A főtitkár értelmezése szerint a válságot követően felállítandó világrend ideális esetben karakteresebben képviseli a világkormányzás kialakítására irányuló törekvést – legalábbis meghatározott (de a főtitkár által nem definiált) szakpolitikai területeken. Ez a projekt azonban Guterres szerint sem áll jól: a főtitkár rámutat, hogy
a világ vezető nagyhatalmainak kapcsolata jelenleg nem engedi meg azt, hogy a világkormányzás bármilyen formában is létrejöjjön.
Ennek kapcsán Guterres saját szervezetének érdemeit sorolja a járványügyi védekezés során, sugallva, hogy az ENSZ a maga részét kivette a védekezésből: 250 millió darab védőeszköz szállítása 130 ország számára, az oktatás megszervezése 155 millió gyermek számára, 2 millió egészségügyi és szociális alkalmazott kiképzése – hogy csak a Guterres által fontosabbnak vélt intézkedéseket említsük.
Mindez azonban nem teszi az ENSZ-t az állami kormányok kihívójává – legalábbis ez derül ki abból, amit a jelen formájában működő nemzetközi szervezet alkalmatlanságáról elmond. A főtitkár a hangsúlyt a nemzetközi szerződések rendszerének megerősítésére helyezné, ideális világkormány tehát a multilateralizmus kontextusában állna fel, legalábbis Guterres olvasata szerint.
„Megosztott felelősségi rendszer, megosztott szuverenitás, megosztott stratégiák”