcsei tüntetés elsöprő sikere után a querdenkerek még bátrabbak lesznek majd, másrészt pedig abban is, hogy a politikai és véleményelit önreflexióra való hajlama ezután is a nullához konvergál majd.

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2020. november 09. 21:54
Nagy a Jó Isten állatkertje és nincs rajta kerítés...
Zokni
2020. november 09. 21:41
,,Antifasiszták és vírustagadók, NDK-nosztalgiázók és császárpártiak...,, Tetszik ez a finom aljasság. Szóval mindenkit felsorol a mostani politikai irányzat - mert most a haza megmentés a cél -, aki nem jobboldali, és nem szélsőjobboldali. Mert nyilván ez az irányzat arról híres, hogy a közösséget veszélyeztető összes kór ellen küzdenek. Vagy nem.
Pierre
2020. november 09. 21:35
leginkabb szelsojobboldaliak, vilagosszeeskuves elmeletekben hivok, mint orban csocselekje.
civis72
2020. november 09. 21:10
Egy új Hitler hiányzik ezeknek...nem vicc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!