Hőség, nyomor, curryszag – Hihetetlen India I.

Korábban ezerszer elképzeltem Indiát. Képekről és úti beszámolókból már ismertem jól. Túlzó színek, meghatóan szép arcok, csupa kellem és bölcsesség. A tapasztalataim azonban azt sugallták, hogy élőben minden más lesz majd. A megfelelő szögből elkészített fotó nem mutatja meg a valódi képet: minden ideális, a szegénység, a nyomor is. Az itt látottak felülmúlták minden várakozásomat és elképzelésemet. Nem érzem magamat sem csalódottnak, és nem mondogatom azt sem: én tudtam, hogy ilyen lesz.

Delhi repteréről kilépve éreztem, hogy itt másféle forróság van, mint odahaza. Párás meleg, füllesztő, mintha egy szaunában élne az ember. Sosem volt bajom a forrósággal, de ez próbára tesz.

Megérkezés után hamar taxiba ültem, hogy elfoglalhassam a szállásom és az ágyba vessem magam. A taxisokkal mindenütt vigyázni kell a világon: ha alkalmuk adódik rá, akkor szemrebbenés nélkül elkérik a rendes menetdíj többszörösét a turistáktól. Delhiben sincsen ez másképp. A várakozó taxisok 6 ezer forintért akartak a belvárosba vinni, majd egy taxiszolgáltató iroda segítségével az ár kevesebb mint feléért sikerült eljutnom a hostelbe.

A Hindustan nevű hostelben foglaltam szállást, egy ilyen nevű előtt letett a taxis, majd tovább állt. A recepción derült ki, hogy ez egy másik hostel, de az enyém csak néhány saroknyira van, oda el tudok sétálni. Persze helyismeret nélkül nem olyan könnyű elsétálni néhány saroknyira sem Delhiben. Szűk sikátorok között botorkáltam, mintha a nyíregyházi Guszev-telepen tévedtem volna el. Az, hogy a környék egy cseppet sem volt bizalomgerjesztő, az nem írja le azt, amit láttam.

Akkor még nem tudtam, hogy India fővárosában ez a normális utcakép.

A járókelők azonban segítőkészek voltak. Ez abban is megmutatkozott, hogy amikor két kóbor kutyával kellett viaskodnom a kezemben levő ásványvizes üveget magam előtt lóbálva, hogy ne harapjanak vádlin, akkor az utcáról és az erkélyekről is segítségemre siettek. Egy emeleti lakos egy veder vizet öntött a kutyákra, hogy elijessze őket előlem. Ebben a szituációban megerősödött bennem a hit, hogy biztosítást kellett volna kötnöm. Néhány nap múlva nyugodtam csak meg, amikor megismerkedtem egy állatorvos hölggyel. Ő biztosított, hogy bármiféle harapás ér, ő szerez oltást és be is adja örömmel.

Delhit talán nem sikerült alaposan megismernem. De a helyiek, illetve a turisták szerint is az itt töltött három nap bőségesen elég erre a városra. A bennem levő felfedezési vágyat nagyban tompította, hogy az indiai hőségben alig volt kedvem felsőt venni magamra és a városban járkálni, az akklimatizáció nehézségeivel nehezen küszködtem meg. Nagyjából öt napra van szükség az átálláshoz.

A városban a központi piac közepén volt a szállásom. Az összevisszaság, ami a környéket uralja, minden képzeletet felülmúl. Az utcakép egyik napon vagy napszakban sem volt ugyan az. A boltok kirakodása óránként változik, az éttermekkel és mindenféle üzletekkel zsúfolt utcácskák képét teljesen megváltoztaja az, amikor néhány új asztal kerül a vendéglők elé vagy kitelepszenek a hennafestők.

Rejtő-regényeken művelődve sejtettem, hogy lesz valami hasonló, de átélni teljesen más. Eztán teljesen másképp olvasom a légiós történeteket.

