Akár egymillió ember is élhet a Gettómilliomos c. filmből elhíresült bombayi Dharavi nyomornegyedben, ami egy meglepően rendezett élettere az elképesztő mélyszegénységnek. Úti riportunk.
Indiai utam első állomása Delhi volt, amiből elég is volt pár nap – feljegyeztem a feljegyeznivalókat.
Irány a nyugat-indiai óceánparton fekvő, 12 milliós Bombay (Mumbai), ahol újra elmerültem India mélyvalóságában.
*
A Gettómilliomos című film egy csapásra híressé tette Bombay Dharavi nevű városrészét. Dharaviban található a legnagyobb „slum”, azaz szegénynegyed a városban. Világszinten is nagynak számít, néhány dél-amerikai favela előzi csak meg. Több százezer,
Bombay joggal tarthatna igényt arra, hogy India kapujaként, a gyarmati idők gyöngyszemeként gondoljanak rá. Ezt azonban jó időre esélytelenné tette a többszörös díjnyertes film, aminek köszönhetően turisták százai, ezrei érkeznek a városba, hogy a szegénységben „gyönyörködjenek”. A Gettómilliomos című film 2008-as bemutatása óta 10 év telt el, a hírhedtté vált városrész azóta az egyik legnagyobb turistalátványosságnak számít Bombayban.
Bár európai mértékkel mérve a környék valóban a nyomor legsötétebb bugyrait idézi elénk, azonban érzésem szerint indiai viszonylatban nincsen benne semmi különleges. Amikor a környékre látogattam, nem is értettem a felhajtás okát. Talán a lekövezett utcák és a járda hiánya az egyetlen említésre méltó, illetve az, hogy itt láthatóan nem seprik soha az utcákat. Ezt leszámítva nem sok különbséget véltem felfedezni a körülményekben Delhi belvárosához képest. Kézzel tákolt bádog- és téglakunyhók zsúfolódnak egymás mellett, éppen úgy, mint a főváros egyes frekventált részein elterülő bazárok házai. Bombay viktoriánus épületei között, illetve az újonnan épült felhőkarcolók árnyékában tűnik ki csupán az ellentét.
A gettó közbiztonság szempontjából sem különbözik Bombay vagy Delhi bármely részétől. Veszélyérzet nélkül végig lehet sétálni a negyeden anélkül, hogy az embernek bármi bántódása esne.
Helyi ismerőseim ajánlották, hogy fizetett „idegenvezetővel” menjek, de nem biztonsági okokból, csupán hogy legyen, aki részletesen bemutatja, illetve elmagyarázza a jelenségeket.
A biztonságról egy véletlen felfedezés is megerősített. Amikor a műanyagfeldolgozókhoz értem, egy ajtón kilépett egy alak, a bezáródás előtt pedig észrevettem, az egy biztonsági szoba, onnan ellenőrzik a hatóságok a környéket. A rendőri jelenlét valószínűleg itt még erősebb, mint a város többi részén. Ennek az a legfőbb oka az, hogy
Míg a város többi részén történt bűncselekmények nem valószínű, hogy nagy port kavarnának, egy a slumben, nyugatiak ellen elkövetett rablás, lopás vagy erőszak bejárná a szenzációhajhász világsajtót. Ez pedig rosszat tenne a slumturizmusnak.
E nyomornegyedben úgy vannak árusok az utcán, mint bármelyik indiai nagyvárosban. Kifőzdék, boltok, borbélyüzlet, mosoda, épp úgy, mint bárhol. És még több kedvességgel találkoztam itt, mint máshol. Az emberek barátságosan mosolyognak, fejbiccentéssel üdvözlik az idegent. Egy alkalommal, amikor kézzel levélbe sodort cigarettát akartam vásárolni, az árus szó szerint rám akarta erőltetni, nem akart pénzt elfogadni. Ez pedig igen nagy szó Indiában.
A turisták látványa nem szokatlan a negyedben, sokan jönnek ide, hogy fényképezőgéppel a nyakukban megtekintsék India „igazi arcát”. A vezetőm is minden olyan helyen megállt rutinosan, ahonnan jó képeket lehet készíteni, illetve mindenütt felhívta a figyelmemet arra, hogy min kell szörnyűlködni.
Meglepetést okozott, hogy a város többi részével ellentétben itt egyáltalán nem lehetett orrfacsaró büdösséget érezni sehol. Bombay sok részén, még a felkapottabb vásárlóutcák környékén is előfordul, hogy a szeméttelepek jellegzetes szaga csapja meg az ember orrát. Bár a legjellemzőbb a fűszer-, illetve valami érdekes, édeskés illat, azonban ezt gyakran megszakítja valami büdös is.
