Donald Trump szerint egy új fegyverzetkorlátozási egyezménynek magában kell foglalnia Kínát is

2019. augusztus 03. 09:49

Az amerikai elnök már egyeztetett Oroszországgal és Kínával azzal kapcsolatban, hogy egy új fegyverkorlátozási szerződés az utóbbit is magába foglalja.

2019. augusztus 03. 09:49

Egy új fegyverzetkorlátozási egyezménynek magában kell foglalnia Kínát is – fejtette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak pénteken. 
Az elnök azt mondta: felvetéséről már egyeztetett a két érintett ország, azaz Oroszország és Kína vezetőivel, akiket elmondása szerint „ez nagyon is izgalomba hozott”. 

A Moszkvával és Pekinggel kötendő új fegyverzetkorlátozási egyezményről Trump azt követően beszélt, hogy pénteken reggel Washington hivatalosan is kilépett a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai szerződésből (INF). 

Arra az újságírói felvetésre, amely azt firtatta, hogy az INF-szerződés felmondása után hogyan akarja elkerülni a fegyverkezési verseny gyorsulását, Donald Trump azt válaszolta, hogy beszélt egy új nukleáris paktumról Oroszországgal. Bár nem tért ki rá, de feltehetően a héten Vlagyimir Putyin elnökkel beszélt erről, amikor felajánlotta az amerikai segítséget a szibériai erdőtüzek oltásához.

„Egy kicsit ők is engednek majd, egy kicsit mi is engedünk majd” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a tervezett nukleáris egyezményt Moszkva mellett Pekingnek is alá kell írnia. „Ez nagyszerű dolog lenne a világ számára” – mondta, és hangoztatta, hogy hite szerint meg is fog születni az új fegyverzetkorlátozási egyezmény. 

Washington azzal indokolta a Moszkvával kötött nukleáris szerződés felmondását, hogy a megállapodást Oroszország egyoldalúan megsértette. Péntek reggeli nyilatkozatában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter felelőtlennek nevezte Oroszországot és azt állította, hogy Moszkva szándékosan sértette meg az INF-szerződést. Mark Esper, amerikai védelmi miniszter később Washingtonban azt hangoztatta, hogy Moszkva „éveken keresztül többször és tartósan, több amerikai kormányzat alatt” sértette meg a megállapodást. 

Az amerikai döntést támogatta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, bár hozzátette, hogy az észak-atlanti szövetség nem akar „új fegyverkezési versenyt”. Heiko Maas német külügyminiszter pedig már pénteken új leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési egyezmények kidolgozását sürgette. A német diplomácia vezetője egyébként ugyancsak felvetette, hogy egy új egyezménybe Kínát is be kell vonni.

(MTI)

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2019. augusztus 03. 14:47
Ez a Donald-féle innováció nem állja ki a próbát! Ha baja van Kínával, tudhatja, hogy annak fővárosát nem Moszkvának nevezik.
almafa
2019. augusztus 03. 12:48
Ezzel Trump egyértelművé tette, hogy azért mondta fel az INF szerződést mert újat akar. Olyat amibe a számára egyre kellemetlenebb Kína is benne van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!