Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Nem reagáljuk túl az ügyet, de reagálunk, ha Oroszország továbbra is megsérti a szerződést" – mondta Jens Stoltenberg.
Oroszországnak van még egy „utolsó esélye" az atomrakétákról szóló orosz-amerikai szerződés fegyverzetcsökkentési szerződés (INF) megőrzésére – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy pénteki német interjúban.
Jens Stoltenberg a szárazföldi állomásoztatású, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló szerződés körüli vitáról a dpa hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem telepített újonnan ilyen fegyvereket Európába, Oroszország viszont igen.

Ezek a NATO-besorolás szerint SSC-8 jelzésű, az orosz besorolás szerint pedig Novator 9M729 jelzésű fegyverek könnyen mozgathatóak, felszerelhetőek atomtöltettel és csapást lehet mérni velük európai városokra.
Az európai NATO-tagok pedig ugyan nem részesei a szerződésnek, de „végül is Európáról van szó, mert ezek a rakéták csak Európát érnék el, és így növelik egy Európára korlátozódó atomháború kockázatát". Ezért „továbbra is multilaterális keretben" – több oldal bevonásával – kell kezelni az ügyet - hangsúlyozta az észak-atlanti szövetség főtitkára.
Mint mondta, nem kíván találgatásokba kezdeni arról, hogy mi lenne a válasz, ha Oroszország nem ragadná meg az esélyt az INF-szerződés megőrzésére. Most elemezni kell a lehetséges következményeket és válaszlehetőségeket, és a NATO-nak „közös döntést kell hoznia".
„Nem reagáljuk túl az ügyet, de reagálunk, ha Oroszország továbbra is megsérti a szerződést" – mondta Jens Stoltenberg.
Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország az SSC-8/Novator 9M729 manőverező robotrepülőgépek telepítésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter december 4-én bejelentette, 60 napos határidőt adnak Oroszországnak arra, hogy ismét megfeleljen a szerződés előírásainak. Ellenkező esetben Washington felmondja az 1987-es egyezményt. Moszkva közölte: továbbra is betartják a megállapodást, és nem hagyják válasz nélkül, ha az Egyesült Államok felmondja.
(MTI)