Nincs visszaút: Németország bezárja szénerőműveit

2020. július 04. 21:33

A Bundestag elfogadta azt a jogszabálycsomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig az ország valamennyi szénerőművét leállítják.

2020. július 04. 21:33
null

Évekig tartó viták után pénteken elfogadta a német törvényhozás a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig az ország valamennyi szénerőművét leállítják – számol be a hírről a Portfolio.

A Bundestag 709 képviselője közül 554 szavazott, a kormány javaslatait 314 igen szavazattal, 237 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett fogadták el. „Az eredmény arra utal, hogy a 398 képviselőt összefogó kormánypárti frakciókban – a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) képviselőcsoportjában – nem volt egyöntetű az előterjesztések támogatottsága” – jegyzi meg a gazdasági portál.

A szövetségi parlament után egyébként törvényhozás tartományi kormányokat tömörítő kamarája (Bundesrat) is elfogadta a csomagot. Németország így az atomerőművek fokozatos – 2022 végéig tartó – leállításáról 2011-ben hozott döntés után a szénalapú energiatermelés leépítéséről is döntött.

A kieső termelést környezetbarát, megújuló forrásokkal pótolnák a németek.

A szénalapú energiatermelés fokozatos leállításának legfőbb célja, hogy az energiaszektor szén-dioxid-kibocsátása 62 százalékkal csökkenjen 2030-ig 1990-hez képest. „A távlati cél az – mutat rá a Portfolio –, hogy Németország a 2015-ös párizsi nemzetközi klímaegyezmény előírásait teljesítve 2050-re elérje a karbonsemlegességet, vagyis megteremtse az egyensúlyt a kibocsátott szén-dioxid és a légkörből kivont és szénelnyelőkben tárolt szén-dioxid mennyisége között.”

Németországban nagyjából 100 erőműben termelnek kőszénnel, az ágazat 30 ezer embernek ad munkát. A kőszénen belül a németországi forrásból származó barnakőszén viszi a prímet, a feketeszenet importálják. Együttes arányuk a nagyjából 30 százalékos a hazai áramtermelésben.

Az ellenzék mindkét oldaláról kritizálták a lépést, de eltérő motivációból. A Zöldek szerint a CDU/CSU és az SPD koalíciója olyan pályára állítja Németországot, amelyen később nem lehet módosítani, így a zöld párt nem gyorsíthatja fel a folyamatot kormányra kerülése esetén. A legnagyobb ellenzéki párt, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) szerint viszont éppen az a gond, hogy a kormány túlságosan siet, szerintük az ágazat felszámolását megfontoltabban, körültekintőbben kell végrehajtani, és bőven elég lenne 2050-re befejezni.

Nyitóképünkön a Datteln IV szénerőmű látható. A kép forrása: MTI.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2020. július 05. 13:30
Mar falukat, templomokat taroltak le a banyakert, atomeromuveket zartak be, most akkor hoyan es miert tovabb? Mivel?
toef36
2020. július 05. 10:51
Akkor miért bontotak le egy templomot szénbánya-nyitás céljából - nemrég?
tevevanegypupu
2020. július 05. 10:02
Győr jövője biztosítva..az összes Audis német dolgozó minden este ott zabálja a hatalmas tál húsételeket a vendéglőkben..a paksi atomenergia által biztosított villanynál..
I_Isti
2020. július 05. 08:44
Az mennyivel zöldebb, hogy nem hazai barnaszenet használnak a hazai áramhoz, hanem importálják a lengyel áramot, ami ugyancsak barnaszénből van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!