A szlovén államfő is a határra küldené a hadsereget

2020. április 15. 21:27

„Nem kell megvárni az utolsó pillanatot, amikor már teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy elkerülhetetlen lesz a katonaság bevetése a határokon” – fogalmazott Borut Pahor.

2020. április 15. 21:27

Borut Pahor szlovén államfő támogatja Janez Jansa kormányfő azon törekvését, hogy a hadsereg bevethető legyen a határok védelmében ugyanolyan jogkörökkel, mint a rendőrség – írta a helyi sajtó. A szlovén elnök Ales Hojs belügyminiszterrel és Matej Tonin védelmi miniszterrel szerdán ellátogatott a Kolpa folyó menti, délkelet-szlovéniai Breg pri Sinjem Vrhu településre kirendelt rendőri-katonai állomásra. A szlovén-horvát határt 800 rendőr és 150 katona védi az illegális migrációval szemben, ugyanakkor a hadsereg csak logisztikai feladatokat láthat el, nem tartóztathatja fel a migránsokat.

Pahor a helyszínen úgy nyilatkozott: a koronavírus-járvány és annak gazdasági következményei miatt egyre több illegális bevándorló próbál majd Szlovénián keresztül Nyugat-Európába jutni. „Nem kell megvárni az utolsó pillanatot, amikor már teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy elkerülhetetlen lesz a katonaság bevetése a határokon” – fogalmazott.

A Jansa vezette új jobboldali kormánykoalíció nemrég döntött arról, hogy életbe lépteti a védelmi törvény 37. cikkét, amelynek értelmében a hadsereg segítséget nyújthat a rendőrségnek az ország határainak őrzésében, ideiglenesen korlátozhatja az emberek szabad mozgását, illetve közreműködhet zavargó csoportok és tömegek megfékezésében. Azaz a katonaságot ugyanolyan jogokkal ruházza fel, mint a rendőrséget. A kabinet a döntését azzal magyarázta, hogy a rendőrök egy részét így átirányíthatnák az ország belsejébe, hogy a koronavírus-járvány megfékezés érdekében hozott korlátozások betartását ellenőrizzék. A törvénycikk aktiválásához kétharmados többségre van szükség a parlamentben, azt azonban, hogy napirendre kerülhessen, legutóbb nem támogatta a parlament illetékes bizottsága. A törvényt még 2015 októberében, a migrációs válság csúcspontján fogadták el. A javaslat határozott időre szólt, legfeljebb három hónapra, a hosszabbítás lehetőségével.

A belügyminiszter újságíróknak azt mondta: amennyiben mégis sikerül napirendre tűzni a törvénycikket, és a parlament megfelelő arányban támogatja azt, 150 főről 500-ra növelnék a katonaság létszámát a határokon, amivel egyetért a rendőrség és a határmentén élő állampolgárok is, akik félnek a migránsoktól. A törvénycikk aktiválásnak legnagyobb ellenzői a baloldali ellenzéki pártok. Azzal érveltek ellene, hogy ha a katonák rendőri felhatalmazást kapnak, a szlovén állampolgárokkal szemben is felléphetnek. A kormány az ettől való félelmet abszurdnak nevezte.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2020. április 16. 16:49
És mi van Szlovéniában a fékek és ellensúlyok rendszerével, a másság tiszteletével, a xenofóbiával, a demokráciával.... Jaj, jaj, jaj, egyszerűen az ilyen híreket nem is tudom végigolvasni....
luzitanxaver
2020. április 15. 23:31
Álprobléma. Álproblémák mindenütt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!