Woke okkultizmus: terjed az ezotéria az új progresszívek között

A Mandiner cikksorozatban mutatja be a nyugati progresszió legújabb hullámát, az áldozatiság kultúrájára épülő woke-mozgalmat.

Sorozatunk első részében azt jártuk körül, hogyan jegyezték el magukat a nagyvállalatok jól felfogott érdekükből az identitáspolitikával, míg a második részben azt vizsgáltuk, pontosan milyen okok vezettek a woke felemelkedéséhez, és hogyan készítette elő a mainstream média a fehér demokraták tömeges „felébredését”.

Most egy ritkán emlegetett, de nem kevésbé érdekes témával foglalkozunk:

Igen, létezik ilyen.

Egy 2015-ben közölt felmérés szerint az amerikaiak 23%-a vallja magát „vallásilag nem elkötelezettnek”. A csoport egyre gyarapszik: 2007-ben még 16% volt ezen személyek aránya, és nem meglepő módon a woke-mozgalom ezredvégi (millenial) nemzedék körében hivatkoznak így a legtöbben magukra (35%). Az ateisták és az agnosztikusok azonban a nem elkötelezettek harmadát se teszik ki: a többség úgy tartja, hogy nem fontos számára a vallás, vagy éppen elutasítja az intézményes vallást, de hisz valamiféle felsőbb erőben, a „maga módján” vallásos.

Ők azok, akik a The American Interest jellemzése szerint hajlamosak keverni mindennapjaikban a különféle spirituális hagyományok elemeit: jógaórákra járnak, buddhista meditációs gyakorlatokat végeznek, sábeszi vacsorán vesznek részt, karácsonyi énekeket hallgatnak, vagy éppen az energetizáló fitneszklubok motivációs szólamait zsolozsmázzák. Ha az efféle vallásos rituálék a lakosság jelentős része számára már nem is bír mélyebb jelentéssel, a terápiás önsegélyezés eszközeiként vagy az urban sophisticated, multikulturális életmód részeként továbbélnek.

Woke sátánizmus

És persze a politikai mozgalmak is erőt nyerhetnek belőlük. A progresszív okkultizmus látszólag önmagának ellentmondó fogalma így nyer értelmet: a woke-mozgalom egyes tagjai a spirituális-ezoterikus tradíciókból kiragadott szimbólumokat, képeket beépítik a kirekesztés elleni harc narratívájába. És minthogy értelmezésükben az elnyomó hatalom fő támaszát a fehér keresztények jelentik,

A hatvanas évek kaliforniai ellenkultúrájából kinövő Sátánista Egyházat 1966-ban alapította meg Anton Szandor LaVey, aki Nietzschéből, Ayn Randből meg horrorfilmekből ihletet merítve dolgozta ki ultraindividualista, az önfeláldozást és a hagyományos erkölcsi értékeket elvető filozófiáját, amit az 1969-ban megjelent Sátáni Bibliában fejtett ki.

LaVeyék nem egy természetfölötti lényt, hanem a hazug morál koloncaitól megszabadult, végletesen autonóm, önkiteljesítő egyént bálványozták a Sátánban, rituáléikra – így például a híres fekete misére, ahol egy meztelen nő szolgált oltárként – mint a vallásos gyakorlatokat parodizáló „pszichodrámákra” tekintettek.

Anton LaVey sátánista rituálé közben

„Annak látszata alatt, hogy elutasítják a képmutatást, minden erejükkel a tehetős rétegek materialisztikus értékeit követik – fogalmazott annak idején a Time: a sátánisták már-már „banálisan normálisak” voltak, hiszen csak a korszellemet jelenítették meg,

A mefisztói külsőségeket öltő, karizmatikus LaVey hamar tévés celebbé vált, Hollywoodban pedig egyszerre sikk lett sátánistának lenni. Az „ördögi” egyházfővel felettébb közeli kapcsolatba került az ötvenes évek szexszimbóluma, Jayne Mansfield, ahogy a sátánista orgiák rendszeres résztvevője, Sammy Davis, Jr. is – utóbbi a Poor Devil című, a sátánizmus reklámjának szánt, de végül be nem rendelt vígjátéksorozat rettenetesen gagyi pilot-epizódjában pokolbéli démont játszott.

A hetvenes évek második felére nagyjából le is csengett a sátánista divat, több egyházszakadás is meggyengítette LaVey szervezetét. Néhány éve viszont a The Satanic Temple nevű, egyházként elismert, racionalista-ateista csoport teátrális akcióival került be a hírekbe, amelyekkel a vallásos jobboldalt figurázták ki.  2014-ben egy két és fél méteres Baphomet-szobrot akartak állítani az oklahomai törvényhozás épületében, ahol korábban egy helyi republikánus képviselő kezdeményezésére Tízparancsolat-emlékművet helyeztek el.

