Megosztotta a pártokat Greta Thunberg látogatása a francia parlamentben. A 16 éves svéd környezetvédő aktivista kedden részt vett a nemzetgyűlés (alsóház) egyik vitáján, az ezen való részvételt azonban lemondta néhány ellenzéki – elsősorban jobboldali – képviselő, voltak, akik bojkottra szólítottak fel. A svéd aktivista a francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM) egyik képviselője, Matthieu Orphelin társaságában érkezett meg a nemzetgyűlésbe, ahol Richard Ferrand, az alsóház elnöke fogadta őt. Thunberg meghívását Orphelin szorgalmazta.
A svéd aktivista részt vett az Orphelin által létrehozott, „Gyorsítsuk fel az ökológiai és szolidáris átmenetet” nevű csoport által szervezett vitán. A csoport több mint 160 képviselőből áll, csaknem mindegyik párt képviselteti magát benne Marine Le Pen pártja, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) kivételével.
Egyes képviselők azonban bírálták Thunberg jelenlétét a nemzetgyűlésben. Julien Aubert, a konzervatív Köztársaságiak (LR) párt képviselője Twitter-bejegyzésében „rövidnadrágos prófétanőnek, Nobel-félelemdíjasnak” nevezte a svéd aktivistát, utalva arra, hogy a 16 éves lányt tevékenységéért Nobel-békedíjra jelölték az idén. Aubert képviselőtársa, Guillaume Larrivé pedig „az apokalipszis gurujának” minősítette Thunberget.