A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes sarkalatos pontjainak felülírására is alkalmas londoni törvénytervezet elfogadása nemzetközi jogot sértene, valamint aláásná az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti bizalmat – jelentette ki szerdán az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen Twitter-üzenetben aggodalmát fejezte ki a brit kormány szerdán ismertetett törvénytervezete miatt, amelynek elfogadása álláspontja szerint súlyosan sértené a Brexit-megállapodást. „Pacta sunt servanda”, vagyis a megállapodásokat teljesíteni kell – emlékeztette a latin nyelvű mondással Londont a kötelezettségeinek betartására, hozzátéve, hogy ez a jövőbeni virágzó kapcsolatok alapja.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa brüsszeli sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt közölte, az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások haladásáért felelős vegyes bizottság rendkívüli ülésének mielőbbi összehívását javasolja azzal a céllal, hogy London ismertesse szándékait a törvényjavaslat miatt felvetődő komoly aggodalmak eloszlatására. „Elvárjuk, hogy London a megállapodás szellemét és minden betűjét maradéktalanul tiszteletben tartsa” – fogalmazott az uniós biztos.