Luxemburgi miniszterelnök: Brexit-ügyben a legjobb megoldás egy új brit népszavazás lenne

2019. március 22. 10:49

A Brexittel kapcsolatban a legjobb forgatókönyv az lenne, ha London újabb népszavazást tartana – jelentette ki luxemburgi miniszterelnök pénteken a brüsszeli EU-csúcson.

2019. március 22. 10:49

Nagy-Britannia Európai Unióból tervezett kiválásával (Brexit) kapcsolatban a legjobb forgatókönyv az lenne, ha London újabb népszavazást tartana, és azt követően az EU tagja maradna – jelentette ki Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozójára érkezve.

A csúcs második, befejező napján újságíróknak nyilatkozva Bettel reményét fejezte ki, hogy a jövő héten a brit parlamentben „előremutató eredményt érnek el”, noha a megállapodás elfogadásának vagy elutasításának esélye 50-50 százalék. Közölte, hogy Theresa May brit miniszterelnök már hazautazott, hogy előkészítse az újabb alsóházi szavazást. „Ha sikerül jóváhagyást kapnunk a következő napokban, akkor megtérül a befektetett munka, ha nem, tévedtünk” – fogalmazott Bettel.

Charles Michel belga kormányfő szerint jó döntés született Brüsszelben csütörtök éjjel, mert tiszta helyzetet teremt. Összesen két utat tesz lehetővé: lehetőséget ad Nagy-Britanniának, hogy rendezett formában lépjen ki az Európai Unióból, amennyiben a jövő hét folyamán elfogadják a megállapodást, ha pedig ez nem történik meg, akkor a megállapodás nélküli kiválásra kell felkészülni. Ennek elkerülésén dolgozott az állam-, illetve kormányfők alkotta Európai Tanács, de Belgium minden forgatókönyvre felkészül – tette hozzá.

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szerint fontos üzenet volt az Európai Tanács részéről a brit parlament számára, hogy még mindig van lehetősége megmenteni Nagy-Britanniát a beláthatatlan kimenetelű, megállapodás nélküli uniós kilépéstől. Halaszthatatlan volt annak tisztázása is, hogy – az unió választásokra vonatkozó szabályait tiszteletben tartva – egyértelmű legyen, hogy az Egyesült Királyság részt vesz-e az európai parlamenti választásokon, vagy sem – vélte Plenkovic. Hozzátette: most az alsóház kezében van a döntés, ugyanis a szöveg a lehető legjobb, amely úgy az embereknek, mint a vállalkozásoknak biztonságot nyújt a megváltozó, új típusú kapcsolatok eljövetelével.

Idei első találkozójuk befejező napján az uniós vezetők az EU gazdasági bázisának megerősítésével foglalkoznak. Kitérnek az unió külkapcsolataira is, és ennek keretében az Európai Tanács előkészíti az április 9-re tervezett EU-Kína csúcstalálkozót, továbbá – a globális helyzetre is figyelve – eszmecserét folytat általánosságban az EU és Kína közötti kapcsolatokról.

A csúcstalálkozón az éghajlatváltozást illetően az uniós vezetők a tervek szerint iránymutatással szolgálnak az általános politikai prioritásokat illetően, azzal a céllal, hogy az Európai Unió 2020-ig hosszú távú stratégiát terjeszthessen elő a témába vágó párizsi megállapodással összhangban. Az állam-, illetve kormányfők áttekintik az álhírek elleni küzdelem és a szándékos félreinformálás kezelése terén elért eredményeket is, valamint foglalkoznak a május végén esedékes európai parlamenti és a nemzeti választások EU-szerte biztosítandó védelmével.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2019. március 23. 17:09
EZZEL a kijelentéssel nem lehet vitatkozni akkor sem, ha a luxemburgi miniszterelnök mondta! "Nagy-Britannia Európai Unióból tervezett kiválásával (Brexit) kapcsolatban a legjobb forgatókönyv az lenne, ha London újabb népszavazást tartana, és azt követően az EU tagja maradn"
puszika
2019. március 23. 11:24
Véleménye lehet,de éppen méretüknél fogva nem tartozik a a leginkább döntést hozók közé. De állandóan egy nagyon fontos párt tagjának szerepében tetszelegnek! Miközben a szavazataik nem befolyásolják érdemben a Néppárt döntéseit.
luisbathhelena
2019. március 22. 14:06
Az a helyzet, hogy nekünk mindkét megoldás jó más-más okból, ha lesz brexit, ha nem. Ha maradnak: költségvetés magasabb, UK nem egy ideológia vezérelt barom társaság mint a többi. Józan kereskedők. Ha mennek: példa rá hogy van élet az EU-n kívül is. Az EU vezetői egy dologtól reszketnek: brexit esetén nehogy UK sikeres legyen
zakar zoltán béla
2019. március 22. 13:59
Takarongy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!