Több amerikai törvényhozót mindkét pártban felbosszantott, hogy a kormányzat előzetesen nemcsak hogy nem konzultált a várható csapásmérésről, de még tájékoztatást sem adott róla. A törvényhozók ugyanakkor hangsúlyozták, nem az a szándékuk, hogy megkössék az elnök kezét, hanem hogy ismét megerősítsék a kongresszus alkotmányban rögzített jogát a háborús cselekmények, hadműveletek felügyeletét illetően.
Trump reakciója
Donald Trump szerdán a Twitteren a javaslat elvetésére szólította fel a szenátorokat. Úgy értékelte, hogy ennek elfogadása „a gyöngeség jele” lenne. „Ha a kezemet megkötnék, Iráné lenne a pálya. Ez nagyon rossz üzenet” – írta a mikroblogon. Az elnök úgy vélekedett, hogy Amerika biztonsága kívánja meg a határozat elutasítását.
A szavazás előtt Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor – Trump egyik leghívebb támogatója – azt hangoztatta, hogy az elnök úgysem tartaná magát a törvényhozás döntéséhez. „Azt akarom, az irániak legyenek tisztában azzal, hogy amennyiben provokatív magatartást tanúsítanak, minden megoldás a terítéken lesz” – hangsúlyozta Graham.
(MTI)