A szélsőbal tíz árnyalata: az egyetemek megszállása

A mai Egyesült Államokban egy egyetemi hallgató elkerülhetetlenül ki van téve a marxista gyökerű kritikai elméletek hatásának, akár ügyvéd, akár építészmérnök, akár filmrendező szeretne lenni. A helyzetet súlyosbítja a posztmodern filozófiai irányzatok hatása is. A kettő összefonódása pedig azt jelenti, hogy ma nincs olyan amerikai diplomás, akire ne lett volna hatással az a világkép, amely a fennálló társadalmi rend lebontásáért száll harcba. Sokuk tudatát visszavonhatatlanul megfertőzi ez a gondolkodásmód. Az ok-okozati kapcsolat a kulturális marxizmus térnyerése és a jelenlegi társadalmi felfordulás között tagadhatatlan. Az Alapjogokért Központ kulturális marxizmussal foglalkozó elemzéssorozatának első részét olvashatják. 

A kritikai elméletek története az 1930-as években kezdődött Frankfurtban. Nevezetesen a Johann Wolfgang Goethe Egyetem Társadalomkutatási Intézetében, amikor az intézmény igazgatójává Max Horkheimert nevezték ki. Az Intézet maga 1924-óta dolgozott azon, hogy feltárja annak okait, hogy a német forradalom miért nem követte a Karl Marx által felvázolt utat, és miért nem diadalmaskodott a kommunista ideológia. Horkheimer elődei hagyományos marxistáknak mondhatók, hiszen pusztán gazdasági folyamatokra és szükségszerűségekre korlátozták kutatásaikat. Azonban az új igazgató vezetésével az Intézet hátat fordított a hagyományos gazdaságtudományi megközelítésének, és a társdalom egészét kezdte vizsgálni, annak okait kifürkészendő, mi tartja továbbra is életben az általuk gyűlölt kapitalista, polgári rendet, és hogyan lehetne azt megdönteni. 

Arra jutottak, hogy a kapitalizmus sikeresen integrálta a munkásosztály jelentős részét – mintegy semlegesítve annak forradalmi törekvéseit. Tette mindezt annak a segítségével, hogy a társadalom egészét érintve, a bérektől kezdve, a tömegkultúrán és a fogyasztói viselkedésen át az oktatásig, minden téren érdekelté tette a munkásosztály legbéketűrőbb tagjait a rend fenntartásában. Ebből következik, hogy a marxista forradalmárnak a társadalom minden szegmensét alá kell ásnia, ha komolyan gondolja a rendszer megdöntését.   

A frankfurti iskola a németországi náci hatalomátvétel után érkezett meg az Egyesült Államokba, tagjai tevékenykedtek New Yorkban és a kaliforniai Berkeley Egyetemen is. Annak érdekében, hogy elfogadtassák magukat új otthonukban, az Intézet tagjai egyrészt kigyomlálták a nyíltan marxista nyelvezetet a tudományos célú szövegeikből, másrészt tevékenyen együttműködtek a CIA elődjével, az OSS-szel a nácizmus elleni harcban. A háború végeztével az Intézet visszatért Frankfurtba, de a kritikai elmélet addigra már gyökeret vert az USA-ban. Horkheimerék egyik alapgondolata rezonált a posztmodern filozófiával, ugyanis mindkettő az egyén által megtapasztalt korlátok elbontását tűzte ki célul. A kritikai elméletek az elnyomástól való megszabadulás céljából, a posztmodern abból a meggyőződésből, hogy objektív valóság nem létezik, és pusztán az egyén élettapasztalata számít.

Az 1968-as diáklázadások adják az első empirikus jelét annak, mennyire fertőzte meg a kulturális marxizmus az amerikai felsőoktatást. A lázongások antikapitalista üzenete a kritikai elméletekre rímelt, míg a szexuális forradalom egyértelműen rezonált a posztmodern szubjektivista központi üzenetével: az a jó, amit az egyén jónak érez. A vietnámi háború-ellenes mozgalomban pedig már felsejlik a posztmodern kritikai elméletek egyik ma virágzó alaptétele: a jelen társadalma gonosz és agresszív, mert egy gonosz és agresszív történelem hozta létre. A 70-es évek végén történt az első kísérlet a „kritikai jogelmélet” meghonosítására a Harvard jogi karán, bár ekkor még sikertelenül. Barack Obama elnöki időszakáig kellett várni arra, hogy a kulturális marxizmus dominánssá váljon az amerikai jogtudomány legpatinásabb egyetemén.   

