Trump tárgyalni fog Putyinnal

2019. június 20. 08:01

„Ki akarok jönni Oroszországgal, és szerintem ki is fogunk jönni” – fogalmazott az amerikai elnök.

2019. június 20. 08:01

Donald Trump amerikai elnök szerda este a Fox televíziónak adott interjújában jelezte: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalni fog a G20 jövő heti oszakai csúcsértekezletén. 

„Ki akarok jönni Oroszországgal, és szerintem ki is fogunk jönni” – fogalmazott az amerikai elnök. Hozzáfűzte, hogy Kínával szintén szeretne „jól kijönni”, és szerinte ez is sikerülni fog. Megerősítette, amit már a hét elején közölt, hogy tudniillik Oszakában tárgyalásokat folytat majd Hszi Csin-ping kínai elnökkel is. 

Az elnök ismét kitért arra, hogy a 2016-os kampánycsapata és az oroszok közötti esetleges összejátszásról, valamint az igazságszolgáltatás akadályozásáról rendezett meghallgatásaikkal a demokraták most a Mueller-jelentést szeretnék „újrajátszani”. A Robert Mueller vezette különleges bizottság ugyanis ugyanezt vizsgálta, és egyértelműen leszögezte: nem történt összejátszás, valamint nem találtak elégséges bizonyítékot arra sem, hogy Donald Trump akadályozni akarta volna ennek feltárásában az igazságszolgáltatást. „Mi történt a demokratákkal? a kongresszusban közben nem dolgoznak semmit” – fogalmazott Trump.  

Közölte azt is: az igazságügyi minisztérium most azt vizsgálja, vajon az ő telefonbeszélgetéseit lehallgatták-e a 2016-os választási kampány idején. Kifejtette, hogy a 2016-os választási kampány idején szerinte titkosszolgálati eszközöket használva megfigyelték őt. Hozzátette: William Barr igazságügyi miniszter most „nagyon keményen” dolgozik azon, hogy mindennek a végére járjanak.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neociprióta
2019. június 20. 08:37
értelmetlen minden próbálkozás, a hazug orosz cár velejéig romlott csekista őrült
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!