Tényleg rasszisták és túlzsúfoltak az amerikai börtönök?

Az amerikai baloldal és a Black Lives Matter mély meggyőződése, hogy Amerikában tömeges bebörtönzésnek vagyunk szemtanúi, s főleg a feketék tömeges bebörtönzésének. A büntetésvégrehajtás rendszere tehát rasszista, ráadásul aránytalanul nagy büntetést ró ki egyszerű füvezőkre, akik így nem csak traumatizálódnak a börtönben, hanem egy életre bélyeget kapnak, hiszen priuszuk lesz. 

Barack Obama, az előző elnök is megjegyezte egyszer, Philadelphiában járván: szerinte azért van zsúfoltság a börtönökben, mert hétköznapi droghasználókkal vannak tele az intézmények. 2015-ben, mikor börtönöket látogatott meg, elmondta, hogy fiatalon ő is kipróbálta a marijuánát és a kokaint, így aztán ő is végezhette volna börtönben. Ez a mítosz részint a fenti tévedéshalmazt terjesztő 2010-es kötetnek, a Michelle Alexander által írt The New Jim Crownak köszönhető.

Heather Mac Donald kriminológus azonban tételesen cáfolta ezeket a vélekedéseket a City Journal folyóiratban. Lássuk, mit mond ő!

Tényleg drogosokkal vannak tele az amerikai börtönök?

Amerika börtönrendszere két szintre osztható: a tagállami és a szövetségi börtönökre. A droghasználók 2013-ban a tagállami börtönökben fogvatartottak 16 százalékát tették ki. A többség, 54 százalék erőszakos bűncselekményekért ült. Igaz, a szövetségi börtönök fogjainak a felét tették ki drogkereskedők – ám a szövetségi börtönökben csak az egész Egyesült Államokban fogvatartottak 13 százaléka ül. Ráadásul a drogfogyasztásért ülőknek csak 1 százaléka volt kizárólag emiatt elítélve, és még az többségüket is eredetileg drogkereskedésért fogták perbe, tehát végül kevesebbért ítélték el őket, és kevesebbet ülnek. 

2013-ban hispánok tették ki az elítéltek 48 százalékát; a feketék aránya 27, a fehéreké 22 százalék volt. 

Ugyancsak 2013-ban a tagállami börtönökben fogvatartottak körében csak 3,6 százalék volt a puszta drogbirtoklásért elítéltek aránya, 12 százalék ugyanis kereskedésért ült; s még a 3,6 százalék jó része is eredetileg súlyosabb bűncselekmény vádjával került a bíróság elé, valamint szinte mindegyiküknek hosszas bűnözői előélete van, és már többször találta magát bíróság előtt.

Priuszmentes, a rendőrség előtt ismeretlen kamaszokat, akik életükben először füveztek, nem ítél börtönbüntetésre az amerikai igazságszolgáltatás. 

A börtönbüntetésre ítéltek száma az 1970-es évektől növekedett gyorsan Amerikában, a legnagyobb ugrás pedig a nyolcvanas években következett be, de ekkor is az erőszakos bűncselekményekért elítéltek voltak a legnagyobb arányban, 36 százalékban felelősek a „növekményért; a drogügyben elítéltek ezután következtek, 33 százalékkal. 1990-2000 között a növekményért 53 százalékban felelősek az erőszakos elkövetők; 1999-2004 közt pedig ez az arány: 100 százalék.

A bebörtönzött elkövetők számának erős növekedésének volt pozitív hozadéka: a közbiztonság erős növekedése és az 1990-es évektől a bűnözés rekordcsökkenése (bár egyes kutatások más eredményre jutottak). A mostani javaslatok a bebörtönzöttek számának csökkentésére már egyszer divatban voltak: a hatvanas-hetvenes években. Alkalmazásuk akkor a bűnözési ráták növekedéséhez vezetett.

Drogügyben például az kaphat tíz évet, aki egy kilónyi heroint birtokol – ez tízezer adag, és 2015-ben 70 ezer dollár volt az utcai ára (ez pedig jóval több, mint egy éves amerikai átlagfizetés).

