Sajátosan értelmezi a szolidaritást az Európai Unió Bírósága

A Bíróság 2020. április 2-i ítélete kapcsán két dolgot érdemes megjegyezni. Egyrészt, mint ahogy már arról korábban is írtunk, Hollandiában épp az terheli túl a hatóságokat (és ró egyúttal eurómilliókban mérhető terhet a holland költségvetésre), hogy a holland hatóságok eseti alapon lefolytatott vizsgálatonként haladnak előre, amely az ügyteher észszerűtlen megnövekedéséhez vezetett. Ennek tükrében érdemes elgondolkozni a közrend fenntartása és a belső biztonság megőrzése melletti érveken.

Másrészt pedig szintén említésre méltó a török-görög határon tapasztalható migrációs nyomás is. A Bíróság ítéletében hivatkozik arra, hogy a lengyel, cseh és magyar álláspont sérti a szolidaritás áthelyezési határozatokban rejlő célkitűzését. Csakhogy Recep Tayyip Erdogan török elnök döntése kapcsán

Ha a fősodratú EU-álláspont előtt meghajolva beengedünk mindenkit, és közösen viselünk egy olyan terhet, amelyet amúgy nem kellene, vagy ha a tagállamok összehangoltan állnak ellen a migrációs nyomásnak a külső határokon, mindeközben a kiindulási országokban a migrációt előidéző okok megszüntetésén dolgoznak? A választ Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke adhatja meg, aki húsvét után új migrációs paktummal készül előállni.

Mint ismeretes, ítéletében az Európai Unió Bírósága hazánkkal együtt Csehországot és Lengyelországot is elmarasztalta a migránskvóta kategorikus elutasítása miatt. A Bíróság megállapította, hogy az érintett három tagállam jogellenesen tagadta meg az Európai Tanács által hozott azon határozatban foglaltakat, amely 120.000 nemzetközi védelmet kérelmező Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba való kötelező áthelyezésére vonatkozott.

Az eljárásra azért került sor, mert 2015 szeptemberében az Európai Tanács a migránsnyomás okozta szükséghelyzetre figyelemmel hozott határozatcsomagot a migránsok tagállamok közötti kötelező szétosztásáról. E határozatok kapcsán Lengyelország és Csehország is jelezte, hogy a kötelező kvóta töredékének megfelelő számú menedékkérőt tud csak befogadni (ezek közül néhány tucat menedékkérő meg is érkezett lengyel illetve cseh földre), Magyarország pedig egyáltalán nem nyilatkozott arról, hogy a határozat alapján hány személyt tud áthelyezni hazánk területére, és végül egyetlen személyt sem helyezett át.

A három ország érdemben arra hivatkozott, hogy

a kötelező migránskvóta-határozatban foglaltak szemben állnak a közrend fenntartása, illetve a belső biztonság megőrzése melletti érdekekkel, ezért a határozatot nem áll módjukban végrehajtani.

Azt a Bíróság is elismerte, hogy a közrend fenntartása és a belső biztonság megőrzése melletti érvek megalapozottak lehetnek a menedékkérők kapcsán, így elvileg nem jogsértő az, ha „az eseti alapon lefolytatott vizsgálat végén a hatóságok olyan egybehangzó, objektív és pontos tényezőkre támaszkodnak, amelyek alapján gyanítható, hogy a szóban forgó kérelmező ilyen tényleges vagy potenciális veszélyt jelent”. A Bíróság tehát elsődlegesen azt tartja jogsértőnek a három tagállam – köztünk hazánk – álláspontja kapcsán, hogy Csehország, Lengyelország és Magyarország preventíve, azaz általános megelőzési céllal, kategorikusan mondott nemet a menedékkérők kötelező elosztására. 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.