Vérző cédrusok: Libanon nehéz útja az új stabilitásig

A Közel-Keleten van egy aprócska ország, amely a cédrusokról híres és arról, hogy a hegyekből a tengerbe lehet síelni. Megtépázta a polgárháború, a régió konfliktusokkal terhelt környezete aggasztó, többen is csodának könyvelik el az ország fennmaradását és viszonylag nyugodt létezését. Ez Libanon.

Közel-Kelet Svájca

Az 1975-ben kitört nagyjából 15 éves polgárháborút megelőzően Libanont a Közel-Kelet Svájcaként is emlegették. Ennek oka, hogy a térségben kiemelkedett fejlett – a hatvanas években a világ egyik leggyorsabban fejlődő – gazdaságával, bankszektor által vezérelt jólét uralkodott.

amely a több évtizedes francia megszállásnak köszönhető.

Ha már a megszállásnál tartunk: Libanon páratlan kultúrája és olvasztótégely jellege a szinte állandóan egymás után következő leigázások és területfoglalások eredménye. Eredetileg a föníciaiak alapították – őseikre a mai napig büszkék, annyira, hogy sokszor nem is arabnak, hanem föníciainak nevezik magukat –, de a kis államot elfoglalták már az asszírok, rómaiak, görögök, kereszteslovagok és a törökök is.

^{Nyugodt kilátás a hegyekre a polgárháború előtti Bejrútban.}

Függetlenségét 1944-ben nyerte el, de ezzel sajnos nem köszöntött be a béke: a Közel-Kelet Svájcának fővárosa hamarosan megkapta a „Félelmetes Párizs” becenevet.

„Félelmetes Párizs”

Libanon adottsága a felekezeti sokféleség, amely egy eleve forrongó régióban mindig a konfliktus kockázatát rejti magába. Az ország ezt jelenleg is „jogi úton” és erőszakmentesen próbálja kezelni, az alkotmányjogászok számára különösen izgalmas megoldással:

Nem létezik egyszerű polgárháború a Közel-Keleten. Nincs olyan, hogy vannak a kékek meg a pirosak, és ők küzdenek egymás ellen. Az 1975-ben kitört libanoni polgárháború sem képez kivételt ez alól: harcoltak a libanoni muszlimok, a maroniták, a palesztin muszlimok, a libanoni drúzok, belekeveredett a harcokba Izrael és Szíria, és egyéb arab országok támogatóként tűntek fel a háborúban.  

^{Keresztény milicista a kihalt utcákon.}

Az első arab-izraeli háborút követő palesztin menekültválsággal, majd a menekültek „államon belüli állam” létrehozásának törekvésével (amelyet először Jordániában kezdtek el kiépíteni) kezdődött a háborús történet Libanonban.

a keresztények kisebbségbe kerültek, bár a politikai és kulturális elitet továbbra is ők alkották. Az izraeli-palesztin konfliktus egyre többször Libanon területére is beszivárgott, aminek a libanoniak látták a kárát. A gazdasági helyzet egyre romlott: növekedett a munkanélküliség és az infláció. 

Az I. világháború kirobbanását a történelem egy aprócska pontjához kötik, a szarajevói merénylethez, amely csak egy szikra volt, hogy a lángok felcsaphassanak. A libanoni polgárháború „szarajevói merénylete” 1975. április 13-ára datálható és a „buszos mészárlás” néven emlékeznek meg róla. Azon a napon délelőtt lelőttek két keresztényt, mire délután – feltehetően – a maronita ághoz köthető milicisták egy busz huszonnyolc utasát, palesztinokat és libanoni muszlimokat mészároltak le Bejrút főváros közepén.

Claude Salhani újságíró ekképpen emlékezett meg erről a napról:

„»Ez a kezdet« – sóhajtotta Husszein, a sofőröm, és lassan megrázta a fejét. »Nem kell elmondani, mi fog következni. Ez csak a kezdet.« Szavait távoli géppuska robaja szakította félbe. »Sok-sok év lesz, mielőtt újra visszatérhetünk a normális életünkbe« – folytatta.»„Lubnan khalas« (Vége Libanonnak). »Lubnan khalas« – ismételte magát. Azt hittem Husszein túlreagálja. Kiderült, hogy nem. Ez volt 1975. április 13.-án.”