A szekuláris elvek megsértése ellen tiltakozó alkotás végül nem a törvényhozásban kapott helyet, viszont az állami legfelsőbb bíróság elrendelte a keresztény emlékmű eltávolítását. Tavaly ugyanezt eljátszották Arkansas-ban. Az egyház hangos támogatója az abortuszjogoknak is – egyszer például rémisztő „szadomazo bébiknek” beöltözve zavartak meg egy detroiti abortuszklinika elleni tüntetést.

A The Satanic Temple a kortárs progresszió elvei szerint hangolta át a LaVey-féle sátánizmust, kiiktatva abból a szociáldarwinista-übermensches elhajlásokat, na meg a „nőgyűlölő” rituálékat.

Az interdiszciplináris művész Jex Blackmore, aki korábban a The Satanic Temple abortuszügyi szóvivője volt, a Bustnak nyilatkozva élesen kritizálta a LaVey-egyház „ragaszkodását a hagyományos genderszerepekhez”, azt, hogy csak „hipermaszkulin és hiperfeminin gender-megnyilvánulásokat” képesek elfogadni –

és az oltárként használt csupasz lányok.

A The Satanic Temple Baphomet-szobra

A mai sátánista feministák inkább olyan szobabiciklitermekben dolgoznak, mint a „sátánista szexbarlang-esztétikájáról ismert” New York-i MNSTR Cycle, ami „a transzneműeknek, a meleg srácoknak, a femme-oknak, a gótoknak, a punkoknak, a tetovált férfiaknak és nőknek és a túlsúlyosként kezelt embereknek egyaránt biztonságos hely [safe space] a leizzadásra”.

És hogy mi vonz annyi nőjogi harcost a sátánimádók közé? „Az okkult praktikák valós alternatívát jelentenek a patriarchális rendszerekkel szemben, amelyek elnyomják és megrendszabályozzák a női és queer szexualitásokat, testeket és identitásokat” – emellett pedig a társadalmi igazságosságért való küzdelem is új módszereket kíván.

A The Satanic Temple-be Donald Trump megválasztása után alig másfél nap alatt állítólag ezrek léptek be.

noha Mike Pence alelnöktől jobban félnek, mint Trumptól, utóbbinak ugyanis nincs víziója, előbbi viszont „világos teokratikus vízióval” rendelkezik Amerikáról. Idén januárban amúgy kitessékelni kényszerültek az egyházból a már említett Blackmore-t, mivel Trump kivégzésére szólított fel.

(A progresszió által, olybá tűnik, végleg lehagyott LaVey-egyház nem viszonyul ennyire ellenségesen a kormányzathoz, sőt: az egyik tiszteletesük arról beszélt, hogy valószínűleg sok Trump-szavazó van a köreikben, és támogatják a rendpárti politikát meg a halálbüntetést.)

Boszorkányok

Néhány héttel a dunkerque-i csata után, a háborús pszichózis csúcspontján a korábban gyarmati vámhivatalnokként dolgozó Gerald Gardner és néhány társa az Anglia déli partján található, homokzsákokkal és szögesdrótokkal erőddé alakított Highcliffe nevű városkában elhatározta, pogány mágiával fékezi meg Adolf Hitler csapatainak előrenyomulását. 1940. augusztus 1. éjszakáján a településhez közeli erdőben gyűltek össze, egy tisztáson boszorkánykört rajzoltak, ezt pedig meztelenül körbetáncolták, illetve felemelték a mágikus erőkúpot.

Gardner állította: a boszorkánymágia kétszer is megakadályozta már Anglia megszállását – 1588-ban a spanyol Armadát fordította vissza, 1805-ben Napóleont bírta rá arra, hogy mondjon le az invázióról. Gardner később a boszorkány ezoterizmust felelevenítő wicca főpapjaként lett ismert. Az elmúlt évtizedekben a wicca híveinek száma ugrásszerűen megnőtt: 1990-ben nyolcezren lehettek az Egyesült Államokban, 2008-ban már 340 ezren, 2014-ben pedig 1-1,5 millióan. A boszorkányok pedig korunk politikai küzdelmeiben is kiveszik a részüket.

„A boszorkányság a tökéletes vallás a liberális ezredvégi nemzedéknek” – szögezi le a Quartz. Míg a sátánista körökben a Gonosz csupán kulturális referenciaként, a lázadás jelképeként szolgál, a woke boszorkányok többsége nagyon is bele van merülve a New Age-spiritualizmusba. A cikk szerint a modern, liberális strigák hisznek az álomfejtésben, újhold-együttléteken és más pogány ünnepeken vesznek részt, tarotkártyából jósolnak, oltárt tartanak az otthonukban, kristályokkal és füvekkel helyeznek rontást másokra, és nem idegen tőlük a poliamória.

A boszorkánytradícióban azoknak a független, erős, érzékeny nőknek a története ragadja meg őket, akiket a társadalom perifériájára szorított és kegyetlenül üldözött a férfiak elnyomása.

