Egy fix skalp és nagy remények: tarolhat a jobboldal az olasz regionális választásokon

Szeptember 20-án és 21-én választanak tartományi gyűlést és tartományfőnököt a délolasz Puglia és Campania, valamint az északolasz Liguria, Veneto és Toszkána, valamint a középolasz Marche is. Idén mind a nagyobbik kormánypárttal, a baloldalra tolódott populista Öt Csillag Mozgalommal (Movimento 5 Stelle, M5S) elégedetlen politikai közvélemény, mind a választási térkép az olasz jobboldalnak kedvez, mindenhol sikeres az Északi Liga (Lega), az Olaszország Testvérei (Frattelli d’Italia, FdI), a Silvio Berlusconi fémjelezte Forza Italia (FI) és a jobboldali regionális pártok összefogása, míg az M5S és a kisebbik koalíciós partner, a Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) által összefogott balközép listák jellemzően ráindulnak egymásra, és sok helyen komplikálja a helyzetüket a Matteo Renzi volt PD-s miniszterelnök által alapított új középpárt, az Olaszország Él (Italia Viva, IV) is.

A legnagyobb verseny az olasz csizma délkeleti sarkában elhelyezkedő Puglia tartományban várható, ahol a regnáló, demokrata tartományfőnököt, Michele Emilianót egy nagy balközép blokk támogatja – de Renziék ráindítják Ivan Scalfarotto külügyi államtitkárt, az ötcsillagosok pedig Antonella Laricchia régiós tanácsost, így a Pugliában az elmúlt 15 évben hol kisebb, hol nagyobb arányban alulmaradó jobbközép koalíciónak esélye lehet a győzelemre. Jelöltjük, Raffaele Fitto, aki 2000 és 2005 között a régió utolsó jobboldali vezetője volt, teljes összefogással a háta mögött vág neki a versenynek. Mivel az olasz választásokon a „kampánysötétség”, a buio tiltja közvélemény-kutatások publikálását a választás előtti utolsó két hétben, a rendkívül szoros versenyről a legfrissebb felmérések szeptember elejéről származnak: négy kutatásból három a balközép Emilianót, egy a jobbközép Fittót hozza ki győztesnek, minden esetben hibahatáron belüli előnnyel. A négymilliós, turisztikailag igen fontos Puglia elhódítása fontos győzelem lenne a jobboldalnak. Sikerükre van esély, ha az ötcsillagos és Renzi-párti jelölt sok szavazót csábít el a balközép koalíciótól, de ezen a választáson nem lehet előre favoritot hirdetni.

A mesés borvidéken, a Firenzét, Livornót, Pisát és Sienát is magában foglaló Toszkánában is szoros a verseny, de ezt a régi baloldali fellegvárat jó esélye van megtartani a Demokrata Pártnak. A regnáló tartományfőnök, Enrico Rossi kitöltötte a maximálisan engedélyezett két ciklusát, így a baloldal az Italia Vivával kiegészülve a tartományi gyűlés demokrata elnökét, Eugenio Gianit indítja helyette. Giani esélyeit némiképpen csökkenti, hogy az M5S Irene Galletti regionális tanácsnokkal külön indul, bár a jelölt nem kimondottan nehézsúlyú politikus. A jobboldal közös jelöltje Susanna Ceccardi legás EP-képviselő. Bár a buióig megjelenő összes közvéleménykutatás Giani győzelmét jósolja, a baloldal elmúlt három választáson tapasztalt büszke, 20 százalék fölötti előnye minden bizonnyal oda – ha Giani győz, 3-4 százalékos előnnyel teheti majd, de egy jobboldali hullám könnyen elsodorhatja.

Az idei regionális választásokon a legbiztosabb skalp a jobboldal számára Marche lehet, egy viszonylag kicsi, másfélmillió lelkes tartomány Ancona városa körül. A PD itt nem indítja újra a regnáló tartományfőnököt, Lucia Cerisciolit, inkább Maurizio Mangialardiban, Senigallia kisváros független polgármesterében bízik a baloldal, míg az ötcsillagosok itt is egy régiós tanácsnokkal, Gian Mario Mercorellivel indulnak rá koalíciós partnerükre. Marche népének azonban az Olaszország Testvérei által indított és a teljes jobboldal által támogatott alsóházi képviselő, Francesco Acquaroli a szimpatikusabb, aki jó eséllyel 5-10 százalékot ver majd rá Mangialardira.