Véreznek a cédrusok

Kezdetét vette a 15 éves polgárháború: a halálos áldozatok száma több mint százezer lett, nagyjából félmillióan emigráltak és több ezren tűntek el. Az országban anarchia uralkodott és katonai milíciák gyakorolták egy-egy terület felett a hatalmat. Hol felerősödtek az ellentétek, hol csitultak: egy polgárháborúban minden kusza és elmosódnak a vonalak, amiképpen itt is történt.

^{Polgárháborús kilátás: az ország infrastruktúrája romokban.}

Mivel természetesen most is él a libanoni háborús generáció, ezért máig ezer meg ezer történet maradt fenn azokból az évekből. Történet valakiről, akinek gyermekként kellett átélnie azt, ahogyan iskolából hazatartva egy bomba félbeszakítja az osztálytársát. Történetek csodálatos megmenekülésekről a haláltól. Akinek az mentette meg az életét, hogy leejtette a kádban a szappant és ahogyan éppen lehajolt érte egy golyó süvített be a fürdőszobába, amely pont oda fúródott, ahol egy pillanata még a feje volt. Akik éppen elhajtottak a kocsival a piacról, amelyet pár perc múlva bomba pusztított el. Persze van, akiket bemocskolt a polgárháború: fejvadász, aki a maroniták aranyfogát gyűjtötte vagy fegyverekből csinált jó üzletet kamaszként.

Az egyikőjük úgy fogalmazott: „Minden libanoni, aki átélte és felnőtt a polgárháború idején, írhatna egy könyvet és forgathatna egy filmet (…) Miután mindezen keresztülmentünk néha csodálkozom, hogy nem őrültünk meg és az agyunk funkcionál. Másfelől az, hogy a polgárháborús generációhoz tartozunk, keményebbé és okosabbá tett minket. Köszönöm Istennek, hogy szerencsések voltunk és túléltük ezt a kegyetlen és csúnya háborút, remélem, soha nem fog ilyet újra átélni az emberiség.”

A polgárháború után

A polgárháború az 1989-ben, Taifában elfogadott Nemzeti Megegyezés Okmányával zárult, amely a felekezetek arányos és kiegyensúlyozott parlamenti és hatalmi képviseletét rögzítette, majd megtartották a választásokat. A keresztények száma becslések szerint jelentősen csökkent az országban. Azért csak becslések szerint, mert

A nyugalom elérése nem úgy ment, mint a karikacsapás: még a 21. század elején is erősen érezhetők voltak az utóhatások. Bár Izrael 2000-ben kivonta Dél-Libanonból csapatait, a zsidó állam és a síita Hezbollah fegyveres konfliktusai – amelyek rengeteg áldozatot követeltek Libanontól – a két állam kapcsolatát továbbra is gondterhessé tették. Szíria 2005-ben vonult ki, miután Rafic Hariri miniszterelnököt egy szír erőkhöz köthető merényletben meggyilkolták. Halála elindította az erőszakmentes tömegtüntetéseket („cédrusos forradalmat”), amelynek fő célja a szír csapatok kivonulásának elérése és a függetlenség kivívása volt.

A cédrus gyökere szerteágazik

Sokkal több libanoni él Libanonon kívül (becslések szerint 10-15 millió), mint az országon belül (ahol mintegy 4 millió). Az ország polgárainak nagy része elmondhatja magáról, hogy kis túlzással „a világ szinte minden országában találna egy távoli unokatestvért”, és így az sem annyira meglepő, hogy a kis állam leszármazottjaiba gyakrabban futunk bele világszerte, mint amennyire az elsőre életszerűnek tűnne.

A legjelentősebb és legrégebbi, 19. századi diaszpórák Dél-Amerikában találhatók: csak Brazíliában több mint ötmillió libanoni származású ember él, valamint egymillió feletti a létszámuk Kolumbiában és Argentínában. Az Egyesült Államokban félmillióra, Kanadában és Ausztráliában is negyedmillióra tehető a lélekszámuk.

Libanon most

A libanoni belpolitikáról nem lehet beszélni a Közel-Keleten uralkodó hatalmi játszmák és háborúk nélkül. Észben kell tartani, hogy Libanon az egyik színtere az iráni-szaúdi-izraeli „hidegháborúnak”.  

hiszen a szíriai háború menekültválságot hozott létre.

