Baloldalra húz a német sajtó?

Werner J. Patzelt német politológus szerint, aki nemrég a Mathias Corvinus Collegium Budapest Lectures elnevezésű rendezvénysorozatának vendége volt, a német médiapiacon erős baloldali túlsúly figyelhető meg.

„A német újságírók többsége baloldalinak vallja magát, és csak kis hányaduk konzervatív. Természetessé vált ezért, hogy baloldali látószögből értékelik a politikai eseményeket, és már nem is érzik, hogy valójában baloldali a megközelítésük. Ami korábban baloldalinak számított, azt ma centralistának tekintik” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. 

A hírfogyasztók többségének elsőre meglepőnek hathat Patzelt sarkos fogalmazásmódja a német média részrehajlásáról és a német társadalomnak ebből következő értékrendi eltolódásáról: „a német gondolkodásban megmaradt az a beidegződés, hogy amit a baloldal tesz, az emberek javát szolgálja, amit a jobboldal tesz, az viszont rosszat eredményez.” Valóban elfogult lenne a német tömegtájékoztatás?

A Mainz-i Egyetem professzorának és a médiakommunikáció elismert szakértőjének, Hans Mathias Kepplingernek az eredményei balra húzó szimpátiáról tanúskodnak: a német újságírók 36 százaléka a zöldekkel, 25 százalékuk a szocialista párttal rokonszenvezik, és csak 11 százalék húz a konzervatívabb CDU/CSU-hoz, 6 százalék a német szabaddemokrata párthoz kötődik, 23 százaléknak pedig nincsen kedvenc pártja. Tisztán kirajzolódik, hogy ez az arány nem áll összhangban az egész német szavazói bázis pártpreferenciáival. 

Mathias Döpfner, az Axel Springer elnök-vezérigazgatója, aki egyben a németországi újságírók szövetségének elnöke is, tavaly februárban a Neue Züricher Zeitungnak adott interjújában, amely a magyar sajtóban meglepően csekély figyelmet kapott, szintén a részrehajlást igazolja, és hivatkozik többek között a fentebb említett adatokra is. Szerinte az újságírói körökben kialakult egyfajta elitizmus, amely azt eredményezi, hogy az igazság keresése és a lakosság tájékoztatása helyett az újságírók a saját kollégáiknak akarnak megfelelni. 

„Az újságíróknak kötődniük kell a valósághoz. Jelenleg az tapasztalható, hogy sok kolléga egyfajta buborékban él. (...) Nem újságíróhoz méltó módon viselkednek: saját belső szakmai közegüknek akarnak megfelelni, ahelyett, hogy megvizsgálnák az érme másik oldalát. Szeretnének elismertek lenni és ez csordaszellemhez, egyfajta »fősodratú gondolkodáshoz«, újságírói megalkuvásokhoz vezet és a szabad gondolkodók elleni intoleranciában nyilvánul meg.”

Arra a kérdésre, hogy mit jelent a „fősodratú gondolkodás”, Döpfner azt válaszolja:

„Nyilvánvaló, hogy az újságírók többsége baloldali liberálisnak tekinthető. Ez nem klisé, ezt felmérések és kutatások támasztják alá. (...) Amikor a  Die Welt főszerkesztője lettem 1998-ban , meg akartam tudni, mi valójában a szerkesztői csapat politikai álláspontja. Tehát titkos választást indítottam a szerkesztőségen belül. Az eredmény nagyon meglepett: a vörösek és zöldek abszolút többséghez jutottak volna a munkavállalók szavazása után. Az FDP népszerűsége valamivel jobb volt, mint az általános népességen belül, a CDU drámaian rosszabbul szerepelt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy még az állítólag konzervatív Die Welt-en belül is volt egy baloldali többség.”

A The Financial Times is írt arról, hogy a ténylegesen jobboldali újságok csak alternatív médiumként jelenhetnek meg. A centralista irányvonalat képviselők valójában baloldali narratívát követnek. 

Sokat elárul a német média helyzetéről a Nézőpont Intézet által 2018-ban publikált kutatás eredménye is. Ebben az elemzők feltárták, hogy miután a két ország kormányai szembekerültek a bevándorlás kérdésében és ezzel kapcsolatosan más európai ügyekben, a német médiában elsöprő többségbe kerültek a Magyarországgal kapcsolatos negatív hírek. 2017-ben a Magyarországról szóló összes vizsgált beszámoló 70 százaléka volt negatív hangvételű, és mindössze 1 százaléknyi pozitív, valamint 29 százaléknyi semleges cikk jelent meg. Felmérték, hogy ezt követően a németeknek alig több mint harmada, 38 százaléka nyilatkozott kedvezően Magyarországról, míg 55 százalékuk kifejezetten kedvezőtlen véleménynek adott hangot. Legkevésbé a legfiatalabb, 30 év alatti korosztály (32 százalék jó, 58 százalék rossz) és a fővárosiak (33 százalék jó, 56 százalék rossz) voltak jó véleménnyel hazánkról. 

