A koronavírus-járvány egyik franciaországi gócában, a Párizstól északra található Crépy-en-Valois település gimnáziumának tanulóin, tanárain és hozzátartozóin végzett járványügyi kutatás szerint a helyiek 26 százaléka fertőződött meg és van az immunrendszerében jelenleg antitest, és a tünetmentes vírushordozók aránya jóval kisebb, mint ahogy azt korábban feltételezték. A párizsi Pasteur Intézet csütörtökön közzétett tanulmánya – amely március 30. és április 3. között készült a középiskolában tanuló 661 diák, ott tanító tanár és az intézményben dolgozók, valamint a hozzátartozóik vérvizsgálata alapján –, megállapította, hogy azok közül, akik jártak az iskolában, 41 százalék kapta el az új típusú koronavírust február végén, március elején, amikor is a járvány kitört a Párizshoz közeli településen. Azoknak a hozzátartozóknak, akik nem jártak a gimnáziumban ebben az időszakban, viszont csak 11 százaléka kapta el a SARS-CoV-2 vírust. Összességében a 661 vizsgált ember közül 171 vérvizsgálata bizonyult pozitívnak, ami azt jelenti, hogy 25,9 százalékuk esett át a betegségen.
Az adatok alapján a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy amennyiben az immunrendszer által termelt ellenanyag ténylegesen hosszabb időre védelmet biztosít a koronavírussal szemben, Franciaország nagyon távol áll a járvány terjedésének megállításához elengedhetetlen lakossági kollektív immunitáshoz szükséges 60-70 százalékos átfertőzöttségtől, és nem is értheti el gyorsan. Arnaud Fontanet kutatásvezető szerint ugyanakkor a kijárási korlátozások pozitív hatással voltak a Párizstól északra található Oise megyében március 1. óta jelenlévő járvány megfékezésében, és jelentősen csökkentik a következő hetekben is a vírus terjedését. A gimnáziumban kiszűrt fertőzöttek közül 5,3 százalék szorult kórházi ellátásra, egyikük sem halt meg. A kórházba kerültek átlagéletkora 49 év volt, a diákok közül viszont egyik fertőzött sem szorult kórházi ellátására. A fertőzöttek 17 százalékának semmilyen tünetei nem voltak. Ez jóval kevesebb, mint amit eddig feltételeztek a kutatók a tünetmentes vírushordozók arányáról.