Hadihajókat és harci repülőgépeket is küldtek
Az Egyesült Államok egyúttal hadihajókat és harci repülőgépeket is küldött a térségbe azzal az indokkal, hogy biztosítsa a szabad hajózást a tengeren. Kína magának követeli a fontos kereskedelmi útvonalnak számító, és a tenger alatt feltételezhetően jelentős kőolaj- és földgázkincset rejtő Dél-kínai-tenger nagy részét, amelyre azonban az ASEAN országai közül Brunei, Malajzia, Vietnam és a Fülöp-szigetek, valamint Tajvan is igényt tart. Pompeo szavait a kínai külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta. Korábban Peking hangsúlyozta, meg fogja védeni érdekeit a térségben, s azt rótta fel Washingtonnak, hogy beavatkozik a régió ügyeibe.
Pham Binh Minh vietnami külügyminiszter, akinek országa idén helyt ad az ASEAN csúcstalálkozójának, kedvezően reagált Pompeo szavaira, leszögezve: a szervezet és a Washington közti jó kapcsolat mindkét oldal előnyére váltak. „Bátorítjuk az Egyesült Államok részvételét a térség békéjének, stabilitásának és biztonságának a megőrzésében” – jelentette ki a vietnami külügyi tárca vezetője. Elemzők rámutatnak arra, hogy az 1967-ben létrehozott, tíz tagországból álló ASEAN a fennállása során igyekezett távol maradni Peking és Washington rivalizálásától, többször hangsúlyozva semlegességét.