Nemzethalál fehérorosz módra

A Szovjetunió felbomlása Fehéroroszországnak sem volt kellemes folyamat. Bár Európa egyetlen nyílt diktatúrája az utóbbi években nagy lépéseket tett a modernizáció felé, ez már csupán késő bánat a múltban lejátszódott társadalmi folyamatok után.

Magyarországon sokszor szokták mondani, hogy „majd az utolsó lekapcsolja a villanyt”, annak ellenére, hogy a kivándorlási mérleg két éve pozitív és a közép-kelet-európai országok közül nálunk az egyik legalacsonyabb a külföldön élő honfitársak aránya. Fehéroroszországban más a helyzet, ugyanis

– szó szerint. A népesség folyamatos áramlása a nagyobb városokba és a tömeges kivándorlás teljes régiókat hagyott lakatlanul. A megmaradt „utolsó helyőrségek” helyzete pedig korántsem egyszerű. 

A régi szokások átka 

Fehéroroszországban a Szovjetunió összeomlása után ugyanúgy megmaradtak a berögzült modellek és mechanizmusok, ahogyan az egyes közép-ázsiai országokra jellemző. A lengyel Rzechpospolita szerint teljes térségek néptelenednek el a gazdasági összeomlás miatt.

Az elnéptelenedésben nagy szerepet játszanak az alacsony jövedelmek, az önkormányzatok elégtelen munkája, valamint az államgazdaság teljes csődje. Lukasenka diktatúrájában a piacgazdasági folyamatok beáramlását és átalakulását nagyban megakadályozták a régi rendszer hívei, aminek katasztrofális következményeit csak most lehet érezni. A reformok akadályozása kétélű fegyver, ugyanis nem csak az életszínvonal emelkedését vágták el vele, hanem a piacgazdasági átalakulás leállításával és a gazdaság állami kézben tartásával kivívták a nyugati országok ellenszenvét, amely az ország gazdasági és politikai izolációjához vezetett.

A képlet egyszerű: a vállalatok a silány minőségű „szovjet” termékek gyártásával csak egyetlen piacra számíthatnak, ami viszont a nyugati életstílus és termékek beáramlásával egyértelműen elutasítja őket, előbb-utóbb csődbe juttatva az állami cégeket. A csőd munkanélküliséghez vezet, a munkanélküliség kilátástalanságot és a vásárlóerő csökkenését idézi elő,

Az elmúlt évtizedekben tapasztalható belső migráció napjainkra átalakult külső migrációvá, ahonnan kevesek térnek vissza. A vissza nem térő emberek pedig nem kapcsolják fel a villanyt a mára lakatlanná vált térségekben. A belarusz demográfiai válság azonban nemcsak az elavult gazdasági modell szörnyszülöttje, hanem több folyamat együttes hatása és fúziója. 

Néptelen vidékek, zsúfolt városok 

Fehéroroszország népessége az 1950-es években 7,7 millió főt tett ki, ami a kommunizmus érája alatt lassú, de biztos növekedésnek indult, 10.2 millióra növelve az ország lakosságát 1991-re. A Szovjetunió felbomlása után lassú csökkenés volt érzékelhető, ami a kétezres évek elején öltött drasztikus mértéket. 2019-ben a becsült lélekszám 9,4 millió volt és válság csak most kezdi éreztetni hatásait. Elsőre még azt is mondhatnánk, hogy ezek hazánkban is megtapasztalható folyamatok, azonban fontos megjegyezni, hogy Magyarországon 900 ezer ember eltűnéséhez 36 évre volt szükség, amíg Fehéroroszország esetében ez 26 év alatt játszódott le – és a következő években egyre fokozódik az ENSZ jelentése alapján.

Minszk

A probléma azonban nem is itt fedezhető fel főként – hiszen ezek a nyers népességi adatok –, hanem a migrációs számoknál és a városi lakosság arányánál.

Az ország 25%-a lakik vidéken, 75%-a pedig városban, ebből a főváros, Minszk durván 1.9 millió embert tesz ki – egészen pontosan minden harmadik városlakót. A magas városi népességarány nyomán

A városokban a magas népesség miatt zsúfoltság alakult ki, ami leterheli az időközben elmaradt fejlesztésekkel terhelt infrastruktúrát, ezzel párhuzamosan teljesen leépítve az elhagyatott vidékek minimális lehetőségeit és javait. A vidéki népesség arányának növekedése a közeljövőben semmiképp sem várható, a nemzetközi trendeknek megfelelően ugyanis folyamatosan nőni fog a városi lakosság aránya az országban; az ENSZ felmérése szerint 2030-ra az arány 80%-20% lehet a városok javára. 

