Kritizálja a balliberális elitet a volt német államfő

Joachim Gauck (Rostock, 1940) német evangélikus lelkész, teológus, politikus, akit keletnémet rendszerváltásban betöltött fontos szerepe után végül 2012-ben német szövetségi államfővé választottak, és e tisztségét 2017-ig töltötte be.

A volt államfő a Focus magazinnak adott interjújában a német társadalom megosztottságáról, a keletnémet frusztrációról, az AfD követőinek kirekesztéséről, és a liberális elitből hiányzó toleranciáról beszélt. Kifejtette: Németország megosztottsága 30 évvel a berlini fal leomlása után is látható, és rámutatott: a baloldali liberális elitnek meg kell tanulnia tolerálni azt, hogy a társadalom egy része másként gondolkodik – még akkor is, ha ez nemtetszését és elutasítását váltja ki.

Gauck hozzátette: fel kell ismerni, hogy nem mindenki demokráciaellenes, akinek más a véleménye. A régimódi, konzervatív, sőt reakciós emberek már a társadalom nem elhanyagolható részét képezik, és ez vélhetően így is fog maradni, ezért valódi toleranciára van szükség – emelte ki. Az AfD választási sikereinek fényében a párt támogatóinak elszigetelésétől és a társadalmi viták leszűkítésétől intett óva. A volt államfő veszélyesnek nevezte, hogy baloldali liberális körökből többen általánosságban véve mindent elutasítanak, illetve a demokráciára nézve kockázatosnak ítélik azt, ami a politikai középhez vagy az Uniópártokhoz képest jobbra helyezkedik el. 

Nem minden alkotmányellenes, amit nem fogadunk el

A volt szövetségi elnök úgy látja: a társadalmon belüli hangulat egyre inkább kiéleződik, mely leginkább akkor vált érezhetővé, amikor az első bevándorlási eufória után Németországban megosztó téma lett a migráció problematikája. Rámutatott: egy nyitott társadalomban nem kell mindent elfogadni, de tudomásul kell venni, hogy nem minden alkotmányellenes, amit nem fogadunk el. Van, ami talán nem túl modern vagy talán kifejezetten reakciós, de attól még nem bűncselekmény vagy erkölcsileg elítélendő. 

Gauck szerint Kelet-Németországban még mindig átalakulóban van a társadalom: az ott élőknek nagy erőfeszítések árán kellett elsajátítania egy teljesen új rendszert. Munkanélküliség volt, elveszett az elismerés és a biztonság, ráadásul úgy, hogy az életet korábban a diktatúra alakította, ahol nem volt szabad véleménynyilvánítás, szabad sajtó, szabad választások, és így tovább. Ezáltal egy egyedi személyiségtípus alakult ki az NDK-ban. 

Korábban a baloldal, jelenleg az AfD profitál a keletnémetek egy részének bizonytalanságából, akik körében egy bizonyos fokú kulturális elidegenedés, és az az érzet alakult ki, mintha nem is „otthon” lennének. Továbbá az a benyomásuk, hogy az új nyugati rendszer és a nyugatnémetek által külső irányítás alatt állnak. Frusztrációjuk az egykori elit haragjával párosul, akik bár nem feltétlenül veszítették el vagyonukat; szerepüket és jelentőségüket viszont mindenképp.

Joachim Gauck szerint általában nincsenek szociális okai annak, hogy az AfD nyugaton is erősödik. Egyszerűen nyomasztja az embereket a változás: a digitalizáció, a globalizáció, stb., és ezért utasítják el a modern társadalom kockázatait és a nyitottságot, a múltat pedig egyfajta elveszett otthonként magasztalják.

Kritikus témákat is boncolgatni kell

Németország szegényebb lenne bevándorlás nélkül, de Gauck helytelennek tartja, hogy pusztán azért, mert tartunk az idegenellenesség vagy a rasszizmus vádjától, kritikus témákat nem is boncolgathatunk. Hozzátette, hogy ha a demokratikus közép kerüli a vitás kérdéseket – mint például a migráció – , akkor ezek a politikai széleken kerülnek majd fő témaként megvitatásra.

Gauck a túlzott politikai korrektséget is bírálta: meggyőződése, hogy ha a német nyelvet feltétlenül egy remélt társadalmi alakuláshoz akarjuk igazítani, akkor az gyorsan túlzásokhoz vezethet, melyet a népesség nagy része elutasít. Kifejtette továbbá, hogy az NDK-ban nagyobb volt a szolidaritás a polgárok között, hiszen mindig szűkölködés volt, melynek eredményeképpen az emberek jobban egymásra voltak utalva, a kapcsolatok sokkal nagyobb szerepet kaptak, mint egy jóléti társadalomban. Ez a belső összetartás a külső nyomással szemben később javarészt eltűnt a szabadságban.

Meggyőződése, hogy 30 évvel a berlini fal leomlása után a társadalom még mindig nem dolgozta fel a múltat, és teljes igazság nélkül nem is lesz teljes megbékélés. További generációk kemény munkája kell még hozzá, hogy mindent helyes megvilágításba helyezzünk, megértsünk és értékeljünk. És talán el is kellene gyászolni, hogy annyi ember életét egy külső hatalom irányította. Ha ezt elmulasztjuk, akkor csak hosszabb lesz a búcsú a múlttól és később érkezünk meg az új és szabad társadalomba. Ezáltal pedig az újjal szemben való kételyeink rabjai maradunk, amit még most, 30 év után is tapasztalunk – fejtette ki Gauck.