Konkrét példákon keresztül is meg tudjuk figyelni a német média elfogultságát. 2017-ben a The Financial Times cikkezett annak a kutatásnak az eredményeiről, amelyet a Hamburg Media School és a Lipcsei Egyetem készített a frankrurti Otto Brenner Alapítvány megrendelésére. Ebben megállapították, hogy a német fősodratú média nem volt kellőképpen kritikus a kormánnyal a 2015-ös menekültválság kapcsán, sőt, teljes egészében átvette a kormányzati kommunikációt. A Mainzi Egyetem kutatása arra is rámutatott, hogy a polgárok 55%-a úgy érezte, hogy ebben az időszakban rendszerszinten hazudtak nekik. 

Claudia Zimmermann, a német közszolgálati rádió egyik munkatársa egy holland rádióműsorban beszélt arról a kölni tömeges zaklatások után, hogy a kormányzati narratíva követésére utasították őket. A menekültekről például pozitívan kellett nyilatkozniuk, erre már a Merkel-féle Wilkommenskultur kezdetekor figyelmeztetést kaptak. A Die Welt tudósítója, Boris Kálnoky, aki az MCC Budapest Lectures sorozatnak korábban már több ízben szintén vendége volt, arról számolt be, hogy a német újságírók utasításban kapták, hogyan írjanak a migrációs helyzetről. A bevándorlásról a berlini kormány pozitív képet akart mutatni, mert azt gondolták, hogy ez a többi országra is hatással lesz. Az egyoldalú, a kormányzat politikáját helyeslő tájékoztatás miértjéhez érdemes megnézni azt is, hogy kik a legnagyobb szereplői a német médiatérnek. 

A tulajdonjogi viszonyokat vizsgálva három hatalmas médiakonszern uralja a német, és egyúttal az európai médiát: az Axel Springer, a Bertelsmann és a Funke Mediengruppe. Közülük az Axel-Springer a hazai olvasóknak sem lehet ismeretlen. Ők vásárolták fel 1990-ben a rendszerváltást követően – tisztázatlan jogi környezetben – az MSZP által birtokolt vidéki lapokat, majd ültették át egy az egyben magukhoz az ott dolgozó, korábbi rendszert kiszolgáló újságírókat. Ez a mintegy 15.000 alkalmazottal bíró vállalatcsoport birtokolja többek közt a Bild, Die Welt, Sat1, Pro7 és Blikk platformokat. Friede Springer, a Springer médiakonszern alapítója a CDU tagja. Emellett Dr. Joachim Sauer, Angela Merkel férje a Friede-Springer Alapítvány kuratóriumi tanácsadója. 

Nem csak Magyarországon vetették meg a lábukat a médiaóriások. A Mérték Médiaelemző Műhely gondozásában megjelent „Media Investments and their Impact on the Media Market and the General Public in Central Eastern Europe” tanulmányból kiderül, hogy ezen konszernek 1989-től napjainkig a V4 országok mindegyikében jelentős felvásárlásokat hajtottak végre. A külföldi befektetők egy jelentős része a 2008-as világgazdasági válság után vonult ki a régióból. 

Ugyanakkor Lengyelországban még mindig magas arányú a médiapiacon a külföldi tulajdon, mely mindössze 3-4 tulajdonos kezében összpontosul. „Ha három vagy négy nagy mediális csoport van a piacon, akkor erőteljesen meg tudják jeleníteni a véleményüket és képesek befolyásolni az események alakulását is, ami nem szolgál nemzeti érdekeket” – nyilatkozta Pawel Lewandowski lengyel kulturális miniszter. 

A kormányzat különböző eszközökkel igyekszik visszaszorítani a külföldi tőkekoncentrációt a médiapiacon, ugyanis azt tapasztalják, hogy sok esetben ezek a médiumok nyíltan szembe helyezkednek a jobboldali politikai elittel. 

A Onet nevű hírportál, mely az Axel Springer tulajdonában van, hangfelvételekkel korábban kompromittálni próbálta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőt. A miniszterelnök erre reagálva azt nyilatkozta, hogy „a lengyel média nyolcvan százaléka a PiS politikai ellenfeleinek kezében van, és dühöngő támadásokat intéz a kormányzattal szemben”. Hasonlóképpen foglalt állást Andrzej Duda államfő is: „nem szerencsés az, ha Lengyelországban a média abszolút többsége külföldi kezekben összpontosul”.

A Die Welt ezeket a vádakat alaptalannak nevezte saját cikkében, ez azonban nem meglepő annak tükrében, hogy a napilap szintén az Axel Springer cégcsoport tulajdonában van. A német médiakonszernek és azoknak a kelet-közép-európai médiapiacokra gyakorolt hatásai is előkerülnek majd a Mathias Corvinus Collegium „MCC Budapest Lectures on Media in the V4 – What Has Changed Since the Fall of the Iron Curtain?” című nemzetközi kerekasztal-beszélgetésén február 19-én a Budapest Music Centerben. A rendezvényről bővebb tájékoztatás itt érhető el. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

***

A szerző az MCC Research kutatója