„Egyikük vallomást tett, és azt mondta, egy török irányítású szíriai menekülttáborban él. Leírta, hogyan vették fel és hogyan lépték át Törökország határát egy hivatalos ellenőrzési ponton, anélkül, hogy bárki kérdést tett volna fel nekik vagy ellenőrizte volna őket.
Pasinján elmondta, hogy a zsoldosoknak havi 2000 dollárt ígérnek.
Az örmény miniszterelnök szerint ami különösen veszélyes ebben a helyzetben, az az, hogy ez egy új török modus operandit képvisel abban a célban, hogy „visszaállítsa az Oszmán Birodalmat, bármilyen furcsán hangzik is ez.”
Ezt a „mechanizmust” a török irányítás alatt álló szíriai lakosság köréből zsoldosok toborzásával érik el Ankara külpolitikai céljainak előmozdítása érdekében. Már korábban próbálkoztak ilyesmivel Líbiában, és most nyilvánvaló, hogy hasonlót tesznek hegyi-Karabahban, „és ki tudja, hol próbálják majd ezt követően” mondta. „Ez egy teljesen új mechanizmus, amely különböző helyeken és módon nyilvánulhat meg” mindaddig, amíg a nemzetközi közösség nem reagál. „Nagyon örülök, hogy sok közel-keleti ország, köztük sok arab ország, megfelelően értékeli a helyzetet és nevén nevezi azt, megértve, hogy ez milyen veszélyt jelent a nemzetközi békére és stabilitásra” – mondta.
Pasinján elmondta: „változások zajlanak a nemzetközi biztonsági rendszerben, és ezek a változások a háborúskodás elemeit is tartalmazzák. A zsoldosok is részt vesznek ebben a háborúban, mely többféleképpen is megnyilvánulhat – például oly módon, amit, hegyi-Karabahban látunk, vagy amelyet Bécsben vagy Nizzában, Franciaországban látunk, ahol terrorcselekményeket kíséreltek meg az iszlamisták.”