Abortusz, metoo, Ku-Klux-Klan: egy sztoriban a mai Amerika minden nyomorúsága

A great, all-American tragicomedy – talán így jellemezhetnénk azt a botrányt, ami a napokban bontakozott ki Virginia állam kormányzója, a demokrata Ralph Northam körül. Már a Kavanaugh-cirkusz kapcsán is megállapítottuk, hogy új műfaj született, a Northam-sztori azonban, ha lehet, még inkább igazolja sejtelmünket.

– a legjobb forgatókönyvíró szkriptjét is halálra ítélné az, ha ennyi aktualitást próbálna beleerőltetni; a kormányzó bukásának története viszont nagyon is valós, és megmutatja, milyen kérdések feszítik szét napjainkban az Egyesült Államokat. 

Ha valaki a jövőben tudni akarja, milyen volt az élet Donald Trump országlása idején, elég lesz megnéznie azt a filmet, ami ennek az egy hétnek a történetét meséli el majd.

Ralph Northam: egy igazán semmilyen demokrata

Egy mérsékelt demokrata

Történetünk főszereplőjét tulajdonképpen nem érdemes hosszabban bemutatnunk, se pályafutása, se személye nem tartogat különösebb izgalmakat: a Demokrata Párt mérsékelt szárnyának megbízhatóan középszerű tagja, aki „gazdasági kérdésekben konzervatívnak, társadalmi kérdésekben liberálisnak” tartja magát.

Ralph Northam 1959-ben született, egy farmon nőtt fel, orvosira járt, majd gyerekorvosi-gyerekneurológusi képesítést szerzett. Nyolc évig a hadsereg kötelékében dolgozott, az Öböl-háborúban megsérült katonákat is kezelte.

2000-ben és 2004-ben még George W. Bushra szavazott, 

2007-ben viszont már demokrata színekben vetette bele magát a virginiai állami szenátus egyik székéért folyó küzdelembe, és meg is választották. A két nagy párt közti ideológiai határvonalak képlékenységét mutatja, hogy a republikánusok próbálták magukhoz édesgetni Northamet, a szenátor azonban tisztelettel visszautasította a kérést.

2013-ben a kormányzóhelyettesi tisztet célozta meg, ekkor is sikerrel járt, 2017-ben pedig már a kormányzóságért indult, a kampányra alaposan rányomták a bélyegüket a charlottesville-i sajnálatos események.

Forró pillanatok Charlottesville-ben

Az egyébként rabszolgatartó felmenővel is rendelkező Northam természetesen a konföderációs emlékművek eltávolítását követelte, igaz, később meggondolta magát, és a helyi közösségekre bízta volna a döntést.

A kampány emlékezetes eleme volt az a reklámfilm, amiben egy konföderációs zászlóval és a republikánus jelölt, Ed Gillespie nevét viselő matricával földíszített dzsip veszi célba a kisebbségi gyermekeket. A filmet nem Northam csapata, hanem egy attól független latinó kampányszervezet készítette, de a demokrata politikus csak nagyon ímmel-ámmal határolódott el a szpottól. Azt pedig ugye mondanunk se kell, hogy Northam kampánytevékenységének jelentős részét Gillespie folyamatos lerasszistázása töltötte ki.

Végül Barack Obama és Joe Biden is beszállt Northam kampányába, aki 53,9%-kal nyert.

Abortusz a terhesség végéig

Ezek után érkezünk meg 2019 elejére, itt pedig érdemes tenni egy kitérőt. Andrew Cuomo New York-i kormányzó január végén írta alá az új, minden eddiginél „progresszívabb” állami abortusztörvényt. A törvény részletes elemzését a 777 blogon találják: a lényeg az, hogy bizonyos esetekben immár egészen a terhesség végéig elvehetik a magzat életét. Akkor tehát, ha „fennáll a magzati életképesség hiánya” (értsd: a gyerek nagy eséllyel meghal, ezért öljük meg, biztos, ami biztos), vagy ha „az abortusz szükséges a páciens egészségének védelméhez” (ez a hírhedten rugalmas kritérium a mentális egészséget is takarja, Angliában és Walesben 2016-ban az abortuszok 97%-át végezték el ezzel az indokkal).

A törvény késői abortusz elvégzését érintő más korlátozásokat is eltöröl, és nem követeli meg többé, hogy az „elhibázott” abortusz nyomán élve születő gyereket életben tartsák.