Bevehetetlen baloldali erődítménynek tűnik Nápoly régiója, Campania, ahol újraindul Vincenzo De Luca demokrata tartományfőnök. Jobboldali ellenfele, Stefano Caldoro 2010 és 2015 között már vezette a régiót, 2010-ben De Lucát győzte le, 2015-ben pedig tőle kapott ki a választásokon. Az Öt Csillag Mozgalom külön indul, a nyerhetetlen tartományokban megszokott módon egy régiós tanácsnokot, Valeria Ciarambinót indítva, aki annak ellenére vág neki rendkívül szerény esélyekkel a versenynek, hogy a 2019-es EP-választásokon még a 29 százalékon álló M5S volt a régió legerősebb pártja. Campania politikai színtere rendkívül merev – ezt bizonyítja az is, hogy a három legjelentősebb politikai erő pont ugyanazt indítja, mint öt éve, De Luca és Caldoro között pedig már harmadszor kell választaniuk a campaniaiaknak. Úgy tűnik, ismét De Lucához pártolnak majd, ugyanis minden létező közvéleménykutatás fölényes, 20 százalék körüli előnyt jósol a regnáló tartományfőnöknek. Caldoro 2010-es győzelme leginkább az országszerte a jobboldalnak kedvező politikai klímának, valamint a PD renoméját igencsak megtépázó nápolyi szemétszállítási botránynak volt köszönhető, Campania papírforma szerint a baloldalé marad.

A gyönyörű tengerpartjáról és forgalmas kikötőjéről, Genováról híres Liguriát eddig is jobbközép tartományfőnök irányította Giovanni Toti személyében, bár ő 2019-ben kilépett Berlusconi Forza Italiájából, és Változtassunk! (Cambiamo!) néven saját pártot alapított. Újraválasztását ennek ellenére támogatja a teljes olasz jobboldal, és hiába fogott össze az Il Fatto Quotidiano (magyarul „mindennapi tény”) napilap újságírója, Ferruccio Sansa mögött a teljes baloldal az Öt Csillag Mozgalmat is beleértve, Totinak az előrejelzések szerint könnyedén meglesz az abszolút többség, így a jobboldal megvédheti liguriai bástyáját. A baloldal gondjait tetézi, hogy a Sansával elégedetlen Renzi-párt tekintélyes kihívót indít rá a baloldali jelöltre Aristide Massardo professzor, a Genovai Egyetem mérnöki kari dékánjának személyében.

Minden idők legnagyobb legás győzelme azonban nem itt, hanem a Padovát, Velencét és Veronát is magában foglaló Veneto tartományban várható. Mivel az országos szinten 2004-ben bevezetett kétciklusos tartományfőnöki maximumot Veneto csak 2015-ben vette át, Luca Zaia regnáló legás tartományfőnök harmadszorra is elindulhat szűkebb pátriájában. Zaia dolgát személyes népszerűségén és országos ismertségén kívül számos körülmény könnyíti: a balközép blokk által támogatott ellenfele, Arturo Lorenzoni volt padovai alpolgármester koronavírusos lett, így a kampányhajrá idejére home office-ba szorult – ráadásul ráindul két fajsúlyos politikus, az Italia Viva támogatásával Daniela Sbrollini szenátor, az M5S színeiben pedig egy volt szenátor, Enrico Cappelletti. Emellett a jobboldalnak kedvez a venetói választástörténet is: még a 2005 körüli balközép hullám, illetve a 2015-ben óriásit szakító – és jobboldali szavazókat is bőven vonzó – M5S tarolása idején is abszolút többséggel vitte a Lega Venetót. Számos segítő körülmény együttes hatása most azt vetíti előre, hogy Zaiának nem a szavazataránya, hanem a legerősebb ellenfeléhez képesti előnye lesz 50 százalék felett – a buio előtt megjelent közvéleménykutatások háromnegyedeshez közeli, bőven 70 százalék feletti többséget jósolnak neki.

Így tehát a holnapi olasz tartományi választások mérlege kis szerencsével erősen a jobboldal felé billenhet: négy baloldali (Puglia, Toszkána, Marche, Campania) és két jobboldali (Liguria, Veneto) vezetésű tartomány választ új élcsapatot, ebből kettő (Toszkána és Campania) marad jó eséllyel baloldali, egy (Marche) a jobboldalhoz vándorol, amely megtartja liguriai és venetói bástyáit, Puglia sorsáról pedig az olasz politika szeszélyes istenei döntenek holnap – no meg a hasonlóan szeszélyes déli választók.

Fotó: Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök, a kormányzó Élő Olaszország (IV) párt vezetője szavaz az olaszországi részleges olasz önkormányzati választásokon és a parlamenti képviselők számának csökkentéséről tartott népszavazáson Firenzében 2020. szeptember 20-án, a voksolások első napján. A koronavírus-járvány miatt két napig tart a szavazás. (MTI/ EPA/ ANSA/ Claudio Giovannini)