A politikus a vezetőségi ülés után még hangsúlyosabb bírálatot fogalmazott meg, azt mondta, hogy a CDU vezetői döntésükkel szembefordultak a párt bázisával. A másik két elnökjelölt, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormányfő és Norbert Röttgen, a szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke támogatja az újabb halasztást. A tagságnak szervezett fórumokon, nyilvános rendezvényeken és sajtóinterjúkban mindhárman rendre kiemelik, hogy a CDU elnöki tisztségének betöltése a párton messze túlmutató ügy. Egész Európát érdekli, hogy ki lesz a legnagyobb választói támogatottsággal rendelkező német párt következő vezetője, aki potenciálisan Németország következő kancellárja – mondják.
Ugyanakkor meglehet, hogy mégsem a következő elnök lesz a párt és testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje a 2021 őszén tartandó Bundestag-választáson. A közvélemény-kutatások ugyanis hónapok óta azt mutatják, hogy a német lakosság általában véve és a CDU/CSU szavazói is leginkább azt szeretnék, ha a pártszövetség Markus Söder bajor tartományi kormányfő, a CSU elnöke vezetésével vágna neki a választási kampánynak. Markus Söder eddig nem foglalt egyértelműen állást az ügyben, nem jelezte, hogy feltétlenül vállalna, de nem is zárta ki, hogy elfogadna egy felkérést a CDU-tól a kancellárjelöltségre.
A politikus hétfőn Münchenben egy más ügyben tartott tájékoztatón üdvözölte a CDU elnökválasztó kongresszusának elhalasztását. Mint mondta, nem venné ki jól magát, ha a járvány közepén több mint ezer ember részvételével tartanának pártrendezvényt. Nem „egyesek karrierje” a legfontosabb most, hanem a védekezés a vírus ellen – mondta. A CDU távozó elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer – Angela Merkel kancellár kormányának védelmi minisztere – még a koronavírus-járvány előtt, februárban jelentette be, hogy nem indul kancellárjelöltként a következő Bundestag-választáson, ezért lemond a pártelnöki tisztségről, mert úgy véli, hogy ugyanannak a politikusnak kell lennie a párt elnökének és kancellárjelöltjének. Közölte, hogy utódja kiválasztásáig ellátja a pártelnöki feladatokat.