Pinkbe borult New York csúcsa az abortuszt ünnepelve

A katolikus identitásával amúgy rendszeresen kérkedő Cuomo

és persze a női autonómiáról szónokoló abortuszpárti szervezetek is magukon kívül voltak az örömtől. Az új törvény valahol logikus fejlemény: a Demokrata Pártban az abortuszpárti álláspont az elmúlt évtizedekben kőkemény dogmává merevedett, a tavaly novemberi kongresszusi választások az utolsó pro-life demokrata politikusokat is kisöpörték.

És míg korábban a pro-choice közéleti szereplők a „biztonságos, törvényes, ritka” terhességmegszakítást emlegették, az olyan katolikus demokraták pedig, mint Ted Kennedy vagy Joe Biden, a „személyesen ellenzem, politikusként támogatom”-jellegű retorikai mismást vetették be, ma már nincs helye efféle kétértelműségeknek.

Az ügyben keverednek az ideológiai szempontok és a politikai érdekek, az abortuszpárti szervezetek (így például a Planned Parenthood) ugyanis vaskos milliókkal támogatják meg az elveiket érvényesítő politikusok kampányát. Azt is mondhatnánk, hogy

A közvélemény-kutatások (az amerikaiak 60%-a támogatja a szigorúbb fegyvertartási törvényeket,  míg az abortuszpártiak és -ellenzők tábora évek óta nagyjából azonos, de az utóbbiak feljövőben vannak) önmagukban nem indokolnák a témák pártpolitikai megcsontosodását.

A Demokrata Pártot egyre inkább meghatározó „demokratikus szocialisták” viszont biztosan nem fognak hozzájárulni az oldódáshoz: ők egyenesen valamiféle női önkiteljesítő rítusként tekintenek az abortuszra, ennek nyomán pedig mind szélsőségesebb állásfoglalások felé lökik a baloldalt. Csodálkozhatunk azon, hogy Lena Dunham színésznő három éve azon sajnálkozott, hogy neki nem volt abortusza? Vagy hogy Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke „gyakorló és tiszteletteljes katolikusként” nevezte „szent alapnak” az abortuszjogokat?

Kathy Tran

Miközben New Yorkban ünnepeltek a feministák, Virginiában megkezdődött egy hasonlóan radikális abortusztörvény megvitatása, ami jelentősen lazítaná a késői terhességmegszakítás feltételeit. Az abortuszellenesek ezúttal ügyesebben reagáltak: a közösségi oldalakon tízezrével osztották meg azt a videót, amin egy bizottsági meghallgatáson Kathy Trannek, a törvény egyik beterjesztőjének egy jókora kommunikációs katasztrófába sikerül belekanyarodnia. Egy republikánus bizottsági tag kérdésére, miszerint a törvény elviekben azt is lehetővé tenné-e, hogy az anya mentális egészségének megvédése érdekében akár vajúdás közben oltsák ki a magzat életét, Tran bevallja, hogy igen.

Nyilván nem túl életszerű helyzet ez, de

és tökéletes arra, hogy felhajtást generáljon.

A kommunikációs katasztrófára azonban hősünk, Ralph Northam kormányzó tette fel a koktélcseresznyét, amikor egy rádióműsorban azt kezdte fejtegetni, a törvény értelmében mi volna a teendő egy „súlyos deformitásokkal” rendelkező vagy életképtelen magzat esetében. „Ha az anya vajúdik, a csecsemőt világra hozzák, és ha az anya vagy a család úgy kívánja, újraélesztik. Ezután az anya konzultál az orvossal” – mondta.

Northam mondatai persze aztán kontextusukból kiragadva lepték el a Twittert, mintha az anya választása minden csecsemőre vonatkozna. Nem mintha a szövegkörnyezet – az életképtelenség vagy a fogyatékosság megszorítása – különösen enyhítene Northam fejtegetésének embertelenségén.

Northam az évkönyvben

Egy kellemetlen fénykép

Hiába trendelt a Twitteren a #gyerekgyilkosság címke, hiába fejezte ki Trump elnök is az értetlenségét Northam kijelentésével kapcsolatban, a mainstream média nem igazán volt hajlandó felkapni a sztorit, a háborgás megmaradt a közösségi oldalak kontentáradatának keretei között. A kormányzó szerencsétlenségére azonban egy volt szaktársa, akit felháborított Northam nyilatkozata, előkereste az Eastern Virginia Medical School 1984-es évkönyvét, felfedezését pedig megosztotta egy konzervatív hírportállal.