Libanonban ma már a lakosság mintegy negyedét a szír menekültek teszik ki. Ez elképesztő terheket ró az ország gazdaságára és a közszolgáltatások minőségére, nem is beszélve arról, hogy a négymilliós, felekezeti szempontból megosztott nép nyugalmát sem segíti a becslések szerint több mint egymillió, főleg szunnita muszlim megjelenése.

A menekültáradat miatt a munkabérek csökkenését kellett átélniük a libanoniaknak, sokan úgy érezték a kormány nem képes megvédeni az állampolgárok érdekeit. A helyzet viszont úgy néz ki lassan rendeződik: „Az országom nem tudja többé kezelni a menekültválságot”– jelentette ki Michel Aun államfő még 2017-ben. Most, július végén pedig közölte, hogy orosz közreműködéssel közel 900 ezer menekült térhet haza Szíriába.

Libanonban idén tavasszal tartottak először parlamenti választásokat 2009 óta. Ez meglepő lehet, hiszen

a közel-keleti régióban messze a legliberálisabb berendezkedéssel rendelkezik. A választások elmaradásának kisebb oka a választási rendszer finomabb megreformálása volt, a jelentősebb indok a szír háborúra vezethető vissza: ameddig nem konszolidálódott a helyzet a szomszédságban, addig a kis ország parlamentje kétszer is meghosszabbította a saját mandátumát – elkerülve ezzel a kockázatot, hogy a választások körüli feszültség tüzet szítson.

A 2018 májusában megtartott választásokon viszonylag alacsony volt a részvétel, és nemigen változott meg az államvezetés arculata. Ugyanakkor sokan aggodalommal tekintenek arra, hogy a síita, Izrael-ellenes és Irán-barát Hezbollah támogatottsága növekedett: a 128 fős törvényhozásban 67 mandátummal többségbe kerültek.

^{A hatalom elosztása vallási alapon történik. Ábra: Al Jazeera}

Ez az eredmény kevés jóval kecsegtet a libanoni-izraeli kapcsolatokra nézve. Ennek egyik jele volt az izraeli oktatási miniszter választásokra reagáló Twitter posztja: „A libanoni választás eredménye egy időre megerősíti az eddigi hozzáállásunkat: Hezbollah=Libanon”. A belpolitika komplikáltságát jól érezteti, hogy a Hezbollah megerősödésével párhuzamosan a Hezbollahot élesen bíráló Keresztény Libanoni Erők pártja is jelentősen jobb eredményeket ért el. A miniszterelnök továbbra is a szunnita Szaad Haríri maradt (az ő apja a 2005-ben meggyilkolt volt miniszerelnök, Rafíc Haríri), az államfői tisztség pedig változatlanul a keresztény Michel Aoun tölti be, a parlament pedig immáron hatodszorra választotta meg a síita Nabih Berrit házelnöknek.

Az évek ugyancsak jelentős eseményeként tudható be, hogy Libanon megnyerte az „átkozott ajándékot”: 2009-ben

a Földközi-tenger keleti medencéjében.

Ez az ún. Levantei-nagymedence nem csak libanoni, hanem szír, ciprusi és izraeli tengeri területeket is magába foglal. A regionális zűrzavar miatt a libanoni kormány csak 2017-ben kezdte el ratifikálni az olaj- és gázkitermelés megkezdéséhez szükséges rendelkezéseket, 2018-ban három olajvállalattal is szerződést kötött.

Ez rendkívül jó hírnek számít az ország gazdaságára nézve: az államadósság csökkentésére – amely a GDP mintegy 148 százalékát teszi ki – óriási szükség van, illetve ideje újjáépíteni az ország polgárháború óta gyatrán működő energia-infrastruktúráját is. Az olaj másfelől konfliktusokat jelent: az egyik „olajblokk” része izraeli-libanoni vitatott területen is fekszik, jelenleg – és remélhetőleg a jövőben is – diplomáciai úton próbálja a két ország a helyzetet kezelni.

^{A „kilences blokkal" kapcsolatban merültek fel viták Izrael és Libanon között. Kép: Jon Oronero}

Libanont egyre több turista fedezi fel a világon a nép vendégszeretete, különleges természeti adottságai és kulturális örökségei miatt. Az is vonzóvá teszi természetesen, hogy 

Az országnak számos problémával kell megküzdenie a jövőben és mivel sorsa nagyban függ a környező nagyobb országok politikájától, ezért az óvatos és figyelmes külpolitika mellett rengeteg szerencsére is szüksége van, hogy Közel-Kelet Svájcának régi fényei újra felragyogjanak.