„Az ő egyéni választásuk, ha nem így tesznek” – hívja fel a figyelmet Heather Mac Donald. 

Az amerikai börtönrendszer kritikusai szeretik összehasonlítani a kinti tételeket és ítéleteket az európaiakkal; csakhogy Európában nincs legális fegyvertartás, Amerikában van; és a fegyveres gyilkosságok aránya Amerikában 17-szerese a németországinak; és hétszerese 21 nyugati ország és Japán átlagának – legalábbis a Harvard és a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói szerint. Sőt: a 15-24 évesek közt az amerikai fegyveres gyilkosságok aránya 43-szorosa az európaiakénak.

„Minthogy az amerikai börtönök főleg erőszakos bűncselekmények elkövetőivel vannak tele, érthető, hogy az amerikai bebörtönzési ráta magasabb, mint az európai” – írja a kriminológus. 

Valóban drákói a büntetési szigor?

„Ellentétben azzal a vélekedéssel, hogy az amerikai igazságügyi rendszer ész nélkül drákói, a legtöbb bűncselekmény nem von maga után büntetést – legalábbis biztos nem von maga után börtönt” – szögezi le Mac Donald. A 2007-es statisztikák (Bureau of Justice Statistics) szerint például minden olyan 31 emberre, akit erőszakos bűncselekmény miatt csuktak le, jutott 69, akit ugyanilyen tettért tartóztattak le, ám végül távozhatott. Sőt a JFA Institute becslése szerint ugyanazon évben az erőszakos bűncselekményt elkövetőknek csak a 3 százaléka kötött ki végül börtönben. 

Mindennek több oka van, részben a bizonyítékok, tanúk hiánya vagy a rendőrség formális hibái; de ugyanígy közrejátszik az is – legalábbis Matt DeLisi, az Iowai Állami Egyetem szociológusa szerint –, hogy

2009-ben például a 75 legnagyobb megyében elítéltek 37 százalék volt egy év börtönre ítélve úgy, hogy pár héttel vagy pár hónappal később kiengedték őket; és 27 százalékukat kezelésre vagy közmunkára kötelezték börtönbüntetés helyett. Csak 36 százalék kapott hosszabb börtönbüntetést úgy, hogy le is kellett ülnie azt. Az erőszakos bűncselekményekért elítéltek 17 százaléka nem börtönt, hanem másfajta büntetést kapott, főleg közösségi munkára kötelezték őket. 

Azoknak a többsége, akik letöltendő börtönbüntetést kapnak, rendszerint súlyos, visszaeső bűnözők. A 2009-es vádlottak fele már ötnél többször, 36 százaléka pedig tíznél többször volt letartóztatva.  Háromötödük nem csak vádolva volt, hanem el is ítélték már; 30 százalékukat többször is, 11 százalékukat pedig ötnél is többször. Azonban a többségük még így sem köt ki a börtönben: a 2005-ben szabadultakat átlagosan már ötször ítélték el korábban; és több mint tízszer tartóztatták le. 

Próbaidőn lévők, börtönbüntetésüket töltők és feltételesen szabadlábbra helyezettek száma, 1980-2013 (Wikipédia)

Rasszista börtönök?

Nem a füvező feketék lecsukása miatt van sok fekete börtönben, hanem azért, mert a feketék közt aránytalanul magas az erőszakos és magántulajdonellenes bűncselekmények elkövetésének aránya – mutat rá Heather Mac Donald. 

Az ország 75 legnagyobb megyéjében, amelyekben a népesség nagy része él,

New York városában például a feketék a felelősek a lövöldözések háromnegyedéért, holott csak a város lakosságának 23 százalékát adják. A feketék és a hispánok által elkövetett lövöldözések együtt a lövöldözések 98 százalékát teszik ki New Yorkban. A fehérek a város lakosainak 34 százalékát teszik ki, de csak a lövöldözések 2 százalékáért felelősek.

