XIV. Leó pápa elhagyja a Vatikánt, és harminc kilométerrel arrébb költözik

Az egyházfő a következő két hetet a „második Vatikánként” is ismert Castel Gandolfóban tölti, de nyaralás közben sem fog tétlenkedni.

A pápa előző nap több ezer emberrel együtt, a Szent Péter téren imádkozott a koronavírusban megbetegedettekért.
„Enyhe betegségre” hivatkozva kellett lemondania egyik csütörtöki, Rómában tervezett miséjét Ferenc pápának – írja vatikáni tájékoztatásra hivatkozva az Associated Press. A Vatikán nem adott bővebb tájékoztatást arról, hogy pontosan mi baja a 83 éves egyházfőnek, de a hírügynökség fotóin azt látni, amint a pápa a hamvazószerdai misén köhög és az orrát fújja. Az egyházfő szóvivője arról tájékoztatott, hogy Ferenc pápa napirendje a továbbiakban változatlan marad, de gyengélkedése miatt nem szerette volna elhagyni a Vatikánt.
Ferenc pápa előző nap találkozott több ezer emberrel a Szent Péter téren, akikkel a koronavírusban megbetegedettekért imádkozott. Az esemény részeként a pápa arcon csókolta, vagy arcukon érintette a tömegben állókat.
Címlapképünk: Gregorio Borgia/AP