Carl Schmitt aktualitása

"Peter Uwe Hohendahl könyve a Carl Schmitt munkásságával foglalkozó ipar létező hiányosságára mutat rá, amikor a német gondolkodó sokszor figyelmen kívül hagyott 1945 utáni írásait állítja középpontba, de nem éri el a maga által kijelölt célt. Ennek ellenére a Cornell University irodalom- és eszmetörténészének Perilous Futures című könyve tanulságos olvasmány, ami újabb érveket kínál a Schmitt aktualitásáról és aktualizálhatóságáról szóló vitához.

Az angol nyelvű Schmitt-recepció jelentősége sokszor nem abban mérhető, hogy az újabb és újabb munkák közvetlenül mennyit adnak hozzá a német jogtudósról való tudásunkhoz, hanem abban, hogy milyen irányba tereli a vele kapcsolatban fontosnak és legitimnek tartott kérdéseket. Így amikor Peter Uwe Hohendahl, a 19–20. századi német irodalmi és társadalomelméleti gondolkodás alapos ismerője monográfiát jelentet meg Schmittről, akkor annak önmagán is túlmutató komoly tétje van. Ebből a szempontból a Perilous Futures eredményei azonban ellentmondásosak.

Hohendahlnak messzemenőkig igaza van abban, hogy mindaz, amit ma Schmittről tudunk, és ahogy ma Schmittet használjuk, meglehetősen féloldalas, mert leginkább azokhoz a szövegekhez kötődik, amelyeket a német jogtudós az 1920–1930-as években írt. Pedig az egyetemi világtól való eltiltása ellenére Schmitt 1945 után is több olyan munkát írt, amelyek jelentősége vagy összemérhető a korábbi híressé és hírhedtté vált munkáival vagy érdemben befolyásolják azok értelmezését. A Hohendahl által választott munkák jelentősége vitathatatlan: a hangsúly fejezetenként a személyes naplóbejegyzéseket tartalmazó Glossariumra, a nemzetközi jog és politika átrendeződéséről szóló Nomos der Erde című munkára, a Schmitt által is A politikai fogalma kiegészítésének tekintett partizán-könyvre, valamint az utolsó monográfiaként megjelent Politikai teológia II-re helyeződik. Kimaradnak ugyanakkor olyan munkák, mint a Hamletről szóló, államelméletileg is érdekes könyvterjedelmű elemzés, az értékek zsarnokságáról szóló dühös vitairat 1959-ből, vagy a hatalom természetéről szóló 1954-es rádiójáték (amely magyarul már 1991-ben megjelent), hogy csak a jelentősebbeket és a Hohendahl elemzése szempontjából is relevánsnak tekinthető szövegeket említsem.

Az elemzés kereteit Hohendahl esetében az határozza meg, hogy Schmitt döntően más helyzetben találta magát a világháborút követően, személyes helyzetének alakulása ellenére 1945. azonban nem jelent egyúttal tartalmi értelemben vett lényeges fordulópontot is. Ez a tétel azonban nehezen alapozható meg, ha olyan szövegekről van szó, amelyekkel Schmitt már a háború előtt elkezdett foglalkozni, mint például a Nomos-könyv, ami végül csak 1950-ben jelent meg, és amivel éppen az lenne az érdekes, hogy miként változik meg a jelentése az eltérő világpolitikai helyzetben, nem pedig az, hogy – amint a szerző írja – a nagytér (Großraum) fogalma azért maradhatott használatban 1945 után is, mert elég absztrakt volt ahhoz, hogy elkerülje a nemzetiszocialista terminológiát sújtó tilalmat. Kérdés marad ugyanakkor, hogy valóban van-e jelentősége a „korai” és a „kései” Schmitt elválasztásának, hiszen ez módszertani szempontból sem tartható, de olykor tartalmilag is félrevezető, hiszen Hohendahlt olvasva éppen azt érthetjük meg, hogy ez legalább annyira probléma, mint az elemzés adottnak tekinthető kiindulópontja."

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.