Vallási viszály és vízhiány fojtogatja a Közel-Keletet

„Egyesek úgy állították be a forradalmat, mintha halott lenne. Szolejmáni mártíromsága bizonyította, hogy a forradalom él” – utalt Ali Hámenei iráni vezető a Ruholláh Homeini ajatollah temetése óta nem látott tömegre, amely végső útjára kísérte a Forradalmi Gárda Kudsz egységének parancsnokát. Kétségtelen, hogy a hatalom mindent megtett az emberek mozgósításáért, ám az életét az országnak áldozó, hősies katonaként lefestett Kászem Szolejmánit gyászolók száma – Teheránban egymillióan vonulhattak utcára – mutatják, hogy az amerikai neokonzervatív think tankek állításával szemben a rezsim továbbra is bírja az irániak jelentős részének támogatását. A nép nem lát valós politikai alternatívát az iszlamista vezetés helyett, és nem kívánja a például a perzsa kulturális örökség megsemmisítésével fenyegetőző jenkik beavatkozását.

Persze az ukrán utasszállító repülőgép lelövését követő ellenzéki tüntetések – noha a novemberi demonstrációknál kisebb méretűek – jelzik a fortyogó elégedetlenséget is, annál inkább is, mert az iráni gazdaság mély válságban van. Az amerikai elnök hangos kiállása a tüntetők mellett azonban inkább gyengíti a helyzetüket, a hatalom ugyanis erre hivatkozva szíthatja fel a nacionalista ellenérzéseket.

IZRAEL ÉS IRÁN: ÖRÖK ELLENSÉGEK?

A Gamál Abd en-Nászer egyiptomi elnök által hirdetett pánarab ideológia ellenében Izrael potenciális szövetségesként tekintett az Amerika-párti sah vezette Iránra. 1958-ban a Moszad együttműködésről állapodott meg a török és az iráni titkosszolgálattal, később pedig állandó izraeli delegáció érkezett Teheránba. A sah úgy vélte, az Izraelhez való közeledés javíthatja pozícióját Amerikánál, és segíthet régiós befolyásának növelésében is – az iráni lakosság azonban mind ellenségesebben viszonyult a zsidó államhoz. 1979-ben iszlamisták kerültek hatalomra, akik a síita forradalom exportjával megkérdőjelezték a térség autoriter rendszereinek legitimitását. Bár az iráni rezsim kis sátánnak nevezte Izraelt, az öbölállamok elutasításával és Irak katonai támadásával szembenéző, gyenge és elszigetelt hatalom nem vetette el az Irak befolyását ellensúlyozni kívánó Izrael támogatását. 1980-ban Izrael Phantom vadászgépeket és fegyvereket szállított az iráni hadseregnek, cserébe Homeini ajatollah engedélyezte, hogy iráni zsidók elhagyják az országot. És míg a magát a muszlimok védelmezőjeként beállító teheráni hatalom egyre hevesebben ostorozta a zsidó államot, valamint a libanoni polgárháború során, Dél-Libanon izraeli megszállásának árnyékában a társadalom perifériáján élő síitákból létrehozta a Hezbollah milíciát, a háttérben még akadt példa pragmatikus együttműködésre.