Az amerikai orvosszövetség lapjában, a JAMA Internal Medicine belgyógyászati szakfolyóiratban közölt tanulmányban a tajvani hivatalos Covid-19 kutatócsoport eredményeit mutatták be. A tudósok az első száz tajvani igazolt fertőzött és velük közeli kapcsolatban álló 2761 ember adatait gyűjtötték össze január 15. és március 18. között, legkésőbb április elejéig kísérték figyelemmel a pácienseket, hogy meghatározzák, mennyire fertőz a vírus a tünetek jelentkezése előtt és közvetlenül utána.
Az eredmények azt mutatták, hogy a megfertőződés aránya magasabb volt azok között, akik az azonosított betegekkel a tünetek jelentkezése utáni öt napon belül találkoztak, mint azok között, akik ennél később. Azok is kockázatnak voltak kitéve, akik csak a tünetek előtt érintkeztek a későbbi igazolt betegek valamelyikével – írta a tanulmány.