A 80-as években a nyugati fősodratú gazdaságtudomány ismét a marxizmus hatása alá került. A marketing és a reklámszakma ifjú, diplomás titánjai meghonosították a ma már unalomig ismert jelenséget: életérzéseket kell eladni, nem pedig valódi teljesítményt. A Coca-Cola csak egy cukros üdítő, ami legfeljebb ízlik egyeseknek (és nem mellesleg felgyorsíthatja cukorbetegség kialakulását), de ha a 80-as évekbeli marketing kampány alapján tájékozódtunk akkor arra juthatunk, hogy boldogságot és szabadságot nyújt. Mindenki tudja mi a helyzet manapság. Az „életérzés” fetisizálása leplezetlen posztmodernizmus, de a „korlátok leküzdésének” – mely egy másik tipikus reklámelem, már kritikai elmélet íze van.

Az ezredfordulót követően már a kritikai elméletek és a posztmodern dominált a társadalomtudományok minden területén. A baloldali ideológia térnyerését igen plasztikusan szemlélteti Ben Shapiro 2004-ben Brainwashed: How Universities Indoctrinate America's Youth (Agymosás: fiatalok indoktrinálása az amerikai egyetemeken) címen megjelent könyve. A ma 36 éves amerikai sztárkommentátor a könyv írásakor egészen friss élményekkel rendelkezett az amerikai egyetemi valósággal kapcsolatban, hiszen még maga is Los Angelesben a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult.

A felsőoktatásban hamarosan megjelentek az olyan tárgyak, mint a kritikai rasszelmélet ,mely úgy kívánja lebontani a faji korlátokat, hogy minden fehér embert, ideértve a hároméves gyermekeket is, rasszistának állít be. Felbukkant a fehérség-kutatás, melynek célja leszámolni a fehér felsőbbrendűséggel, mint társadalmi konstrukcióval. De ott van a „nő-kutatás” is, mely „diszciplína” a nők férfiak általi totális elnyomását kutatja a 21. századi Amerikában, vagy a genderelmélet, mely azt állítja, hogy mindazok, akik saját biológiai nemükkel teljes összhangban elfogadják önmagukat nőknek illetve férfiaknak, elnyomják a transznemű kisebbséget. Csak ez utóbbiból 163 különböző amerikai felsőoktatási intézmény indít kurzust idén. A hasonlóan abszurd képzések száma pedig közelít a végtelenhez.

A kulturális marxizmus kötelező tárgyak formájában megjelent a természettudományoknál is. A helyzet mára odáig fajult, hogy vannak fiatal fizikusok, akik a legkomolyabban foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a tudományos módszer sarkalatos alapkövét képező cáfolhatóság feltételét elvessék. A genetikával foglalkozó biológusok pedig szembe fordulva saját tudományuk alaptételével állítják azt, hogy az emberi genom, tehát a szervezet teljes örökítő információja mégsem ad teljes képet az emberről, mint élőlényről. Ezek a jelenségek is a kulturális marxizmusnak tudhatók be, mely számára az objektív valóság létezése már-már vallásos tabu.

A frankfurti iskola nagyjai teljesen őszinték voltak mind önmagukkal, mind a külvilággal: céljuk a kapitalizmusra épülő polgári demokratikus rend felszámolása volt. Utódjaikat is nagyon hasonló késztetés vezérli, pusztán annyiban különböznek, hogy céljuk még ambiciózusabb: a hagyományos rend egészét kívánják elpusztítani. Az amerikai egyetemeken már jó ideje ők dominálnak. Ne lepődjünk meg hát azon, ha az amerikai társadalom több támasztó oszlopa is megingott.