Egy helyi kísérőm segítségével, aki maga is turistaként érkezett a fővárosba, meglátogattuk a város nevezetességeit. Pipa került a kötelező látnivalókra, ezután csak egy két találkozót kellett nyélbe üssek, hogy aztán valami érdekesebbet lássak az országból.

A fővárosban töltött második nap után

Néhány szentélyt, katolikus templomot meg kell látogatnom, de amikor ezekkel végeztem, azonnal vonatra szállok Bombay felé. A füllesztő melegben éreztem, hogy egy sort sem fogok tudni leírni, illetve nem tudok utána járni azoknak a témáknak, amikért ide jöttem.

Amit érdemes volt, azt végül gyalogszerrel és taxival végül csak bejártam. Bár van metró és városi busz, ennek ellenére a taxi és a motoros riksa a legalkalmasabb közlekedési eszköz. Az ár általában alkuképes, azonban ajánlatosabb több fuvarost megkérdezni, mert mindegyik makacsul ragaszkodik ahhoz az összeghez, amit először kiejtett a száján.

Delhi utcáin mindenki rá akar a turistákra tukmálni valamit, levakarhatatlanok a kéretlen segítők. Segítenek jegyet foglalni buszra, vonatra, tudnak egy jó vendéglőt is persze és a riksa sofőröket is nehéz meggyőzni, hogy csak sétálni akarsz.

Hasist és füvet is szinte mindenütt lehet kapni. Leszólítanak az utcán, hogy honnan jöttél, hol laksz, hogy tetszik India, majd rövid úton rátérnek az üzletre:

Többszöri kérdésre végül alkudozásba kezdtem a móka kedvéért. A vidámságomat némileg árnyalta, hogy egy kis utcából nyíló udvaron folytattuk a tárgyalásokat, ahol egyre gyűltek az emberek. Megnyugvásomra egy kis idő után kiderült, hogy azért gyűlnek a népek éppen ide, mert ez egy nem hivatalos teázóhely, ahova a helyi boltosok járnak. Azonban egy kevés aggodalom így is tovább élt bennem azt illetően, hogy a meg nem kötött üzlet miatt talán a népharag ellenem fordul. Kiderült, hogy 5 gramm fű vagy hasis 1000 rúpia, ami közel 5000 forintnyi összegnek felel meg. Ez a legkisebb kiszerelés, ennél kevesebbet nem lehet venni. Üzletet nem kötöttünk, de azért elmondtam neki, hogy a drog rossz.

Számtalanszor leszólítottak fűeladás szándékával, de csak egyszer fordult elő, hogy egy fiatal srác, aki a motorbiciklije blokkján sodort éppen, felém intett, hogy csatlakozzak bátran, mert ez a cigaretta hamarosan elpattintásra kerül. Nem mondom, hogy nem éreztem csábítást, de aznap még dolgom volt, képtelen lettem volna befolyás alatt elvégezni a szükséges teendőimet. Azt még illik tudni, hogy a cigi megtekerésével sem kell sokat bajlódniuk a szerény kézügyességgel megáldottaknak: kapható ugyanis előre elkészített hüvely, csak bele kell önteni a törmeléket és már indulhat is a szivornya.

Delhi minden híresztelés ellenére biztonságos. Nem állítom, hogy nem állt meg bennem az ütő alkalmanként, amikor szándékosan elvesztem a kis utcákban, azonban a helyiek megerősítettek abban, hogy a rossz érzéseim ellenére is biztonságban vagyok. A külföldiekkel különösen előzékenyek, a rendőrök is jobban odafigyelnek a turisták biztonságára.

Ételek és italok tekintetében igyekeztem mindent kipróbálni. A magyarországi oltóközpontban megkaptam a fejtágítást, hogy mit és hol nem szabad enni, ennek tudatában voltam néha vakmerőbb a kelleténél.

