Ha valaki tud személyesen tüntetni, akkor képes személyesen szavazni is – írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren szerdán. A korábbi tüntetésekre utalva az elnök ismét amellett érvelt, hogy a levélszavazás alkalmat teremthet a csalásra. Donald Trump és a republikánus politikusok többsége ellenzi a levélszavazást, példákat hozva arra, hogy a mostani előválasztásokon is több helyen – legutóbb például New Yorkban – késedelmesen hirdettek eredményt, mert nem sikerült időben összeszámolni a voksokat. A demokraták a koronavírus-járványra hivatkozva a levélszavazást szorgalmazzák. Egyes szövetségi tagállamokban, például New Jerseyben a demokrata párti kormányzó már el is rendelte, hogy minden szavazópolgárnak küldjék ki postán a szavazócédulákat, függetlenül attól, hogy kérték-e vagy sem. A Trump-kampány kedden bírósághoz fordult Phil Murphy döntésének megváltoztatása érdekében, arra hivatkozva, hogy ezen változtatással a kormányzó megsértette „a polgárok jogát a választáshoz”, s a választási törvény módosítása a tagállami törvényhozás hatásköre.