Rasche szerint a lakóépületek mellett a közintézmények – iskolák, kórházak és templom – újjáépítése is szükséges, mégpedig úgy, hogy az embereken túl a helyi gazdaság is nyerjen belőle. Kihangsúlyozta: a magyar projektek ezt a célt is szolgálják. Egy kérdésre válaszolva elmondta, jelenleg csak Magyarország segít rajtuk, az EU tagállamai közül, szeretné, ha a jövőben a többi visegrádi ország is csatlakozna az irkai újjáépítéshez. „Ha csak öt Magyarországhoz hasonló európai ország mellénk állna, Irak keresztény népe megmenekülne!” – jelentette ki.
A katolikus segélyszervezet vezetője megköszönte Magyarországnak a segítséget, elmondása szerint Észak-Irak népe valódi szeretetet érez a magyarok iránt, ami akkor mutatkozik meg szerinte igazán, amikor magyarok érkeznek látogatóba hozzájuk.