Az Egyesült Államok demokráciaterjesztési politikája irreális elvárásokon alapult
Az Egyesült Államok az 1970-es évek végétől – Jimmy Cartertől kezdve – az emberi jogok érvényesítését az egyik kulcsfontosságú területként kezeli külpolitikájában. Érdekesség, hogy ennek ellenére 9 kulcsfontosságú, az ENSZ által elfogadott emberjogi egyezményből eddig csak hármat ratifikált. Hannum szerint Bill Clinton óta pedig az emberi jogok helyett egyre hangsúlyosabbá vált a demokráciaterjesztés, amely hibás stratégiának bizonyul. Nyilvánvaló, hogy a demokrácia és az emberi jogok kapcsolódnak egymáshoz, hiszen a demokrácia megalapításához az emberi jogokat érvényre kell juttatni. A szerző szerint azonban a hidegháborút követően az amerikaiak a demokráciaterjesztésre úgy tekintettek, mint minden probléma megoldása, de kiderült, hogy a modell működésképtelen. Hannum úgy látja, hogy ennek a politikának a támogatói irreális elvárásokat támasztottak a demokráciával és a szabadpiaci kapitalizmussal szemben, s ebből a nézőpontból levezethető az is, hogy miért olyan sikeresek manapság a nacionalisták és a populisták. A jogász hangsúlyozza, hogy napjaink problémáinak közvetlenebb kezelése érdekében sokan szeretnék minél szélesebb körben terjeszteni az emberi jogokat, de többet lehetne elérni, ha a célok visszafogottabbak lennének. Hannum tisztában van azzal, hogy a visszafogottságra felszólító álláspontjával nem válik népszerűvé, ugyanakkor szerinte csak így lehet megőrizni azt a konszenzust és univerzalitást, amelyen az emberi jogok alapulnak.