Az Amazonas a miénk – Angela Gandra Martins brazil államtitkár a Mandinernek

Angela Vidal Gandra da Silva Martins a brazil kormányzat családügyekért felelős államtitkára, aki a napokban részt vett a BFCC budapesti nemzetközi keresztény konferencián. A korábban a Harvardon kutatóként dolgozó, jogfilozófiából doktorált Martinst a Bolsonaro-kormányzat család- és szegénypolitikájáról, az elnök ellentmondásos stílusáról, a gendervitákról kérdeztük, és persze nem hagytuk ki az amazonasi erdőtüzek ügyét sem. 

***

Jair Bolsonaro megválasztásával konzervatív forradalom zajlik Brazíliában? 

Azt gondolom, hogy Bolsonarót az általa képviselt értékek miatt választották meg. Az embereknek elegük lett a korrupcióból, abból, hogy rengeteg pénzt elloptak a néptől, és új kormányt akartak, ami szilárd etikai alapon áll. Nem egy pártról vagy egy személyről szólt a választás, hanem az értékekről és a korrupció elleni harcról.

Bolsonaro számos kemény és sértő nyilatkozatot tett a múltban. Ellentmondásos személyisége még egyes konzervatívokat is zavarba hoz. Mit gondol az elnök stílusáról?

Nos,

Bizonyos értelemben a Kongresszusban nőtt fel, ahol más szokások uralkodnak, mint a végrehajtó hatalomban. A Kongresszus olyasféle, mint egy piac, azt mondasz, amit akarsz, Bolsonaro pedig alatt ehhez szokott hozzá. Nem olyan egyszerű harminc év után megváltoztatni a stílusodat. Mond bizonyos dolgokat, néha aztán bocsánatot kér értük, mert tud alázatos is lenni. Ilyen ember ő. 

És könnyű vele együtt dolgozni?

Nagyon is! A brazil média megfeszített erőkkel próbálja megdönteni a kormányt, mert ellenzik a politikánkat és pénztől esnek el miattunk – egyszerűen nincsenek forrásaink arra, hogy továbbra is támogassuk anyagilag a médiát, ez az igazság. Álhíreket gyártanak, kiragadják kontextusából az elnök szavait. Bolsonaro nagyon kedves ember, egy édes, érdekes személyiség, szeretik a munkatársai. Ugyanez igaz Damares Alves miniszterasszonyra, akit a média naponta próbál legyilkolni. 

Bolsonaro a kampány során ígéretet tett, hogy megvédi a családokat, és felveszi a harcot a hagyományokat és a családokat pusztító ideológiák ellen. Ez az akarat konkrétan hogyan jelenik meg a politikájukban?

Először is: Bolsonaro meg akarja védeni a családokat, nem beleavatkozni az életükbe. Családügyi államtitkárként az a feladatom, hogy információkat szolgáltassak a családok számára. Így például kampányt indítunk az öngyilkosság és az öncsonkítás ellen – sok szülő nem is tudta, hogy a gyerekeik kárt tesznek magukban. Egy másik kampánnyal azt mutatjuk be, a technológia milyen hatással lehet a gyerekekre, és miért fontos, hogy a családtagok beszélgessenek egymással. Ezen információk birtokában tudnak aztán a családok döntéseket hozni. Vagy vegyük a tinédzserkori terhességek ügyét:

de nem az állam dolga az, hogy fogamzásgátlót osztogasson az iskolában. Gondunk van a genderideológiával is, és nem azért, mert harcolni kívánunk az LMBT-emberek ellen. Igazából megvédjük őket azáltal, hogy védjük az emberi méltóságot. A genderideológia beférkőzött az oktatásba, már kétéves koruktól arra buzdították a gyerekeket, hogy a szexuális identitásukról gondolkodjanak. Az elnök rávilágított arra, hogy ez probléma.

És ön szerint is probléma?

A jogfilozófia professzoraként sokat tanulmányoztam a genderideológiát, látom azt, miként képes kételyeket ébreszteni a fiatalokban önmaguk iránt: ki is vagyok igazából, nő vagyok, transzszexuális? – és így tovább. Ez sebezhetővé teszi az embereket. Ez az ideológia megkönnyíti, hogy manipulálják őket egész életükben. Bűn egy védtelen gyereket arra kényszeríteni, hogy megváltozzon. Az, ha valaki nem érzi magáénak a nemét, őrá és a családjára tartozik, nem kell az államnak beleavatkoznia, és magára vállalnia a nemátalakító műtét költségét.

Az elnök nemrégiben arról döntött, hogy befagyasztja az LMBT-témájú filmeknek járó állami támogatást, Henrique Pires kulturális államtitkár tiltakozásként távozott is a posztjáról. Nem mentek túl messzire ezzel a lépéssel?

Az volt a problémánk, hogy az állami pénzből elkészült filmek mintha csak erre az egyre témára fókuszáltak volna. Mi azt szeretnénk, hogy sok más témával is foglalkozzanak. Annyi szépség van az országban, amit nem mutatnak be.  A közpénzt olyan filmekre akarjuk költeni, amilyeneket az emberek szeretnének látni. Olyan értékeket jelenítsenek meg, amilyeneket ők a magukénak vallanak.

És mi a helyzet a kormányzat nőpolitikájával? Sok bírálatot kaptak, amiért megszüntették az Emberi Jogi Minisztériumot, és a Nő-, Családügyi és Emberi Jogi Minisztériumot hozták létre helyette, amelynek az élére a már említett konzervatív tiszteletest, Damares Alvest nevezték ki.