Darrell Steffensmeier, a Pennsylvaniai Állami Egyetem kriminológusának 2011-es, Kaliforniára és New Yorkra kutatása szerint a feketék 11-szer több gyilkosságot és 12-szer több rablást követnek el, mint a fehérek; ez a mintázat városi szinten ismétlődik.
A feketék jelentősen felülreprezentáltak a drogügyekben is, ráadásul jobban a drogkereskedelemben, mint pusztán a drogbirtoklásban. Tagállami szinten a feketék teszik ki a drogkereskedelemért vádoltak 53 százalékát; a fehérek aránya 22 százalék, a hispánoké 23.

És természetesen a feketék által elkövetett gyilkosságok áldozatai túlnyomó többségben maguk is feketék; nagyságrendekkel több feketét ölnek meg fekete bűnözők, mint a rendőrök. A rendőrséget többnyire a törvénytisztelő feketék hívják ki a fekete környékekre, akiknek igénye a rendőrség jelenléte és hatékony fellépése.

Mark Kleiman, a New York University professzora szerint a probléma nem az a Michelle Alexander-féle álláspont, hogy túl sok, végső soron ártalmatlan ember van börtönben; a valóság ugyanis az, hogy túl sok a gyilkos.

A börtönbüntetésüket töltő felnőttek száma tagállamonként, százezer főre vetítve (Wikipédia)

Magas büntetések?

2009-ben a börtönbüntetések teljes átlaga 30 hónap volt; az erőszakos bűncselekmények átlaga 48 hónap, a nem erőszakosaké 24. A 2011-es statisztikák szerint az állami börtönökbe frissen érkezők 43 százaléka 2-4 évet kapott, és az összes börtönlakó 57 százaléka volt négy vagy kevesebb évre ítélve. A börtönbüntetések hosszának csökkentése, hogy még legyen értelmük, tagállamtól függően 7-25 százalékkal csökkentené a börtönpopulációt. 

Azonban ahhoz, hogy a huszadik század második fele előtt jellemző bebörtönzési arányok helyreálljanak, nem kevesebb, mint 80 százalékkal kellene csökkenteni a börtönbe küldöttek arányát. Ez pedig azonnal a bűncselekmények számának gyors növekedéséhez vezetne. 

A progresszió „börtönpopulizmusnak” és „téves közvélekedésnek” nevezi azt a bevett álláspontot, hogy a börtön megfelelő válasz a súlyosabb bűncselekményekre. Szakértőkre és állítólag tudományos eredményekre hivatkozva szeretnék, ha például közösségi munkával ki lehetne váltani a börtönbüntetést. 

Azonban az igazságügyi minisztérium által eddig vizsgált

A legtöbb börtönbe küldött elkövető pedig már korábban „kipróbálta” a közösségi munkát; aztán újra elkövető lett. 

Heather Mac Donald szerint a börtönökre költött összegek sem egetverőek, legalábbis nem olyan magasak, mint a börtönellenesek feltételezik. 

Ami a tapasztalatok és statisztikák szerint még elősegíti a bűnözés csökkenését, és így a börtönviseltek arányát, az a fokozott rendőrségi tevékenység az utcákon: járőrözés, gyakori igazoltatás. Ennek köszönhető például, hogy New Yorkban épp abban az időben csökkent a bűnözés, amikor mindenhol máshol nőtt: 2000-2009 között 17 százalékkal csökkent a város börtöntöltelékeinek száma. A börtönbüntetés-ellenes progresszió azonban a járőrözést és igazoltatást emberi jogaink elleni vétségnek tartja – és persze úgy gondolja, a rendőrség eme gyakorlatai is rasszisták. 

Heather Mac Donald végkövetkeztetése az: „Amerikának nem az a problémája, hogy túl sokan vannak börtönben – hanem hogy túl sokan követnek el bűncselekményt. Erre pedig az egyetlen válasz a család helyreállítása – mindenekelőtt a fekete családé”, mivel a bebörtönzöttek legszélesebb és „legstabilabb” réteget a feketék leszakadó, alsó osztálya, főleg a 17-26 éves fekete férfiak. Steve Martin börtönszakértő szerint „a megoldás a család – és a munkaetika. A teljes családban felnövő és dolgozó emberek sansza, hogy börtönben kötnek ki, zéró.”