A Big League Politics-on múlt pénteken megjelent cikkből kiderült: az évkönyben Ralph Northam neve mellett

A botrány immár elkerülhetetlen volt, ráadásul arra is fény derült, hogy egy másik évkönyvben a rasszista töltetű Coonman szó szerepel Northam beceneveként. A fotó elkészültekor Northam 25 éves volt, tehát azzal se védekezhet, hogy kamaszos meggondolatlanságból állt a fényképezőgép elé. (Hogy Ed Gillespie csapata hogyan nem bírta előkaparni a képet még a kormányzóválasztás idején, az rejtély.)

Northam még a fénykép közzététele napján közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kért azért, hogy szerepelt a fotón (azt ugyanakkor nem árulta el, melyik figura ő). Hangsúlyozta: korábbi viselkedése nincs összhangban a mai nézeteivel, és kész arra, hogy kemény munkával visszanyerje a sértettek bizalmát. A virginai fekete képviselők szövetsége, illetve más helyi demokrata politikusok azonban lemondásra szólították fel Northamet, később aztán a volt kormányzó és a szenátusi demokraták is ezt tették.

Szombatra gyakorlatilag az egész Demokrata Párt a kormányzó ellen sorakozott fel, a jobboldal pedig tombolt a „rasszista” demokrata politikus megszégyenülése láttán.

Northam azonban nem hátrált, és sajtótájékoztatót hívott össze, itt pedig olyan bénázást művelt le, amit még évtizedek múlva is elrettentésként fognak tanítani a politikai PR-iskolákban. Kijelentette, hogy mégsem ő szerepel a fotón („éjszaka sikerült leülnöm, és alaposan megvizsgálnom a képet”), hogy csupán azért kért bocsánatot, mert a pénteki reakciók „olyan gyorsak és intenzívek” voltak. Hozzátette:

Azt viszont elismerte, hogy volt rá alkalom, hogy cipőboksszal feketére maszkírozta magát, amikor egy táncversenyen Michael Jacksont személyesítette meg.

És itt jött el az a momentum, amit még A hivatal alkotója, Ricky Gervais se mert volna elképzelni: egy újságíró megkérdezte Northamet, ma is tud-e Jackson mintájára moonwalkolni, a kormányzó pedig oldalra pillantott, mintha azt vizsgálná, van-e elég helye bemutatnia a tudományát. Ha felesége nem szól közbe, hogy „nem megfelelőek a körülmények”, talán meg is teszi. Nézzék meg a videót, egészen hihetetlen:

A konformizmus győz

Itt tartunk most. Talán meglepő, de a szürreális sajttáj nem húzta ki Northamet a csávából, a demokraták továbbra is a lemondását követelik. A Washington Post szerint a 2020-es elnökválasztást faji kérdésekre kihegyezni kívánó ellenzék attól fél, Northam rontana az imázsukon. 

A kormányzóhelyettes, egy felszabadított rabszolga leszármazottja, Justin Fairfax az abortuszjogok talán még Northamnél is elszántabb támogatója, nem csoda hát, hogy a Planned Parenthood is távozásra szólította fel a kormányzót.

Justin Fairfax virginiai kormányzóhelyettes

Fairfaxet ugyanakkor hétfőn egy nő szexuális zaklatással vádolta meg –

Fairfax hevesen tagad, és Northamet gyanítja a vád mögött. 

A sztori minden abszurd fordulata mögött azonban ott rejlik a tragikus valóság: a huszonegyedik század Amerikájában az abortuszpárti fundamentalizmus nem diszkvalifikáló tényező, nem úgy, mint egy kétségtelenül otromba fénykép harmincöt évvel ezelőttről.

A konzervatívok nagyot tévednek, ha úgy hiszik, hogy az általuk kéjesen lerasszistázott Northam várható bukása az ő győzelmük lenne: azt a túlérzékenységet és ideológiai konformizmust, ami megkövetelte, hogy a Demokrata Párt egésze egyik pillanatról a másikra megtagadja a virginiai kormányzót, és ami gyakorlatilag megfojtja a nyugati közbeszédet, minden bizonnyal csak még jobban meg fogja erősíteni az eset.