A „patriarchális, homofób és a női testeket ellenőrző és megszégyenítő” kereszténységgel szemben

az egyre fluidabb szexuális identitásokhoz és kapcsolati struktúrákhoz. A démonizált „boszorkány” szót – akárcsak a „ribanc” vagy a „queer” kifejezéseket – visszaveszik a patriarchális szókincsből, büszkén alkalmazzák magukra.

A boszorkányságot mint identitást egyébként már a feminizmus hatvanas-hetvenes évekbeli második hulláma felfedezte magának. A női felszabadulás harcosai 1968-ban hozták létre a Nők Nemzetközi Terrorista Összeesküvése a Pokolból (Women's International Terrorist Conspiracy from Hell, rövidítve: W.I.T.C.H.), afféle anarchista gerillaszínházként működő csoportot, amelynek tagjai köpenyben és fekete kalapban átkozták meg a Wall Streetet, a szépségversenyeket és a Playboy-klubokat, a Madison Square Garden közönségét egerekkel árasztották el, vagy éppen házasságellenes röplapokat osztogattak.

A csoport 2017-ben Portlandben éledt újjá, immár interszekcionális szellemben, a heteronormativitás, a „gender-esszencializmus” és persze a feketék elnyomása ellen harcolva.

Az Ellenállás boszorkányai rendszeres időközönként megkísérlik, hogy rontást tegyenek Trumpra – egyesek a Trump Tower vagy a Fehér Ház előtt egyesítik varázserejüket, mások otthonról végzik a műveletet. Lana Del Rey is boszorkánypraktikákkal veszi fel a harcot az ingatlanmágnással, és követőit is erre buzdítja.

Az interneten részletes leírásokat is találunk, hogyan sújthatjuk átokkal az elnököt. Előnytelen kép Trumpról, tornyos tarotkártya, narancsos mécses, tű, fehér gyertya, víz, só, madártoll, gyufa, hamutartó:

A boszorkányok amúgy Brett Kavanagh főbíróvá választását is próbálták megakadályozni – mint tudjuk, nem sok sikerrel.

A woke boszorkányok mindennapjaiba az Instagramon pillanthatnak be – ajánljuk figyelmükbe az LMBTQ-boszorkányság szakértőjének, Sophie Saint Thomasnak, a darkos fotográfiákban utazó Courtney Brooke-nak vagy éppen a duci okkultizmust képviselő Paige Vanderbecknek a munkásságát.

Beyoncé, áldott vagy te az asszonyok között

A gyógyító kristályok, a hangfürdő és a tarotkártya mellett az ezredvégi fiatalok az asztrológiát is imádják, amiről a progresszív híroldalak horoszkóprovatainak olvasottsága is tanúskodik.

A vérbalos és trendérzékeny Huffington Post nemrég a csillagjegyek és az erotikus vonzalmak kapcsolatáról közölt cikket, de sokatmondó a Los Angeles-i asztrológus Chani Nicholas esete is, aki balos politizálással turbózta fel a horoszkópgyártást és gazdagodott meg nagyon hamar. Nicholas egyébként csökkentett áron készít asztrológiai elemzést azoknak, akik „a társadalmi igazságossággal kapcsolatos munkát” végeznek. Egy kutatás szerint a 18-24 éves amerikai fiatalok 44%-a gondolja úgy, hogy a csillagjósolás „valamennyire vagy nagyon” tudományos.

Alexandria Ocasio-Cortez

Mindezek után szinte elkerülhetetlen volt, hogy Alexandria Ocasio-Cortez politikus és képregényhős, a woke-mozgalom legnagyobb ikonja, a Képviselőház valaha volt legfiatalabb női tagja, a Green New Deal meghirdetője megtegye azt, amire Hillary Clinton nem volt hajlandó: megosztotta pontos születési idejét (délelőtt 11:50) egy asztrológussal, aki a Twitteren kürtölte világgá örömét, a balos média pedig elragadtatva fejtegette AOC születési képletét. A politikus holdjegye a Kos, aszcendense a Nyilas, mindkét jegy szenvedélyes személyiségre utal,

Annak sem kell persze kétségbeesnie, aki woke-ságát keresztényiesebb formában szeretné kiélni. A színesbőrűek és LMBTQ-emberek által nagy számban látogatott San Franciscó-i Kegyelem-katedrálisban mutatták be tavaly a fekete nők spiritualitását ünneplő Beyoncé-misét.

A miséhez egy szemináriumi előadás adta az ötletet, ahol azt vizsgálták, hogyan tükrözik a bibilai szövegek az afrikai-amerikai nők identitását. A malaszttal teljes énekesnő zenéjét és számait felhasználó istentisztelet célja pedig az, hogy a popzenét és a vallásos üzeneteket egybegyúrva erőt öntsenek a kisebbségi nőkbe. Yolanda Norton tiszteletes szerint „Beyoncé jobb teológus, mint egyházunk sok lelkipásztora”.