Én

azt, hogy állandóan a férfiakat hibáztatják és börtönbe küldenék őket. Igyekszünk megváltoztatni a közbeszédet. Ahelyett, hogy a nemek harcára összpontosítanánk, arra, hogy a nők milyen nagy áldozatok, mi azt helyezzük előtérbe, hogy mi rejlik bennük, kik ők valójában. Rámutatunk, hogy egy nő egyszerre tud helytállni anyaként és dolgozó emberként.

Mi a véleménye a női és férfi szerepekről?

Egyszer adtam egy interjút, amiben az abortusz kapcsán kijelentettem: kíváncsi vagyok a férfiak véleményére is! Vannak férfi barátaim, akik nem akarták, hogy partnerük elvetesse a magzatát, apák akartak lenni, ám azt a választ kapták a nőktől, hogy a saját testük felett ők döntenek, és figyelmen kívül hagyták a véleményüket. Az interjú után aztán egy férfi bekopogtatott az irodám ajtaján, mondván, végre valaki minket is meg akar hallgatni.

A nők és a férfiak sok tekintetben különböznek egymástól, de ugyanolyan jogokkal bírnak. A kérdés az, hogyan tudjuk megismerni egymást, meglátni a férfi és a női lét gazdagságát egyaránt, és megteremteni egy kiegyensúlyozott társadalmat. Foglalkoznunk kell emellett a hiperszexualizációval is: az országunkban mintha a szex vált volna a legfontosabb témává. Pedig a nők többek a testüknél, értelemmel és érzelmekkel bíró lények.

Persze gondot jelent, hogy a munkahelyeken továbbra is jelen van a macsóizmus. Ahogy Alves miniszterasszony mondta: meg kell nyitni a nők előtt a törvényhozás, a vállalatok kapuját. Ezt viszont nem kvótákkal kell elérni.

Kimondhatjuk ugyanakkor, hogy a családi értékekre az egyik legnagyobb veszélyt a szegénység jelenti – a Bolsonaro-kormányzat miként kívánja kezelni a problémát?

Hosszú időn át működött a Bolsa Família nevű nagyszabású segélyezési program, mi viszont úgy látjuk, hogy ez nem feltétlenül sarkallta arra az embereket, hogy fejlődjenek, javítsanak a körülményeiken.

hogy saját erejükből állhassanak talpra. A családon belüli erőszak is gyakran a munkanélküliségre vezethető vissza. Az elnök különösen fontosnak tartja, hogy lehetőségeket teremtsünk a fiatalok számára. Az elmúlt időszakban rengeteg venezuelai érkezett az országunkba, akik nem akarnak az ottani diktatúrában élni. Kampányt indítottunk annak érdekében, hogy a cégek - a mezőgazdaságban vagy másutt – vegyenek alkalmazásba egy venezuelai dolgozót, hogy ezzel is könnyítsünk a helyzetükön. 

Nyugaton sok ember úgy érzi, hogy a keresztény értékek veszélyben vannak. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a nyugati társadalmak egyre inkább támogatják a progresszív gondolatokat és politikákat. Brazíliában is megfigyelhető ez a trend? 

A brazil emberek nagy része vallásos, a protestánsok és a katolikusok többséget alkotnak. Ha megnézzük a keresztény értékeket, azt látjuk, hogy ezek valójában általános emberi értékek, ekként is hivatkozunk rájuk. Azok az értékek tehát, amiket szeretnénk elültetni a gyermekeinkben, amiket becsülünk egymásban, és a hatalmon levőktől is elvárunk: tisztesség, józanság. Mi ezeket az értékeket képviseljük. Egyesek persze haladásnak veszik azt, hogy gyerekeket ölnek meg vagy abuzálnak, én ezt nem így gondolom.

etikátlan módon járnak el velük szemben. A lényeg az, hogy embernek kell maradnunk – nem hiszem, hogy ez konzervatív vagy progresszív ügy volna. 

Ejtsünk szót az amazonasi erdőtüzekről és erdőirtásokról is: Bolsonaro és kormányzata valóban elég felelősségteljes politikát folytat a környezetvédelem terén?

Egészen vicces, amit az európai média előad az ügyben: amit mondanak, az egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Azt ajánlom, menjen el Brazíliába, győződjön meg saját szemével a helyzetről. 

Nagyon szívesen mennék, az igaz.

Mindenekelőtt:

Jól tudjuk, mik a problémáink, tudjuk, mi történik a bennszülöttekkel, tudjuk, hogy a kultúrájuk tiszteletet érdemel. Pontos ismereteink vannak arról, mennyi mezőgazdasági terület van arrafelé, és az ott dúló korrupcióval és bűnözéssel is tisztában vagyunk. Az eseményeket a helyszínről követjük: a minisztériumból, ahol dolgozom, sokan utaztak el Amazóniába, hogy felmérjék a helyzetet. Még a helyi média is rosszul számolt be a dolgokról. Igenis felelősen járunk el. Felelősek vagyunk a „világ tüdejéért”, ahogy mondják, de közben nem felejthetjük el a tényt, hogy az Amazonas a miénk. Úgy tíz éve édesapám részt vett egy környezetvédelmi kongresszuson Németországban, ahol azt mondták neki, hogy az Amazonas a világ tulajdona. Nem: az esőerdő hozzánk tartozik. Gondolkodunk azon, hogyan oldhatnánk meg a törzsek és a farmerek problémáit, de ez nem fog egyik pillanatról a másikra megtörténni. Egy nem túl fényes örökséget vettünk át, és nehéz az újjáépítés. A médiának inkább Venezuelára kéne fókuszálnia, ahol emberek halnak meg, mert nem jutnak gyógyszerhez. Jártam ott, láttam, milyen állapotok vannak ott, a média pedig alig számol be arról, hogy ténylegesen mi folyik az országban. Bolsonaro elnök joggal haragszik a sajtóra.

Fotók: Ficsor Márton