A gettó integráns részévé vált a városnak: igazából csak a mi szemszögünkből nézve nyomornegyed. Egy barátom megfogalmazása szerint
A látottak alapján ez teljesen megfelel a valóságnak. A negyedben több tucatnyi-féle foglalkozást űző ember él együtt, gyakorlatilag egy nyüzsgő hangyabolyra hasonlít a környék. Mindenkinek adott feladata van, sok esetben a kaszthoz tartozás határozza meg, hogy mivel foglalkozzon az ember. A várost szolgálják ki.
A város mosodáját is a slum adja, de számtalan bolt, vendéglő, műhely, üzem, pékség található itt. A szemétfeldolgozás a legfőbb bevételi forrás. Minden nap ide szállítják a városi hulladékot, itt gondosan szétválogatják, majd a jellegének megfelelően a pappír, a műanyag, és a fém is feldolgozásra kerül. A műanyagot ledarálják, megmossák és beolvasztják, a fémet tömbökbe öntik össze, a papírt pedig szintén összedolgozzák.
A kísérőm szerint az itt élők tisztességesen keresnek a munkájukkal, illetve idő közben sok műhely, feldolgozó vagy szolgáltatóegység tulajdonosa meggazdagodott. A vállalkozások apáról fiúra szállnak, betörni a piacra nagyon nehéz.
Munkaerőből azonban nincs hiány, illetve a szigorú munkavédelmi előírások sem szabnak gátat semminek. Nők és gyerekek is dolgoznak, néha igen megerőltető fizikai munkát végeznek.
Reggelente tömegek indulnak neki a városnak az iskolai egyenruhába bújt gyerekek, a rendezett, munkába igyekvő felnőttek, mintha egy kertváros lakóit látná az ember. Sokan vannak, akik bár Dharaviban laknak, a városban dolgoznak. Ennek a legfőbb oka, hogy a slumben sokkal olcsóbb egy szoba vagy egy lakás, mint a város többi részén. Néhány ezer forintnak megfelelő rupiáért egy kétszobás lakás bérelhető. A város jobb részein az ingatlanbérlet a budapesti árakat is túlszárnyalja, a szerényebb keresetű munkások egy része így ilyen bádogvárosokba kényszerült. Az itt lakók javarésze ide született, de rengeteg a vidéki, aki a jobb megélhetés reményében költözött a városi gettóba.
Az összehasonlítás kedvéért: egy helyi ismerősömmel a város Bandra nevű kerületében találkoztam. A környék a középosztály felső részének a lakhelye, errefelé nagyjából 2-300 ezer dollár (55-80 millió forint) egy lakás ára. Bombay indiai viszonylatban is drága városnak számít: gazdasági és intézményi centrum, rengeteg lehetőséget nyújt, illetve itt található a méltatlanul híres Bollywood központja is.
Maga Dharavi, a nyomornegyed is egyébként egy igen értékes területen fekszik, szinte a város szívében. Ingatlanbefektetők már jó ideje szemet vetettek rá, azonban a helyeik ellenállása miatt ezek a tervek eddig meghiúsultak. Évek óta létezik terv a környék rehabilitációjára is, azonban a megvalósítás minden jel szerint még várat magára. Az itt lakók hallani sem akarnak arról, hogy elköltöztessék őket,
míg egy költöztetés esetén valószínűleg távolabb helyezné őket az állam vagy a helyi önkormányzat.
Egyelőre minden marad úgy, ahogy van, az itt lakók elégedettek vagy legalábbis beletörődtek a sorsukba. A slum humán utánpótlása pedig kimeríthetetlen.
Az emberiség történelme 2024-ben sem ért véget. Szerencsére. A változások azonban drámaiak, világrendünk recseg-ropog, s az év végén is látszik: senki nem tudhatja biztosan, mit hoz a közeljövő.
Nem, a GDP-ből képzett fogyasztási mutató NEM a szegénységet méri! Szalai Piroska elemzése.
A korábbi főpolgármester-jelölt szerint a HVG írása „olyannyira vak és süket a budapesti közállapotokra”, hogy muszáj volt a benne szereplő tévedésekre reagáljon.
Elmondása szerint rengeteg hiányosságot tapasztalt, amelyeket próbált jelezni még Karácsony Gergely főpolgármesternek is, azonban minden alkalommal süket fülekre talált.
Aztán hátat fordított és elsétált.
Nemrég még azzal volt tele a brüsszeli lap, hogy Románia jobb hazánknál, most meg már arról szól a fáma, hogy miért volt dühös a román átlagszavazó.
A Liverpool edzője szerint kiemelkedő a magyar játékos.