A „Nagyvezér” utasít 

A fehérorosz kormány a válságot a 2010-es években kezdte felmérni, amit a 2016-os Nemzeti Egészségügyi és Demográfiavédelmi Csomag követett, Lukasenka vezetésével. Az ország első embere a rohamosan csökkenő népességet szemlélve hamar kitűzte a célokat, miszerint a népességet 15 millió főre kell emelni a következő évtizedekben. Ezek a nagyra törő – és a realitást teljes mértékben nélkülöző – tervek azonban hamar kudarcba fulladtak, kialakítva pusztán a népességszám szinten tartásának célját.

A gazdasági helyzet azonban nem tartogat sok jót a népesedésügyi programnak, ugyanis a fiatalok nagy része a munkavállalásra specializálódott európai uniós vízumokkal vállal nyugaton munkát. Csak 2014-ben 890 ezer főnek adtak az uniós tagállamok efféle munkavállalói vízumot. A helyzetet nagyon jól szemléltetik a lengyel bevándorlási adatok, amelyek szerint az országban regisztrált belarusz munkavállalók 20%-a 26 év alatti, 54%-a pedig 26 és 40 év közötti.

– gondoljunk csak bele, hogy a lengyel bérekhez mérve magas, nyugat-európai fizetések milyen kecsegtetők lehetnek a fiatalság számára. 

Ukrán menekültek és a FÁK reménysége

Fehéroroszországból nem csak elmennek, hanem érkeznek is. 2014 és 2016 között az orosz-ukrán háború elől Lukasenka szerint közel 150 ezer ember menekült Belorussziába. A minisztériumi adatok azonban már jócskán mást mutatnak, miszerint három éves periódusra levetítve alig 42 ezer fő érkezett az országba. A menedékkérők pedig nem maradtak sokáig, az ukránok nagy része hazatért, miután a helyzet kicsit is rendeződött otthonában. Egy ukrán állampolgár havi 150-200 eurós fizetésre számíthat Minszk környékén, azonban a vízummentes beutazás az EU-s országokba ezt a lehetőséget hamar semmissé tette. 

Az ukrán migráció kifulladása után a Demográfiavédelmi Csomag a FÁK-országok szabad munkaereje felé fordult, évi 70 ezer fős kvótával, azonban a belarusz viszonyok kezdeti előnye hamar elillanni látszik ezen államok gazdasági fejlődésével és gyökeres társadalmi átalakulásával. Egy 2014-es felmérés alapján Fehéroroszország lakosságának 14,4.%-a dolgozik külföldön – ez kb. 1,3 millió embert tesz ki. (Összehasonlításképpen Magyarországon ez az arány 4-5% közé tehető.) 

Létezik megoldás? 

Megoldást jelenthet a nyugdíjkorhatár emelése, amit a nők esetében meg is tettek, 55-ről 60 évre emelve a szükséges életkort. Szakértők szerint az erős állami felügyelet lazítása és a fokozatos gazdasági liberalizáció is gyors átalakulásokat hozhat, amik talán meg tudják állítani a népesség elvándorlását. Szintén napirenden van a gyermeket vállaló párok támogatása, aminek mértéke és lehetőségei eddig igencsak korlátoltak voltak. Továbbá a Fehéroroszországban nagyon gyenge és sokszor tudatosan akadályoztatott KKV szektor újragondolása sem tenne rosszat.

Kérdés azonban, hogy Lukasenka diktatúrája megérett-e az effajta változásokra, vagy a rendszer szilárdságának fenntartása érdekében megvárják, amíg az utolsó tényleg le nem kapcsolja a villanyt? Ebben az esetben azonban nehéz lenne bárkin is az államhatalmat gyakorolni. Az ENSZ előrejelzései szerint pedig 2025-re a népesség már a 8,6 millió főt fogja súrolni, végső recesszióba és kilátástalansága taszítva Fehéroroszországot.