A lengyel kormányfő Oroszországban akar megemlékezni az 1940-es katyni mészárlás, valamint a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa idén áprilisra eső kerek évfordulóiról, szándékát maga Mateusz Morawiecki is megerősítette csütörtökön. Morawiecki a Facebook-honlapján megírta: április 10-én Katynban akar tisztelegni a szovjet szervek által 80 évvel ezelőtt ott meggyilkolt lengyel tisztek emléke előtt, Szmolenszkben pedig a lengyel elnöki repülőgép tíz évvel ezelőtti katasztrófája áldozatainak róná le tiszteletét.
„Mindkét esemény örökre megváltoztatta Lengyelország történelmét” – húzta alá Morawiecki. Előzőleg, csütörtök reggel a lengyel kormányfői hivatal főnöke, Michal Dworczyk miniszter egy rádióinterjúban közölte: jelenleg elemzik az oroszországi megemlékezés lehetőségeit. Elmondta azt is: az út semmiképpen sem lenne egyenlő egy kétoldalú tárgyalásokkal járó hivatalos látogatással. A kormányfői bejelentést követő sajtóértekezleten a lengyel elnök szóvivője, Blazej Spychalski kitérő választ adott arra vonatkozóan, hogy április 10-én Andrzej Duda államfő is elutazna-e Katynba. A legközelebbi napokban a megemlékezésekről Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter tárgyal orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval – közölte Spychalski.