A demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a kedden tartott előválasztásokon meghatározó győzelmet aratott Floridában és Illinois államban, és Arizonában is vezet. A demokraták Floridában, Illinois-ban és Arizonában voksoltak. Ohióban nem tartották meg az előválasztást, mert Mike DeWine kormányzó hétfő este bejelentette, hogy június 2-ára halasztja az előválasztást a koronavírus-járvány miatt és a helyi egészségügyi hatóság vezetőjének rendelete nyomán.
A még nem végleges eredmények szerint Biden Floridában a voksok 61,6 százalékával, Illinois államban pedig a szavazók 56,6 százalékának bizalmát élvezve győzött. Vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor Floridában 22,8 százalékos, Illinois-ban pedig 38,5 százalékos támogatottságot szerzett. E két államban összesen 432 delegátus sorsa dől el, ám mindkét helyen arányos a rendszer, vagyis az elért eredmények arányában osztják el a delegátusokat az indulók között. Az előválasztásokon és jelölőgyűléseken megválasztott küldöttek döntenek majd a nyári országos elnökjelölt-állító konvención a párt elnökjelöltjéről.