A házasságok megkötése után még mindig nem egyszerű a helyzet: várhatóan több nőtől születik több gyermeke egy-egy férfinak. Tudományos kutatások szerint
mind a társ-feleség kapcsolatok, mind a testvéri viszonyok nehezebbek ezekben a családokban.
A poligám házasságban résztvevő nők kutatások alapján több nehézséggel néznek szembe az életben, mint a monogám kapcsolatban élők: többet stresszelnek, jellemzőbb rájuk a szomatizálás, a fóbia, a depresszió, a szorongás és a paranoia tüneteinek produkálása is.
A feleségeket – és sokszor gyerekeiket is – hajlamossá teszi ezekre a betegségekre az élet, hiszen gyakran boldogtalanok, anyagilag kiszolgáltatottak a férjüknek, féltékenyek a társ-feleségekre, versenyhelyzetben találják magukat más nőkkel, mindezeken túl nemegyszer még gyerekeiket is konfliktusos helyzetben látják a szövevényes családi hálóban. A házasságuk, ami életük középpontja, nem felhőtlen, ami további belső konfliktusokat szülhet (a szakmai irodalom ezt házassági distressznek nevezi), ami aztán az immun-, a hormon-, és a szív-és érrendszerük működésére is negatívan hathat.
Ezeken túl gyakorta a bántalmazással is meg kell küzdeniük: sokan úgy érzik, férjük érzelmileg bántalmazza őket, tisztességtelen módon bánnak velük, mindezt pedig a másik feleség láthatja, tanúsíthatja – vagy éppen asszisztálhat hozzá, így aztán
a családnak nem csak egy bántalmazó jut, hanem rögtön több is.
Ha csak abból indulunk ki, hogy A mama boldog, mindenki boldog, majd ezt az állítást megfordítjuk, elképzelhetjük, hogy vannak ezen családok gyerekei. Számukra is fokozottan nehezített pályáról beszélünk, hiszen az apai szereteten és figyelmen mindenképp osztozkodniuk kell, míg az anyától sokszor nem várhatnak támogatást a nő fiatalkora, tapasztalatlansága miatt.
Hogyan is lehetne megküzdeni azzal az állandósult helyzettel, hogy az apánknak több családja van párhuzamosan, így adott esetben olyan emberekkel, családbeli anyákkal és testvérekkel kell osztozkodnunk rajta, akikkel semmi más nem köt össze, esetlegesen még bántanak is minket vagy az édesanyánkat. Gondoljunk bele, milyen érzéseket élnek meg ezek a gyerekek, milyen légkörben telnek a mindennapjaik, nem utolsó sorban milyen mintákat tanulnak, milyen normákat sajátítanak el.