Salvini szerint Olaszország ellen indítottak támadást a migránsszállító NGO-k

2020. február 17. 19:23

21 oldalas dokumentumban foglalta össze az Open Arms mentőhajó érkezésének és kikötésének körülményeit a Liga vezetője.

2020. február 17. 19:23

A migránsok szállításával a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) Olaszország és az olaszok ellen indítottak támadást a volt belügyminiszter, Matteo Salvini szerint. Salvini feljegyzést nyújtott be hétfőn a felsőház mentelmi bizottságának az Open Arms civilhajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport feltartóztatásáról.

Matteo Salvini 21 oldalas dokumentációban foglalta össze az Open Arms hajó érkezésének és kikötésének körülményeit az olaszországi partokra. A Liga párt vezetője a feljegyzést a szenátus mentelmi bizottságához nyújtotta be, amely kedden kezdi meg a szenátor Matteo Salvinit érintő újabb ügy megvitatását. A bizottságnak legkésőbb február 27-ig kell véleményt alkotnia, hogy a felsőháznak javasolja-e vagy sem Salvini mentelmi jogának megvonását.

Az ügy a Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet hasonló nevű hajóját érinti. A hajó – a fedélzetére vett 164 migránssal – augusztus 2-án kért kikötési engedélyt Olaszországtól. Az akkori belügyminiszter Matteo Salvini nem engedélyezte a civilhajó olasz vizekre való belépését és kikötését sem, a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedései értelmében. A hajó tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren. Az Open Armsról többen vízbe ugorva igyekeztek partra úszni, többek között Richard Gere amerikai színész intézett felhívást kikötésük engedélyezésére. Azokban a napokban zajlott az olasz kormányválság: Giuseppe Conte miniszterelnök augusztus 20-án jelentette be, hogy benyújtja lemondását. Ugyanezen a napon a kikötési engedélyt végül Luigi Patronaggio agrigentói ügyész rendelte el a hajón levők állapotára hivatkozva. Az ügyész ezt követően a migránsok személyi szabadsága korlátozása és hivatali hatalommal való visszaélés miatt eljárást szorgalmazott Matteo Salvinivel szemben, amelyet a hivatalban levő és volt kormánytagok fölött illetékes, úgynevezett miniszteri bíróság is megerősített. A 110 oldalas kérelem szerint az ügyészség többek között kiemeli, hogy a volt belügyminiszter nem vette figyelembe a hajón kialakult „egészségügyi vészhelyzetet”. Hangsúlyozzák, hogy a Salvini-féle migrációs intézkedéseket nem lehet „nehézségben levő” személyekre alkalmazni, mivel „a tengeren a segítségnyújtás kötelező”. Hozzáteszik, hogy Salvini nem engedte leszállni a kiskorúakat sem.

Matteo Salvini most benyújtott feljegyzésében hangsúlyozta, hogy a spanyol felségjelzésű NGO-hajónak Spanyolországtól vagy a közelebbi Máltától kellett kikötést kérnie. A volt belügyminiszter úgy vélte, az Open Arms „szándékosan Olaszország felé indult el”, „előre kitervelt támadásként Olaszország és az olaszok ellen”. „Őrület azért állni bíróság elé, mivel egy spanyol hajó máltai vizeken migránsokat vett fel” – írta Matteo Salvini. Megjegyezte, tiszta a lelkiismerete, mivel Olaszország és az olaszok védelmében cselekedett, és nem fél bíróság elé állni.

Matteo Salvini mentelmi jogát egy másik ügyben február 12-án a szenátus megvonta, mivel szintén tavaly nyáron nem engedélyezte a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett migránsok azonnali partra szállását. Az Open Arms esete annyiban eltérőnek számít, hogy nem olasz hajóról volt szó. Ezzel egy időben a római kormány bejelentette, hogy a Salvini-féle migrációs intézkedések módosítására készül: a tervek között szerepel a korábban eltörölt menekültstátusz helyreállítása, mellyel a tengeren érkező migránsok majdnem automatikusan ideiglenes, többször meghosszabbítható humanitárius tartózkodási engedélyt kaphatnak. Csökkentenék a civilhajókra kivethető szankciókat is.

(MTI)
 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2020. február 18. 07:22
A német See-Eye NGO szervezet a jövőben saját akadémián akar tengeri mentésre specializálódott önkénteseket kiképezni. Alan Kurdi nevű hajójukat jelenleg a spanyolországi Burriana kikötőjében újítják fel, hogy hamarosan újra bevetéseken vehessen részt.
Világpanoráma
2020. február 17. 20:55
Az EU nyomon akarja követni Líbia fegyverembargóját https://vilagpanorama.hu/2020/02/17/az-eu-nyomon-akarja-kovetni-libia-fegyverembargojat/
kola
2020. február 17. 19:55
Ha nemzetbiztonsági kockázatként kezelnék, mint ahogy az is, bizonyos ngo-k, bírók és ügyészek tevékenységét és a hivatalok tennék a dolgukat akkor kerekebb lenne az olasz demokrácia is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!