Mindenben van curry: ennek a fűszerkeveréknek és a fokhagymának az illata beleng mindent,

Ha már jóllaktál a helyi ízekkel, akkor egy idő után ez nagyon zavaró lesz. Minden étel csípős: ami mellé külön ki van írva, hogy csípős, az egyenértékű egy mérgezéssel. Fogyni vágyóknak a leginkább ajánlott India, a folyamatos izzadás mellett az étvágyat is elveszik az erős illatok. Én napok óta egyszer eszem napjában, az elmaradt étkezéseket gyümölccsel és vízzel pótolom.

Az angoloknak tulajdonított tejes tea Indiában és Pakisztánban is igen népszerű, illetve mindenki a magáénak tartja. Mivel az ember szeme előtt főzik, így ebből bátran lehet az utcán is vásárolni, nem jelent semmilyen veszélyt. Ebből az italból is minden nap megiszom a részemet, kicsit karácsonyi hangulatot teremt, ha valami fűszer is kerül bele.

Utcai étkezéstől azonban eddig jórészt megtartóztattam magamat. Egy ártalmatlan gyümölcsléivás után egy napig beteg voltam, akkor megfogadtam, hogy sokkal óvatosabb leszek.

Dohányozni a legtöbb helyen szigorúan tilos: ez csak azért esett zokon, mert

A szemetet olyan természetességgel dobják el az emberek az utcán, hogy ez még a román embertársaim szokásain edződött szememnek is feltűnő volt.

Az indiaiak alapvetően érdeklődőek és kedvesek. A helyiekkel nyugodtan lehet politikáról, vallásról beszélgetni, nincs tabutéma. Mindenről szívesen el is mondják a véleményüket. Könnyű beszédbe elegyedni emberekkel, azon kívül is, akik el akarnak adni neked valamit. A hostelben egy hat ágyas hálóteremben laktam: a lakótársaim minden este megkérdezték ettem-e már, mert szívesen megkínálnak, ha éhes vagyok. Az ételt mindig udvariasan visszautasítottam, egyedül a rendre előkerülő indiai vodka csáberejének engedtem. Az ilyen alkalmakkor tudhattam meg a legtöbbet India társadalmi viszonyairól. 

Látványosan sok a gazdag ember, azonban a szegénység olyan fokozatai is megismerhetőek itt, amiről alig van fogalmunk. Indiában nem számít kirívóan szegénynek, aki egy tákolt kalibában lakik.

A fekhelye pedig egy leterített kartonlap az út szélén.

Az utcán élésnek, alvásnak több oka és formája van. A valódi hajléktalanok mellett vannak, akik távol dolgoznak az otthonuktól, ezért a legkézenfekvőbb megoldásként az utcát választják lakhelyül. Ingyen van, közösségben vannak, olyan, mint otthon. Sokan alszanak az utcán azok közül is, akik a saját házuk előtt tákolnak ágyat maguknak, hogy a szabad levegő alatt vészeljék át az éjszakai forróságot. Ezzel némiképp megvalósul az egyenlőség. A leggazdagabbakon kívül mindenki az utcán tölti a napja nagy részét. 

Az indiai nők nagyon szépek, de ez olyan közhely, hogy nem is igazán van kedvem részletezni. Karcsúak, szép arcúak, arisztokratikus tartásúak – fura volt néhol azt látni, hogy ezek a nádszálak csákányoznak az út szélén is. Azt hittem, hogy ilyen csak Fehéroroszországban és a megboldogult Jugoszláviában létezett.

Delhiben, hála a gyarmati időknek, mindenki beszél angolul.

majd' másfél milliárd ember van Indiában, aki éppen úgy szereti kimondani az angol szavakat, mint én magam. India tehát nem az a hely, ahol javul az angolod, sok tekintetben vissza kell térni az alapokhoz.

Aztán továbbálltam Bombaybe. Teljesen más, mint Delhi. Istennek legyen hála érte.

Folyt. köv.