„A telefonhívást követő napokban több amerikai hivatalos személytől megtudtam, hogy magas rangú fehér házi tisztségviselők közbeléptek a telefonhívásról készült összes feljegyzés, különösen a hívás hivatalos, szó szerint leiratának »zárolása« érdekében, amelyet a Fehér Ház válságtermében szoktak hagyományosan elkészíteni” – állította az augusztus 12-i keltezésű jelentésében a kiszivárogtató.
A forrás szerint „nem ez volt az első eset a jelenlegi adminisztráció részéről, hogy az elnök által folytatott beszélgetés leiratát titkosították a nemzetbiztonsági helyett inkább politikailag érzékeny információ védelme céljából”.
A tisztviselők reagáltak
A tisztviselők azt mondták a kiszivárogtatónak, hogy fehér házi ügyvédek „utasították” őket arra, hogy távolítsák el az elektronikus leiratokat abból a számítógépes rendszerből, amelyben az ilyen szövegeket általában őrzik koordináció, véglegesítés céljából, mielőtt a kabinetszintű tisztviselők elé terjesztik őket.
Az amerikai elnök percekkel a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: „A demokraták megpróbálják elpusztítani a Republikánus Pártot és mindazt, amiért kiáll. Fogjunk össze, harcoljunk keményen, mi republikánusok. Országunk sorsa forog kockán!”.